Valamiért úgy képzelem, hogy mindenkinek van valami dédelgetett álma, valami olyan, amiről azt gondolja, hogy ha az a valami valóra válna, akkor ő lenne a világon a legboldogabb és soha többé semmi másra nem vágyna és nem lenne semmi baja vagy panasza vagy fájdalma.
Sok nőnek ez a gyerek*, de ez nekem egyrészt könnyen megadatott, másrészt rögtön több is jött, úgyhogy ezt a fajta kétségbeesett vágyakozást nem ismerem, de. Az én álmom A Nagy Ház.
Persze tudom, ez teljesen más természetű mint a gyerekvágy (és ezért nem is igazán összemérhető a kettő), mégis, nekem az a hihetetlenül mohó és fájdalmas és örök és olthatatlan vágyam, hogy legyen egy nagy házam, aminek a kertjében majd romantikusan lehet heverészni meg kacarászni a fűben a buja kertet ábrándosan nézegetve, gondosan beszukuzva, meg ilyesmikre gondoltam.
Szóval kevéske szabadidőmben házakat bámulok a neten és elképzelem magam a kertben idült mosollyal, ó, csodás képzelgések ezek, feleim.
* btw azt álmodtam, hogy terhes vagyok - de álmomban megvoltak már a gyerekeim is - és Marci nem akarja megtartani és el kell mennem az abortusz bizottság elé (igen, álmomban még kommunista bizottság volt, sok öltönyös egy hosszú asztalnál, szegfű vázában az asztalon, stb) és sírok folyton. Pocsék volt nagyon.
