Mióta úri munkanélküli vagyok meglehetősen sokat oviba járó gyerekekkel (most éppen még a köhögős Marcika is elég jól teljesít ezen a fronton, bár ma reggel megint csúnya hörgéseket produkált szegény), azóta folyton magammal vagyok elfoglalva: eleinte állatira tetszett, hogy lehet találkozni emberekkel, meg barátnőzni, meg van kihez szólni, meg ismerem jól a várost, meg az itteni életet, de aztán ez most kicsit lecsengeni látszik és kezd visszatérni a remete tempóm (főleg ha nem süt a nap), a találkozóktól húzódozom, szívesebben megyek futni valami kávézóban fecserészés helyett, meg szívesebben simogatom itthon a macskát bármilyen program helyett.
Szóval most, hogy már nem vagyok annyira megvadulva szociálisan, kitaláltam, hogy amíg nem lesz munkám, addig a mindenféle hiányosságaimat kell pótolnom: egyrészt megtanulok vezetni (jövő szerdán megyek először elméleti tanfolyamra, omg), másrészt nyelvvizsgázom (bár tanulni nem szoktam, tehát elég nevetséges ötlet, de muszáj lenne végre megkapnom a nyavalyás egyetemi diplomámat - semmi izgi, angol szakos, mint a főiskolai -, olyan sok pénzembe, energiámba és időmbe került, bár értelme nem sok volt, ugye) és persze az állandó projektemet, a mozgást felturbózom.
Ezért aztán hirtelen fellelkesülve a tegnapi tíz kilométertől, ma elmentem Bikram jógázni, háááát.
Én tudom, hogy utáltok, mert túlkritikus vagyok - ha szerettek, akkor nyilván hasonszőrűek vagyunk, mást nem tudok elképzelni, engem nem szoktak szeretni a napsugaras lelkendezők (tudom, van a középút, ezúton üdvözlöm őket), bár Marci üdítő kivétel, hehe -, de valahogy éppen az hiányzott ebből a jógából, amiért én csinálni akartam: a szellemiség, meg a más síkra kerülés, vagy hogy is mondjam.
Nekem az egész olyan hát...rubintrékás volt. Nem volt szó semmiféle más síkról, arról volt szó, hogy az órán résztvevők biztos ezt és ezt akarják lefogyasztani és ahhoz itt meg itt kell hajolni meg nyújtani. Ami oké is, de én úgy képzeltem, hogy ezek a dolgok a jóga kellemes melléktermékei, de az elsődleges, az nem ez, hanem a meditáció, meg a más sík.
Na most ehhez képest egy ilyen pattogós parancsokkal operáló díszpicsa tartotta az órát, aki egyszer kábé rám szólt, hogy ne igyak (WTF), meg arrogánsan mosolygott, mikor egy gyakorlatot nem csináltam és mikor érdeklődött, hogy miért nem, hát mondtam, hogy piszkosul fáj a fejem.
Persze simán lehet, hogy vannak jobb helyek, jobb oktatók - ez ilyen Római parti burzsuj izé, hát tényleg nem győztek meg -, csak valahogy megint az volt az érzésem, mint ami Láma Ole Nydahl koncertjein (így gúnyolódtak rajta annak idején a buddhizmus más ágában gyakorlók valami rádióműsorban): hogy mi annyira európaiak vagyunk és annyira nem értünk ebből az egészből semmit és annyira béna, ahogy egy kis hókuszpókusszal próbáljuk pótolni ezt a nemértést (a csaj Namastéval köszönt el, azt hiszem ez volt az óra spirituális csúcsa), pedig a lényeg azt hiszem tényleg máshol van, mint ahol mi hisszük.
Én régen egyébként sokat Callaneticseztem, szerintem Budapest egyik legjobb helyére jártam, hát az sokkal meditatívabb volt, mint ez a jóga óra és persze a futás is százszor meditatívabb, persze a futás egyszerűen csodálatos, nem is értem minek próbálkozom mással is. (Igazából az volt az ötletem, hogy két futónap között majd ellazulok-relaxálok-meditálok valami jógaórán.)
Megpróbálok azért még más oktatókat is itt, mert közel van, bár nagyon drága, viszont a 42 fokos terem az állatira tetszett - engem is meglep, de annyira olyan volt mint Houstonban és nagyon élveztem (ott lettem én állati fázós, nagyon megszoktam az örökös nyarat, szenvedek is itthon emiatt), meg úgy képzelem, hogy a szauna-hatás jót tesz az immunrendszernek, hát úgy legyen.
