Marcus hajnalban többször sírt, meg puszit követelt, meg engem akart, én meg rettenetesen álmos voltam - ma van a rémes hetem, minden nap 10-12 órát vagyok bent - és morogtam, aztán persze rájöttem, hogy micsoda undok dög az, aki puszikérés miatt morog, így bűntudatosan (és akkor már boldogan, mert bármilyen helyzetben örülök, mikor valami törleszkedős biznisz van, nekem az nagyon fontos volt mindig) puszilgattam, aztán már az ágyamba visszatérve reggelig azon gondolkodtam, hogy mekkora szemét vagyok, hogy morogtam a puszilkodás miatt; most meg persze megdöglök az álmosságtól, mert önmarcangolás helyett inkább valahogy vissza kellett volna aludnom...és persze még mindig szarul érzem magam, mert minekazolyannakgyerek, aki nincs puszikész állapotban mindig, minden pillanatban, ugye.
