Egy csomó (csúnya) dolgot mondanék a munkámról, a kollégáimról, na meg a főnökömről, de annyi blogban olvastam, hogy ettől rettegni kell, hogy paranoiás vagyok már én is (pedig régen tök nyíltan írtam mindenről és tudtommal soha senki illetéktelen nem talált meg).
A zárt blogban nem hiszek, úgyhogy marad a gyerekblogolás meg a semmitmondás, hát izé.
Szomorú vagyok, szeretem a(z én)blogot, a blog a pszichológusom - annak idején olykor életmentő is volt.
