Egy vagyonért megmondta egy kézsebész, hogy a kezemen általam is ganglionnak vélt izé tényleg ganglion. Fasza. (Azért még hozzátette aggódó kérdésemre, hogy igazán biztosat csak a szövettan után lehet mondani, de reméljük aggodalomra nincs ok. Őőő...fasza?)
Egy ideje azon morfondírozom, hogy pont annyi pénzünk van, amiért még nem kapunk semmilyen normális házat, így meg kell ölnünk az összes családtagot, hogy további örökséghez jussunk. (Jóvanna, rossz vicc, de iszonyúan frusztrál, hogy ezen a szar helyen kell laknom még vénségemre is. A múltkor mikor elmentem a háziorvosunkhoz (akihez úgy húsz éve járunk) a hörgés miatt, borzadva megkérdezte, hogyaszongya maga még mindig az xy utcában lakik?!)
Tegnap újszerű élményben volt részem: az előző iskolámban megismert matek és magyar tanárral voltam inni. (Tizenegyre már itthon voltam - negyven felett így megy ez, ha másnap hatkor kelünk.)
Tegnap a gyerekek lelkesen együtt olvasgattak (ismerik már a nagybetűket és lassan-lassan össze is olvassák őket); ma az óvó néni feladatokat csináltatott az ovisokkal és Lénának azzal bókolt, hogy már holnap mehetne iskolába.
Elgondolkodtató, hogy nagyon komoly kritikaként élem meg, ha a blogomat kiveszi egy szimpatikus blogger a bloglistájáról és egy tök unalmasat meg berak helyette.
Átvesznek a másik iskolába azzal a feltétellel, hogy az őszi szünet utáni héten még maradok a gimnáziumban és a helyettem jövő - nálam vagy háromszor tapasztaltabb - tanár az összes órámon hospitál; a guta megüt, komolyan: egyrészt utálom majd, hogy valaki ott ül az összes órámon, másrészt mire jó ez, édes istenem?! Marci változatlanul azt mondja, hogy az igazgató szerelmes belém, de sosem találkozunk, úgyhogy kétlem. (Marci szerint már a tudattól is boldog, hogy egy levegőt szívunk. Mondjuk ezen most felröhögtem.)
Mindegy: őszi szünet ON és ez csodás.
