Van egy fiú az éjszakai buszon, meglököm, felébred, engem néz. A szemembe néz, bele. A szemembe. Ez valamiért olyan sokkoló mindig, nemtom mért. A szemem, ja. Pedig csak egy nagy adag víz, háddenem? Az sokkoló. Szóval néz bele a szemembe és meglököm újra és megint...a szemembe néz. Aszongyák mostanában - a nagyok - hogy van velem valami baj (elmebeteg vagyok, aszongyák, na) meg naiv, kis hülye, Molly Bloom, aszongyák. Énnemtom, csak viccelek igazából (egy lány vagyok csupán a sok közül) meg volt nekem egy kecském...szóval néz bele a szemembe.
Én nem állok ellen. Hát csak nézzen bele. Bátor fiú. És akkor nézzük egymást. És olyan mindegy, óbazmeg. Olyan mindegy ez is. Én vagyok, vagy valaki más. Az én szemem. Nem az enyém. Az én agyam. Nem az enyém.
És bármi, bármi, bármi, bármi történhetne. Én lennék. Meg nem én.
Olyan mindegy.
(Ó, én testem*)
* William Styron, respect
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.