Mert bűntudatom, na az mindig van. Ha magamnak veszek bármit. Ha olasz órára megyek. Ha sétálok kicsit olasz óra után. Ha nem rohanok azonnal, ha sírnak. Ha főzök, ahelyett, hogy játszanék. Ha nem főzök. Ha nem eleget főzök. Ha adok nekik sütit. Ha nem adok nekik sütit. Ha fáradt vagyok. Ha nincs kedvem hozzájuk. Ha rájuk kiabálok. Ha blogot írok. Ha netezek. Ha vécére megyek (nélkülük). Ha olvasok este. Ha fáradt vagyok este. Ha elalszom este. Ha nem én kelek hozzájuk éjjel. Ha levegőt veszek.
Utálom a bűntudatot, szerintem a mártíromsággal rokon ugyanis, az meg aztán a legszomorúbb valami, ami történhet egy emberrel. Szükségszerű, hogy egy anyának mindig bűntudata legyen?
PS.: A McEwan kurzus túl drága (:sírdogál) és mivel hatodába kerül a nyelvtanfolyam a mezei árnak, ha beiratkozom az egyetemre, a kevés kreditet érő (ezért olcsó) falusi állattenyésztés kurzusra járok majd (:felröhög). Őőő...minőségi csere.
