Ez mennyire klasszikus: Marci elmegy és Marcika azonnal lebukfencezik a bejárati ajtóhoz levezető márványlépcsőn. És persze az is klasszikus, hogy végignéztem az egészet, de csinálni nem tudtam semmit: ahogy láttam, hogy elesik a guruló labdában, rögtön eldobtam mindent és sikítozva rohantam elkapni, de sajnos addigra már lebucskázott szegény, rémes volt, tiszta akciófilm, mondjuk szerencsére nem lett nagy baj, alig sírt (kicsit legurultál a lépcsőn, mondta később), meg a piros folt is hamar eltűnt a fejéről - én meg csak utólag hordtam ki lábon pár szívrohamot, de az kit érdekel, ha Marcika jól van. (Persze annyira egyértelmű, hogy mindig a fiúval van valami baj: mindig ő beteg, mindig őt érik balesetek.)
Ehhez képest már csak semmiség volt, mikor Léna kihányta a nagy mennyiségű földet, amit a szájába tömött kert túrás közben, én meg azt képzeltem, valami levél van a torkán, miközben öklendezett (a tesóm egyszer majdnem megfulladt egy levéltől, ezért én is félek az ilyentől), na ez újabb lábon kihordott szívrohamot eredményezett, de aztán szerencsésen rám hányta a szép fekete földet.
A lényeget ragadom meg: én többször gondoltam már rá, hogy a legtöbb lányos szülőnek (tisztelet a kivételnek) kiutalnék egy kisfiút. Mert olyan könnyen tudják mondani, hogy hú, de vad (wtf?) meg hú, de szeles (wtf2?) meg hú, de ilyen-olyan.
VálaszTörlésJó, hogy nem lett nagyobb baj egyik balesetből sem!
nálunk eleinte Léna tűnt vadabbnak, mostanában változott a dolog.
VálaszTörlésrémisztő volt, különösen a lépcsőről bucskázás, teljesen kiborultam, de haladás, hogy nem kezdtem sírni Marcikával együtt (eddig borzasztó rosszul kezeltem a baleseteket, de muszáj edződnöm)
az èn fiam 5 èves volt, amikor titokban a nagymamànàl egy muanyagnyelu kèssel elvàgta a bedugott kislàmpa vezetèkèt... szerencse, hogy muanyag nyele volt a kèsnek, igy csak fustolt meg levàgta a biztositèkot...aztàn felhivtak telefonon (dolgoztam) ès a gyerek azt mondta: anya, egy èletre megtanultam, hogy az àram nem jàtèk...de èrtsd meg, tudom, hogy a zsinòrban ugyanolyan sejtek vannak, mint a vèrunkben, ès az egyiket ùgy hivjàk, hogy pozitiv, a màsikat meg ùgy, hogy negativ...de anya, èrtsd meg, MEG AKARTAM NéZNI A POZITIVOT!
VálaszTörlésCsak azèrt irtam le, hogy fel tudd magad kèsziteni, mint fiùs (is) anyuka, az esèseken, meg a foldevèsen tùl is lesznek megoldandò feladatok :)
Csilla
Huh, jó, hogy nem történt semmi "komolyabb" - ha a lábon kihordott infarktusaidat nem tekintjük annak. Tényleg rémisztő, ahogy látod, hogy esik le és nem tudsz segíteni. Nálunk egyértelműen a (túl) bátor lányom volt az önveszélyesebb (nyelt pénzt, fejre esett lépcsőről, tiltás ellenére is csúszdázott bottal, ami a szeme sarkában kötött ki) - bár azt hiszem, még így is mindketten bőven a szelídgyerek kategóriában indulnának a teljes mezőnyön belül.
VálaszTörlésEz a földevés tiszta Szép Remedios a Száz év magányból:)
VálaszTörlésA lépcsőről bucskázásról meg nekem már mindig az a rémálom fog beugrani, amikor a lépcsőn lefelé haladva, karomban a kétévessel, megbotlottam az előttem haladó négyévesben, és a kicsivel a kezemben, a korláton átesve, lezuhantam a konyhapadlóra... megmagyarázhatatlan csoda, hogy egyik gyereknek sem lett semmi baja (az ijedtségen kívül), csak az én véres-cafatosra zúzott kisujjam miatt kellett a balesetire rohannunk.
Csilla, igen, ezt mesélted,ez elég aggasztó.
VálaszTörlésmartine, pandadaisy: igen, gondolom, hogy mindenkinek van valami emlékezets borzalom a tarsolyában, tudom, muszáj ezeket megszokni, meg nyilván lesznek még cifrábbak is, jaj. mondjuk szerintem az én gyerekeim is elég szelidek, nyugodtak összességében, jó, hát gyerekek, csinálnak ezt-azt, de azért közel sem extrém módon