Mikor Marci hazajött New Yorkból, megint rám hozta a frászt, mert elmesélte, hogy valamelyik fizikus rákeresett a hotelre, amiben laktak és a google automatikusan kiegészítette a keresést azzal, hogy "bed bugs"; de szerencsére már egész jól ki van képezve, hogy mit és hogy kell megnézni egy szobában (merhogy az ágyi poloskának sokféle jele van, kérdezzetek róla bármit, mindent tudok; egy fóbiásnak ez kötelessége) és azt állította, hogy nem volt semmi gáz, ugyanakkor elmesélte, hogy két hónapja, mikor Firenzében volt, akkor jól összecsípkedték, de későn kapcsolt - gondolom azóta már gondosabban megnézi az ágyait - és persze végül meg is találta őket az ágy aljában és új szobát kért, csak nem merte nekem elmondani, nehogy megőrüljek...remek.
Mondjuk azóta eltelt két hónap, úgyhogy valószínűleg nem hozott haza belőlük egyet sem, de ti, akik utaztok, nagyon vigyázzatok erre, az ágyi poloska rémes és lassan kiirthatatlan és ha valaki olyan szerencsétlen, hogy sikerül akár csak egy terhes nőstényt hazavinnie, akkor már kész a baj.
A kedvenc ágyi poloskás fórumomon olvastam egy nőről - aki egyszer már megszabadult ezektől a dögöktől -: arról beszélt, hogy mindig retteg, amikor a férje utazik, hogy a szállodából hazavisz majd nekik poloskát és hogy szerinte mindent inkább a tévében kéne megnézni, mondván, travel is overrated.
Tegnap elnézegettem pár kamaszfiút a buszon és komolyan megrettentem, hogy Marcika esetleg ilyen lesz valaha (vagy Léna hazahoz egy ilyet): mindegyik a Facebookot meg az Instagramot bámulta, mindnek gondosan be volt állítva minden szál haja, tökéletesen meg volt komponálva az öltözetük, teljesen műanyagnak látszottak és mind annyira nagyon feminin és természetellenes gyíkarc volt, hogy hánynom kellett tőlük.
Az én gyerekeim legyenek inkább büdös, pattanásos metálosok, ha választani lehet - a metálosokban legalább van valami emberi vonás, valami őserő.
Tegnap elnézegettem pár kamaszfiút a buszon és komolyan megrettentem, hogy Marcika esetleg ilyen lesz valaha (vagy Léna hazahoz egy ilyet): mindegyik a Facebookot meg az Instagramot bámulta, mindnek gondosan be volt állítva minden szál haja, tökéletesen meg volt komponálva az öltözetük, teljesen műanyagnak látszottak és mind annyira nagyon feminin és természetellenes gyíkarc volt, hogy hánynom kellett tőlük.
Az én gyerekeim legyenek inkább büdös, pattanásos metálosok, ha választani lehet - a metálosokban legalább van valami emberi vonás, valami őserő.
Rájöttem, hogy azért jó ötkor kelni, mert utána az ember a hétvégi hetes keléseket - Marcika kemény tempót diktál változatlanul - csodálatos lustálkodós napoknak érzékeli.
Látjátok, milyen pozitívan gondolkodom? Fantasztikus.
