vasárnap, december 30, 2007

all alone in space and time

A tizennyolcadik percben jön az endorfin és akkor vigyorgok vadul. Utána van ugyan egy durva tíz perc, de onnantól meg bármit kibír, aki odáig nem adja fel.
A hősi időkben bezzeg végigbuliztam egy éjszakát, hajnalban picsa részegen leszoptam az épp aktuális tartozékomat (Why then Ile fit you), hánytam párat a kertek alatt, majd gond nélkül futottam másfél órát.
Mivel a szilvesztert ágyban, párnák közt óhajtom eltölteni, ezért most gyorsan szilajkodok egyet, aztán heverek rogyásig.
Mindenkit szeretek, azt is akit nem, vagyis azt azért tulajdonképpen nem is, de igyekszem úgy tenni és akkor az már majdnem szeretés, szóval csókjaim.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.