vallásháború

Általános nézet, hogy a nyitottság jó dolog és mindenképpen jobb, mint az elzárkózás, mivel a befogadókészség, meg a hajlandóság arra, hogy minden nézőpontot megértsünk és elfogadjunk (vagy legalább semlegesen megvizsgáljunk), sokkal komolyabb megértést, illetve egyetértést generál, mint a gyanakvó távolságtartás, nade.

Nekem világ életemben az volt a problémám a nyitottsággal, hogy egyszerűen elvesztem benne, elvesztek a határaim, képtelen voltam öndefinícióra a nagy megértésben, együttérzésben, blablabla.

Persze tudom én, hogy a dolgok megszilárdítása rugalmatlan, merev elképzelésekhez vezet és ezekből születnek a buta dogmák és végső soron a háborúk is, de lehet-e anélkül nyitottnak maradni, hogy ne állítanánk legalább néhány falat? 

Képes-e az ember önmagát definiálni egyértelmű elképzelések nélkül és fenntartható-e a nyitottság szilárd öndefinícióval? 

Ezekről és a vallásról ordibáltunk éjjel egy körül; szerintem nincs még két ember a világon, aki ennyit vitatkozna elvekről.

Tulajdonképpen építő balhék ezek, csak mindketten szörnyen indulatosak vagyunk, úgyhogy  csak és kizárólag tüzet okádva tudjuk megvitatni azt a kérdést, hogy vajon mennyire kell egy ateistának nyitottnak lennie a vallásra és a vallásos tanításokra és ennek kapcsán persze mindig előkerül a vita (szerintem valódi) alapkérdése, vagyis hogy szükség van-e arra, hogy az ember az égvilágon mindenre nyitott legyen és keblére ölelje az emberiséget. (Nincs.)

Érdekes, hogy valamiért mindig vallási kérdések körül borul a bili, valahogy mindig ott jelentkeznek halmozottan a világnézeti különbségeink: Marci a világra rácsodálkozó, érdeklődő, boldog és naiv kisgyerek, én meg az elutasító, cinikus (szerintem simán realista) ördög vagyok.  

Végül mindig sikerül valamiféle konszenzusra jutnunk és mindenki enged egy kicsit: én megfogadom, hogy átgondolom a vallás iránti beteges ingerültségemet (igazi harcos ateista vagyok és állítólag szörnyen pökhendi is, ezeknek meg nyilván valami erőteljes elutasítás az alapja), ő meg talán hajlandó egy kicsit elgondolkozni azon, hogy a dolgok feltétel nélküli elfogadása és üdvözlése, a gyermeki rácsodálkozás nem biztos, hogy tiszta, boldog, nyitott világot, hanem sokkal inkább kaotikus zűrzavart teremt és bármilyen szomorú is,  bizonyos falak  igenis kellenek. 

PS: Fél kettő körül végül nagy egyetértésben, mondatról mondatra elemeztük a dalai láma fizikus gondolatait  A boldogság művészete című könyvben.