Panka drága, ez borzasztó, csak azt tudom mondani, amit most biztos mindenki, hogy Marci - Léna fantasztikusan édesek, meg nagy Marci is nagyon klassznak tűnik, meg ti így mind együtt... és a borzasztóság közepette nagyon jó, hogy ez vesz körül.
Igen, csodás, hogy vannak a babák meg Marci, nehéz is nekem most ez az egész, mert nagyon skizofrén állapot, hogy igazából minden szép és jó, pedig nem...
Szóval igen, jó itthon. Rossz itthon. Furcsa. Nehéz. Fájdalmas. Szép. Jó. Izgalmas. Fú, ez olyan, akár az élet.
Igen, azt hiszem Budapest az a hely, ahol bármi történik, én mindig kamasznak érzem magam, zenét hallgatva ábrándozom a hatoson, a héven, a buszokon, kirakatüvegekben nézegetem az új frizurám, a napsütötte sávon sétálva nem gondolok semmire, csak jó erősen beleszagolok a tavaszba, nagyon rég nem láttam ennyi embert és mégis, rég voltam ilyen egyedül, nem, igazából még sosem voltam ilyen egyedül, de azért persze az agyam leghátsó zugában mindig ott motoszkál, hogy van valahol, messze-messze, egy Férfi, két Baba és egy Macska. Szóval van egy Család.
Ma elmeséltem a bátyámnak, hogy valami szerelmi bánat kapcsán egyszer hosszan álltam a Margit hídon és gondolkodtam, hogy na, én akkor leugrom, kész, ennyi volt, viszlát.
Emlékszem, ahogy méláztam, hogy leugorjak-e, hirtelen bevillant, hogy ezt nem tehetem meg az anyámmal. Igen, azt hiszem ebben a történetben legjobban a nagymamámat sajnálom.
Igen, csodás, hogy vannak a babák meg Marci, nehéz is nekem most ez az egész, mert nagyon skizofrén állapot, hogy igazából minden szép és jó, pedig nem...
Szóval igen, jó itthon. Rossz itthon. Furcsa. Nehéz. Fájdalmas. Szép. Jó. Izgalmas. Fú, ez olyan, akár az élet.
Igen, azt hiszem Budapest az a hely, ahol bármi történik, én mindig kamasznak érzem magam, zenét hallgatva ábrándozom a hatoson, a héven, a buszokon, kirakatüvegekben nézegetem az új frizurám, a napsütötte sávon sétálva nem gondolok semmire, csak jó erősen beleszagolok a tavaszba, nagyon rég nem láttam ennyi embert és mégis, rég voltam ilyen egyedül, nem, igazából még sosem voltam ilyen egyedül, de azért persze az agyam leghátsó zugában mindig ott motoszkál, hogy van valahol, messze-messze, egy Férfi, két Baba és egy Macska. Szóval van egy Család.
Ma elmeséltem a bátyámnak, hogy valami szerelmi bánat kapcsán egyszer hosszan álltam a Margit hídon és gondolkodtam, hogy na, én akkor leugrom, kész, ennyi volt, viszlát.
Emlékszem, ahogy méláztam, hogy leugorjak-e, hirtelen bevillant, hogy ezt nem tehetem meg az anyámmal. Igen, azt hiszem ebben a történetben legjobban a nagymamámat sajnálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.