szerda, március 16, 2011

szomorú

Nem, képtelen voltam az apukámnál pakolni, csak ténferegtem, elmélkedtem, régi képeket nézegettem, aztán gyorsan elmenekültem. Párszor hívtak ott a rokonok, kicsit mindig összerezzentem, ha megszólalt a telefon, rosszak az idegeim azt hiszem. Aludni se nagyon tudok, pedig a jetlag már nem lehet a bűnös, inkább azt hiszem, a jégcsapság ellenére erősen felkavar ez az egész, ráadásul szépen el is fojtok minden fájdalmat, nem helyes.
Magamról is nézegettem csecsemőkori képeket és megállapítottam, hogy Léna baba nagyon hasonlít rám tényleg, ettől aztán azért boldog lettem egy kicsit. Az apukám az összes gyerekkori fotóján vigyorog; igazából nem tudom, hogy szomorú vagy vidám-e, hogy alapvetően mindenki így kezdi az életet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.