péntek, június 20, 2014

“Listen, twenty years ago, it wasn’t so cool to have a calculator watch, right? And spending all day inside playing with your calculator watch sent a clear message that you weren’t doing so well socially. And judgments like ‘like’ and ‘dislike’ and ‘smiles’ and ‘frowns’ were limited to junior high. Someone would write a note and it would say, ‘Do you like unicorns and stickers?’ and you’d say, ‘Yeah, I like unicorns and stickers! Smile!’ That kind of thing. But now it’s not just junior high kids who do it, it’s everyone, and it seems to me sometimes I’ve entered some inverted zone, some mirror world where the dorkiest shit in the world is completely dominant. The world has dorkified itself.”

Ezt a könyvet olvasom; a témának megfelelően időnként jó szatirikus (mikor pl a csajt kiosztják a munkahelyén, mert nem posztol eleget a közösségi oldalakon vagy amikor az egyik kollégája meghívja őt a saját, közösségi oldalon lévő csoportjának valami estélyére és később sírdogálva felelősségre vonja, mikor végül nem megy el), máskor röhejesen didaktikus (mikor hosszú előadást tart valaki arról, hogy ezek a közösségi oldalak elidegenítenek és nem valósak), de mindenképp érdemes egyszer elolvasni, Facebook- vagy szimplán csak netfüggőknek egyenesen kötelező, bár ők pont a függés miatt nem tudnak könyveket olvasni, mert az túl időigényes*.
Szintén ide tartozik, hogy Marci kapott a főnökétől (nyilván nem a főnökétől, hanem mittomén, uniós pénzből) egy tabletet, ami addig nem kapcsol ki, ameddig nézed, meg más ilyen rémisztő feature-jei vannak és én igazán nem vagyok a modern technológia miatt hápogó típus, de néha azért már rosszul vagyok ezektől a dolgoktól, például kifejezetten taszít, ha azt látom, hogy egy pár a metrón egymás mellett ülve, némán a telefonját - nyilván a Facebook-ot - nyögteti, meg ha valaki bejelenti a nagypapája halálhírét egy postban és akkor azt lájkolják (WTF) az ismerősei, rémes.





*és különben is nyilván ezt gondolják a könyvekről: "my problem with paper is that all communication dies with it. It holds no possibility of continuity. You look at your paper brochure, and that's where it ends. It ends with you. Like you are the only one who matters."




PS.: És itt van még egy kedves gondolat a könyvből, hát igen, ez is elég didaktikus, de mégis megfontolásra érdemes:  “Most people would trade everything they know, everyone they know- they'd trade it all to know they've been seen, and acknowledged, that they might even be remembered. We all know the world is too big for us to be significant. So all we have is the hope of being seen, or heard, even for a moment.”