Teljesen magam alatt vagyok attól, hogy Marci holnap nélkülem megy Londonba.
Eleve szeretem Londont, de nekünk az amúgy is fontos, romantikus város, szerelmünk hajnalát ott vadultuk át, meg minden, szóval el vagyok kenődve.
Bánatomban azt fontolgatom, hogy veszek egy ötvenezres futócipőt - nemtom a kettő között miféle kapcsolat van, de homályosan érzem, hogy engem most kárpótolni kell és kész -, csak az a baj, hogy rettentő bűntudatom van az ötlettől, meg aztán egy ilyen drága cipőben úgy képzelem egyszer csak felrepülök - ez a minimum, amit ennyi pénzért tudnia kell, nem? - és akkor lőttek a fogyásnak.
PS.: A nagymamám szerint nagyon stramm vagyok, mert olyan jól elboldogulok egyedül a gyerekekkel - mióta gyerekeim vannak, a nagymamám nagyon szépeket mond rólam, de nem volt ez mindig így, sőt -, pedig nekem meg már nem különösebben nehéz egyedül, megszoktam és nem is értem, mikor valaki arról beszél, hogy két gyerekkel egyedül lehetetlen ellenni (egyébként tényleg nem értem, azért nem vadállatokról van szó)...egyébként ja, szerintem is stramm vagyok, komolyan, ez az egyik nagy erényem (sajnos nincs túl sok).
PS.: A nagymamám szerint nagyon stramm vagyok, mert olyan jól elboldogulok egyedül a gyerekekkel - mióta gyerekeim vannak, a nagymamám nagyon szépeket mond rólam, de nem volt ez mindig így, sőt -, pedig nekem meg már nem különösebben nehéz egyedül, megszoktam és nem is értem, mikor valaki arról beszél, hogy két gyerekkel egyedül lehetetlen ellenni (egyébként tényleg nem értem, azért nem vadállatokról van szó)...egyébként ja, szerintem is stramm vagyok, komolyan, ez az egyik nagy erényem (sajnos nincs túl sok).
