Hú, úgy érzem kezdek belejönni az olaszba: ma reggel az angol órámon több kifejezés csak olaszul jutott eszembe, meglepő volt; meg aztán úgy néz ki, hogy megyünk júliusban Triesztbe és meg akarjuk kérdezni Andreát, az egyik régi szállásadónkat, hogy lakhatunk-e nála, ezért Marci elkezdte mondani, hogy jaj, hát akkor majd össze kell írni, hogy miket kéne elmakogni neki a telefonba, mire lenyomtam neki egy hosszú monológot olaszul, hogy ó, hát ilyeneket kell mondani, ez könnyű. Eléggé elkerekedett a szeme: régen folyton nyivákoltam, hogy telefonáljon ő, mert úgyis jobban tud nálam mindent.
Büszke vagyok, na; igaz, más külföldön tanulja meg a nyelveket, én meg mindig itthon.
