Ó, úgy szeretlek.
Ez most az Excelről jutott eszedbe?
Mindenről ez jut eszembe.
Az előbb beszéltem leendő főnökömmel, akitől olyan bókot kaptam, amilyet legutóbb a pszichológia szigorlatomon, hát, nem is tudom melyiket meséljem előbb, na jó, a munkás, az most izgalmasabb, szóval azt mondta leendő főnököm, Tony, hogy nagyon élvezték az interjúmat és csodásan érezték magukat, amíg ott voltam. Ó.
Teljesen meghatódtam és eszembe jutott a pszichológia szigorlatom, ahol, jó szokásomhoz híven én faggattam a tanárt, ahelyett, hogy a tételemről beszéltem volna - a végén azt mondta, hogy milyen jó vizsga volt, végre ő sem unatkozott.
Reggel felhívtak, hogy én vagyok a nyertes, délután pedig bejelentettem a nyelviskolában; egy kicsit utáltak miatta (bár a tanfolyamszervező lány bőszen bólogatott, hogy ő ezt a teljes bizonytalanságot és összevisszaságot nem bírná a nyelvtanárok helyében), de kábé fél óra alatt találtak valakit a helyemre, úgyhogy a két hét felmondási idő helyett megelégedtek eggyel.
Majd elmesélem, hogy mi a munkám, ha elkezdem csinálni: elvileg egy kéttannyelvű iskolában közvetítek, fordítok, tolmácsolok az angol anyanyelvű és a magyar anyanyelvű tanárok között, plusz a szülőkkel is kell majd hadakoznom (ez biztos nagyon nehéz lesz), meg ilyenek. Egyébként a Facebook Szárnyas Fejvadász oldalán találtam a munkát, nagyon jó, nagyon izgulok.
Mondjuk tény, hogy rendes gyászreakcióm van, amiért abba kell hagynom a tanítást, de egyrészt józan ésszel belátható, hogy nem éri meg csinálni, másrészt szerintem nekem a gyászreakció a változásra adott válaszom - én így rettegek az új dolgoktól.
És persze tény az is, hogy akárhogy is hadakozom ellene, a tanítás valahogy örök szerelem marad - olyan igazi on and off romance.
PS.: Egyébként ez jutott eszembe, mikor felhívtam Marcit, hogy felvettek. Bevallom, nagyon hiányzik Water White az életemből.
*az Excelt jövő héten még gyorsan meg kell tanulnom, ez kicsit aggasztó
