"Meg mondd, mitől van, hogy olyan ritka, amikor nagyjából minden ott van a helyén"

Nem lehetne vége most már ennek a hónapnak? 

Financiálisan teljesen kikészülünk lassan: elromlott a mosógép, aztán a kocsit kellett szervízbe vinni kétszer (itt már kétszázezer forintnál járunk), az albérlők felrobbantották a kályhát (összesen úgy plusz ötvenezer, bár egyelőre vita tárgyát képezi, hogy akkor kinek is kéne ezt kifizetni), a gyerekek kinőtték az autósüléseiket (bele sem merek gondolni mennyibe kerül majd), a gyerekeknek születésnapja volt (na jó, ebbe a család is besegített, de azért csak megvettünk két biciklit meg egy csomó más ajándékot), a telefonom ma végképp bemondta az unalmast (amit nem is bánnék ha olcsóbb volna a pótlása, mert a leggyűlöletesebb Galaxy szar volt a világon - itt kérnék meg mindenkit arra, hogy értesítsen, ha esetleg van otthon nélkülözhető, elfekvő okostelefonja, majdnem minden megoldás érdekel), ráadásul, bár ez nem anyagi természetű, reggel valami iszonyú bénaságot csináltam: itthon hagytam a tárcám, benne a pénzemmel és a bérletemmel, oké, király, hév elenged, száz kiló cuccal, télikabátban, reggel hatkor hazasprintelek, lift nem működik, de királyul elérem a következő hévet (szerintem ez Ben Johnsonnak is dicséretére vált volna); aztán már délután, itthon, vagy tíz percig nem találtam a kulcsom: méltó megkoronázása lett volna ennek a fos napnak, ha elvesztettem volna, de szerencsére nem, úgyhogy egész egyszerűen a világ császárának érzem magam egy bögre kávéval itt a gép előtt.









PS.: Ma aztán végképp el akartam menni tüntetni, be is jelentettem már tegnap, hogy akkor én este lelépek, mer igenis, az anyáknak is lehet forradalmi hevülete és kell a saját idő (én jelenleg politizálásra használom, mosmitnéztek), erre Marci leállított, mondván, ma Marcikát mindenképpen tornáztatni kell, holnap megyünk az első felülvizsgálatra.
Anyákból ritkán lesznek nagy forradalmárok, valahogy úgy érzem.