Boldogujj

Kicsit olyan langyos év volt, bár ha jobban belegondolok, voltak benne nagyon meghatározó és fontos dolgok és alapvetően jól vagyunk: a gyerekek szinte soha nem betegek, sokat nevetünk, keveset balhézunk, szerintem teljesen jól működünk.
Februárban az itteni gimibe kerültem, ami hozott brutális és kifejezetten szép perceket is (a születésnapomon életem legnehezebb csoportjától egy csomó Milka csokit kaptam, amiknek a papírjára többek között ráírták, hogy "A kedvenc tanáromnak" "A legjobb tanárnak"; óra után a tanáriban mindenki elkerekedett szemmel mondogatta, hogy te nagyon tudsz valamit!) 
Szintén februárban elkezdtem a fordító sulit, ahol rengeteget dicsértek (az egyik tanárom például azt mondta, hogy nála még senki nem írt ilyen jó szintfelmérő tesztet).
Áprilisban 15 évesen meghalt drága Fanni cicám, aki még mindig nagyon hiányzik, bár júniusban megérkeztek az utódai - Bella és Balikó - akik életem első kinti-benti macskái.
Marci számára ez nagyon fontos év volt, mert annyi sok külföldi és magyar szerződés után végre állandó állása lett az egyetemen, ami azt is jelenti, hogy eléggé be vagyunk betonozva Magyarországra (amitől nekem szomorú módon minden nap hánynom kell).
Nyáron sokat dekkoltunk itthon a házunk szigetelése és a kerti út betonozása miatt - a spórolt pénzünk is eléggé megcsappant sajnos -, de kicsit sátoroztunk Ausztriában, meg Balatonoztunk, Kapolcsoztunk, rengeteget olvastunk, társasoztunk, jó volt.
A gyerekek kitűnővel elvégezték az elsőt, majd imádott fő tanító nénijük elmenését követően Marcika teljesen megbolondult másodikban (ősz óta pszichológushoz járunk, hogy megtanuljon kicsit uralkodni magán; a magatartása miatt nem lesz szerintem kitűnő, dehát istenem...), továbbra is mániásan olvasnak mindig, mindenhol, úgy kell evés közben könyörögni, hogy tegyék le a könyveket, tök jó, ha engem kérdeztek.
Az új tanévben egy rakás adminisztratív szarsággal szenvedünk, párhuzamosan két naplót vezetünk, négy szombati munkanap volt, még jó, hogy halasztottam a suliban, szerintem nem lett volna energiám megcsinálni, viszont februártól megyek újra, kemény lesz, bár két osztályom érettségizik és az áprilistól felszabaduló óráimban csinosítom majd a szakdolgozatomat szerintem.
Októberben - amikor épp Londonban töltöttük a szuper őszi szünetet - megszületett a nagyon drága unokahúgom, akinek érkezéséről valahogy tavasszal értesültünk, emlékszem annyira megdöbbentem a hírtől, hogy percekig tátva maradt a szám (a tesóm vagy két évtizeden át tartotta azt a nézetét, hogy kizárt dolog, hogy valaha gyereke legyen).
Novemberben a nagynéném megpróbálta megölni magát, ami a családi hátterünk miatt sajnos nagyon fontos esemény. Nem hiszem, hogy azóta sokkal jobban lenne, sőt, szerintem biztosan megpróbálja majd újra.
A decembert csendes vegetálással töltöttem, valahogy nagyon elfáradtam ebben az évben.
Ma hajnalban azon elmélkedtem, míg a macskák matatása miatt nem tudtam aludni, hogy meg fogom próbálni a szabadúszó fordítást, mert nem bírom már sokáig az iskolai légkört; mondjuk a következő tanévet már talán kihagynám - sok szempontból nem egyszerű ez a döntés, de nekem egyre fojtogatóbb az iskolai közeg és semmiképp nem szeretnék saját osztályt.
Tegnap a tesóméknál nyolc(!) órát társasoztunk négy különböző játékkal, utána hazajöttünk, hogy tovább nézzük nagyon trendi módon online egy európai filmfesztivál elég sújtó filmjeit (csak december 31-ig elérhető, már vagy hat filmet megnéztünk, de próbálunk még párat bedarálni); na ilyesmi tevékenységekkel és egy nagy rakás könyvvel kívánom eltölteni minden szabadidőmet jövőre is.

Boldoguljatok ti is!

Boldog karácsonyt!

ahogy a dolgok vannak

Lénának mostanra kutya baja szokás szerint, tegnap reggel még egyszer hányt, kicsit lázas volt, aztán vége.
Akkora mázlink van az egészségükkel meg az alvásukkal, hogy nem győzök hálát adni az Univerzumnak.
Ma a konyhában állok rogyásig és most nagyon úgy néz ki, hogy holnap reggel karácsonyozunk este helyett: kipróbáljuk milyen úgy, hogy lehet egész nap játszani az ajándékokkal és nem hullámzó hassal kell lefeküdni.

fáradt

Bevallom, ma éjjel hálát adtam az égnek, hogy nem lett harmadik gyerekünk: Léna úgy kétóránként hányt és hát úristen, én azt hittem, hogy belepusztulok, hogy folyton fel kell pattanni, pedig Marcival felvàltva hánytattuk szegényt.
Mondjuk az is lehet, hogy a gyerekek életének első két évében egyszerűen elhasználtam minden energiatartalékom és tény, hogy mióta megvannak, folyamatosan halálosan fáradt vagyok és valahogy sose sikerül kipihenni magam.

"Betegbeteg"

Jaj, hàt mennyire tudtam, hogy így lesz.
Tegnap a kolléganőkkel a gyerekeink betegségeiről beszélgettünk, én meg lelkesen meséltem, hogy a gyerekek ebben a tanévben még nem voltak betegek (és az előzőben is úgy két napot összesen).
Hát nem összehányta szegény Léna éjjel az ágyát? Most lázasan hever szegény és nagyon szomorú, hogy ezzel kezdi a szünetet.

Téli szünet

TÉLI SZÜNET


T_É_L_I_S_Z_Ü_N_E_T_!

PS: Bocs, fáradt vagyok, majd egyszer írok már valami érdekesebbet is.

O1G

Imádom a tüntetéseket és teljesen magam alatt vagyok, hogy nem tudok egyikre sem menni, de amint hazajön Marci és lesz kire bízni a gyerekeket, rohanok: nálam jobban szerintem senki nem undorodik ettől a kormánytól.

Stop the world, I want to get off!

Annyira nagyon elegem van! A fél tanári kar hiányzik (mindenki egybe veszi ki a maradék szabadságát, soha jobbat) , úgyhogy aki bent van, az megállás nélkül helyettesít.
Ma karácsonyi vásár van a suliban és a gyerekeim osztályában az anyukák már hetek óta ezen zsezsegnek a Facebookon, egymást túllicitálva tolják, hogy mit sütöttek és kézműveskedtek, én komolyan nem értem mikor ér rá mindenki ezekre, tegnap pl az egyik anyuka lelkesen jelentette, hogy csinált csoki kanalakat (bármit jelentsen is ez), nekem meg kedvem lett volna odaírni, hogy én meg három órán át dolgozatot javítottam munka után.
Ráadásul szombati munkanap, fúj, plusz Marci elutazik (síelős konferenciára megy, megáll az eszem; vajon kocsmatúra konferencia is van?!), eh, semmi de semmi karácsonyi hangulatom, fáradt vagyok, álmos vagyok, elegem van.

Marcus újabb különkiadás

Na tessék: a felmérés kihozta, hogy a világon semmi baja, nincsenek visszamaradt reflexek, nincs idegrendszeri éretlenség, a figyelemzavar pedig végképp kizárható, úgyhogy most aztán járhatunk rogyásig pszichológushoz, hogy valahogy javuljon az indulatkezelése, meg a beteges megfelelési vágya (a pöcsarc osztálytársaknak mármint).
Nyilván nem bánom, hogy nem lesz belőle SNI gyerek, viszont ezeket azért jó nehéz lesz kibogozni.
Kíváncsiságból rajzoltattam vele egy családrajzot, teljesen kiegyensúlyozott lett, hümm.
A tornáztató néni meg el volt ájulva tőle, hogy mennyire jófej.

Tegnapi beszélgetésünk a Mikulás kapcsán:
Én tudom ám, hogy ti veszitek a csokit és nincs is Mikulás!
De Marci, te mindig azt mondod, hogy hiszel istenben; akkor mért ne hihetnél a Mikulásban is?
De csak a görög istenekben hiszek, az más!

Marcus különkiadás

Ma beszéltem a pszichológussal Marcusról és persze, hogy a jó öreg idegrendszeri éretlenség, ahova jutunk mindig: tök ugyanazt mondta, amit már az oviban is mondtak mindig, azaz hogy érzelmileg egy három éves szintjén van, de a ragyogó intellektusával - és szuper szociális képességével; ezt külön kiemelte - remekül kompenzál, csak hát időnként mégis agresszív lesz, meg valószínűleg túlérzékeny minden zajra, szagra, ízre (szintén az idegrendszeri éretlenség miatt) és az iskola túlstimulálja sokszor, attól meg megbolondul.
Volt egy családrajz, ami nagyon szíven ütött: a szülők álltak a ház egyik oldalán, a gyerekek meg a másikon* (ehhez képest Léna rajzain mindig mindenki fogja egymás kezét), de Marci szerint egy képből következtetni marhaság, mondván, hogy ha százszor ugyanígy rajzolná, na az már jelentene valamit, de azért könnyen lehet, hogy ez annak a következménye, hogy szegény Marcust egy csomót szidtuk mostanában.
Mondott a büntetés kiváltására is tippeket és holnap megyünk a felmérésre (elvileg a TSMT kisiskolás verziója ez), aztán onnan megyünk tovább valamerre.
Ami nagyon tetszett a pszichológusban - és a tavalyi tanító néniben is -, hogy látszott, hogy őszintén szereti Marcust (kitért arra is, hogy Marcika várhatóan csak azzal lesz normális, akit szeret, annak viszont bármit megtesz majd). Azt is mondta még, hogy az valószínűleg sokat segítene, ha Marcika találna legalább egy, intellektusában hasonló szinten lévő barátot, mert akkor már nem akarná ennyire elfogadtatni magát
 az ostoba pöcsfej osztálytársaival  balhés fiúkkal az osztályban; egyébként éppen ezért szeretném őket jó iskolába járatni: azokban legalább valamennyire válogatják a társaságot, itt meg nagyjából az a sikk, ha verekszel és nem akarsz megtanulni olvasni.
Az is tetszett, hogy kiemelte, hogy Marcus magával szemben is kíméletlenül őszinte és úgy általában nagyon empatikus.
Persze én pontosan tudom, hogy ő egy nehezen kezelhető szuper kisfiú, csak hát a tanító néninek se energiája, se kedve nincs őt szelidíteni; meg is van az eredménye.





PS: Ja, a gyerekorvos meg ki akarja vizsgáltatni, hogy nem gluténérzékeny-e, ó, remek lesz, ha még valami ilyen is képbe kerül

* most olvastam egy olyan értelmezést, ami szerint ez azt jelenti sokszor, hogy a szülők kapcsolata nagyon szoros és nehezen engednek be maguk közé bárkit

Elvileg TGIF

Holnap szalagavató és osztályfőnök-helyettesként virágot osztok majd a kölköknek.
Már vagy négy outfitet végigpróbáltam, egyik sem tetszik igazán. Legszívesebben egy fekete kukazsákot húznék magamra (a színpadon valahogy félszeg vagyok).
Nem értem, a saját szalagavatómon hogy voltam képes táncolni (aznap voltam egyébként 18 éves, de rég volt, jézus), most is úgy izgulok, mintha én is fellépnék, pedig csak keveset kell a színpadon állnom puszit és virágot osztogatva.

Furious anger

Tegnap Léna lehajolt, hogy megkösse a cipőjét, meg pakolászott is kicsit mikor az osztálya ebédelni indult és mire felnézett, a tanítónéni valahogy véletlenül bezárta a terembe.
Mivel ugyanott ebédelnek a gimisek is, meg a tanárok is, ezért rendszeresen találkozunk edédidőben, úgyhogy nekem rögtön feltűnt, hogy Léna nincs sehol; kerdésemre, hogy mégis hol lehet, a drága tanítónéni csak a vállát vonogatta.
Erre elkezdtem keresni - milyen jó, hogy ott dolgozom és elvégzem a tanítónő munkáját is, hát nem?  Tiszta szerencse, hogy nekem probléma, ha eltűnik a kislányom -, de nem volt sehol, majd egyszer csak jött Marcus az osztályterem kulcsával (a tanítónéninek eszébe jutott, hogy biztos bezárta oda, hát nem cuki?)
Oké, odamentünk és páran már ott álltak és mondták, hogy valaki be van zárva es dörömböl meg kiabál.
Mikor kinyitottam, ott bömbölt szegény Léni a helyén, jaj, olyan rossz volt, biztos nagyon megijedt.
Rohadt dühös voltam, de órám kezdődött, úgyhogy csak csúnyán tudtam nézni a tanítónénire, aki cseszett bocsánatot kérni mondjuk legalább Lénától, aztán ma reggel, mikor Marci kérdőre vonta, hogy mégis hogy gondolja, hogy azt se mondja, hogy bú, csak elkente az egész témát, mondván, hogy van ilyen.
És persze, van, megesik és szerencsére nem történt nagy baj, csak az ő utólagos reakciói nagyon nem tetszenek (és nem ez az első eset csúnya reakcióból), úgyhogy ma megint nagyon elkezdtem gondolkodni azon, hogy tán a gyerekeimnek nem ebbe az iskolába kéne járnia (Marcika nemrég kapott egy intőt valami hisztirohama miatt, na az ő viselkedése a másik remek probléma és szerintem nehéz lesz orvosolni).


PS: Miután kiszabadítottam Lénát, az órám után kimentem az udvarra, hogy megnézzem, hogy megvidámodott-e és annyira édes volt, azt mondta, hogy finom ebéd volt, kár lett volna kihagyni.

"A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az"

Tegnap a nagynéném (apukám testvére, ki más?) bevett egy jó lórúgásnyi altatót; egészen a toxikológiáig jutott, pedig meghalni akart.
Mikor meglátogattam a kórházban - mert gyorsan berohantam még a suliból -, arról zokogott nekem, hogy neki még meghalni sem sikerül (évtizedek óta súlyos beteg egyébként, szerintem már kb 30 éve is késő lett volna, hogy antidepresszánst kezdjen szedni.)
Borzasztó szomorú az egész, ma halálosan bamba voltam az iskolában, mert egész nap az öngyilkos családtagjaim jártak a fejemben.
Egyébként az egész családom durván pszichiáter-és pszichológus ellenes (ráadásul a nagynéném totálisan elutasított mindig mindent, amitől lelkileg egy kicsit is jobban lett volna): mikor az apukám még élt, de szörnyű állapotban volt az anyám halála miatt, akkor megpendítettem, hogy mi lenne, ha elmenne egy gyászcsoportba és az ott lévő hasonszőrűekkel megosztaná a fájdalmát; na, az egész család egy emberként ugrott rám, hogy én mégis hogy képzelem, hogy az ilyesmi bárkin is segíthet?! Egyébként igazuk van, valószínűleg a terápiát zsigerből elutasítókkal tényleg semmit nem lehet kezdeni.

Istenem, hogy hiányzik egy ilyen vasárnapi ebéd fölött beszélgető, gyerekeket nyaraltató, viszonylag stabil lelkiállapotú család* az életemből!


* többek szerint ilyen nem létezik

nem tudja, tanítja vol.45378923

Muszáj beszélnem róla, mert leírva is látnom kell, hogy elhiggyem: a tanárok tevékenységét (folyosói ügyelet, napló adminisztrálás, órák minősége, pontos reggeli érkezés és órakezdés) ezentúl pontozni (!!) fogják.
Gondolom annyira nincs tanárhiány, hogy nem gond, ha pár tanárt elüldöznek majd ezekkel a módszerekkel.
Ha engem kérdeztek, ez egyszerűen beszarás.




PS: Kíváncsi vagyok, hogy mikor szüntetik be például a nyári szünetet.

(S)iker vol.564378912

Ma csak öt órám volt, úgyhogy korán felpakoltam a gyerekeket és hazajöttünk, Marci is itthon volt, mert a mázlista tud itthon is dolgozni.
Leckeírás előtt kicsit beszélgettünk és szóba került Karinthy, meg a Tanár úr kérem. 
A beszélgetés vége az lett, hogy egy csomó részt felolvastunk belőle a gyerekeknek, akik időnként gurultak a nevetéstől, tök jó fejek, olyan büszke vagyok rá, hogy jó humoruk van.

TGIF

Ah, két bemutató órát már letoltam, hétfőn lesz még egy utolsó. A héten az egyik kollégámmal csúnya konfliktusba keveredtem, aminek kapcsán azt fontolgattam, hogy felmondok, mert amúgy is nagyon elegem van, aztán sokat beszélgettem Marcival, aki türelemre intett (mint mindig), Marcika meg elkezdte mondogatni, hogy inkább másik osztályba/iskolába szeretne járni, hiába, a bajok csőstül jönnek...

Léni különkiadás vol.67432789

Léna hetedik lett a matek versenyen, úgyhogy mehet a Zrínyire, nagyon menő.

Marcus különkiadás vol.453781267

Marcuskának végre hasznosították a fölös energiáit: a napköziben azért nem csinált leckét, mert ő magyarázta és gyakoroltatta a többiekkel az óra leolvasását (!!).
Hálálkodva jöttek oda hozzám a tanító nénik a valakik, akik a gyerekekre vigyáznak (nincs napközis tanáruk, ezért valami pénzügyes nőci (!) van velük délutánonként; de tényleg nincs tanárhiány, röhögnöm kell), hogy Marcika (és persze Léna, de ő Miss Tökély, úgyhogy ez egyértelmű) nélkül nem tudták volna mindenkinek elmagyarázni, mert túl sokan nem értik és külön megdicsérték, hogy mennyire türelmes és kedves.
Szegény drága kisfiam, imádkozom, hogy ne menjen tanárnak (sajnos egyértelmű tanárvénája van, imád magyarázni és feladatokat gyártani meg Lénának parancsolgatni és jegyeket osztani).
Előző nap egyébként megint valami oltári balhéba keveredett az udvaron; már lassan laposkúszásban közlekedem az iskolában, mert Marcika folyton valami botrányos dolgot művel, hisztizik, káromkodik, üvölt a többiekkel, rémes.
Járunk szorgalmasan a pszichológushoz, de hogy lesz-e bármi látszatja, arról fogalmam sincs.




PS: Léna pedig volt iskolai matekversenyen; nagyon remélem, hogy mehet az országos fordulóra is, mert imád matekozni és furcsa módon versenyezni is...

I miss my own edge*

és különben is imposztor-szindrómám van így a bemutató órák előtt.

Kívánjatok nekem sok szerencsét!




* ahogy elnézegettem az unokahúgom, rájöttem hirtelen, hogy mi hiányzik a gyerekes létemből


PS: Marci  megtanulta  gyakorolja a kedvemért a Holdfény szonátát, úgyhogy nem lehet okom panaszra.

slave to the wage vol.54789235

Majd egyszer írok, de valahogy most az van, hogy non-stop dolgozom.
A tanmenet mizériát* felváltotta az 'átállunk az e-naplóra**, januárig vezessünk kettős könyvelést' és 'tartsunk ezer bemutató órát, mert lasszóval fogjuk a diákokat'-mizéria.
Az elmúlt hetekben két kollégám is felmondott; istenem, milyen igazuk van!



* a legújabb az, hogy pontozzák a tanmenetet
** a világ legszarabb e-naplóját vezetik be központilag, hányok tőle

Sok szerencsét kisbaba!

Ma délelőtt megszületett az unokahúgom.

Őszi szünet ON

Holnap négyre* jön értünk a taxi, őő, hatkor kell lefeküdnünk (ez már anno az Amerikába költözéskor sem sikerült, pedig emlékszem, kb háromkor keltünk, jesus).
Londonból rögtön Doverbe és Canterbury-be kirándulunk, állati boldog vagyok, utazunk, megyünk, Londonka!

* jav. fél négyre, úgyhogy fél háromkor kelünk

Nem tudja, tanítja vol.453278963

Ezért* mindenképpen kap valamit a tanárnő...
(Valaki halkan benyögi) Idegösszeroppanást...
(Egy másik diák összegez) Á, nincs akkora ajándék, amekkora bunkók vagyunk!**



* az érettségi felkészítésért és az ordas tahóság elviseléséért
** pedig az önkritika nem jellemző erre a generációra, a csoportomra meg aztán különösen nem

Van két macska

Most az van végül a macskákkal, hogy kontrollált kinti életük van - na jó, hát próbáljunk csak egy macskát kontrollálni -: kimegyek/kimegyünk, mikor kiengedjük őket, aztán ha bármiért bejövünk, nyitva hagyjuk a teraszajtót.
Tök jól működik, a kertben maradnak, fára másznak, őrültködnek, vágtatnak, vadásznak, aztán pár óra múlva hazajönnek - meg közben is be- bekukkantanak, néha rémülten vágtatnak haza ha valami hangtól megijednek -, úgyhogy mindig itthon éjszakáznak és akkor sem mennek ki, ha nem vagyunk itthon.
Nagyon kis okosak egyébként, kint jönni szoktak, ha hívom őket, szerintem a nevükre is hallgatnak; jó, végülis négy hónapon át építgettük a kapcsolatunkat, nyáron folyamatosan velük voltunk, szerintem egészen a bizalmukba fogadtak mostanra.

politikai

Régen viszonylag sokat politizáltam a blogban a magam indulatos módján, de egy ideje már nem teszem, mert olyannyira felháborít nagyjàból minden, ami ebben az országban történik, hogy nem is tudnám hol kezdjem az elégedetlenkedést, hogy mit emeljek ki, hogy hogyan beszéljek azokról a dolgokról, amiket kimondani sem érdemes.

Nem tudja, tanítja vol.563478912

Csütörtökön az egyik tanítványom késve érkezett órára, mert nem találta a termet és mikor belépett, lelkesen üdvözölt, mire valaki gúnyosan megkérdezte tőle, hogy na mi van, ennyire örül, hogy tanulhat?!
Erre csak annyit mondott, hogy nem annak örülök, hanem a tanárnőnek, mert nagyon szeretem.
Wow. És...awwow.

PS: Ez a srác arra büszke, hogy még soha nem tanult semmit az iskolában, de a múltkor mégis valahogy hármas dolgozatot írt, mire lelkesen azt mondta, hogy a tanárnő ezért Nobel-díjat érdemelne!
Vicces. Ez volt az iskolába érkezésemkor a legbrutálisabb csoportom. Még mindig nagyon nehéz velük, de nagyon jóban vagyunk, tök megható, hogy ennyire megszerettek.

Marcus és az ő őrülete vol.sok

Marcika egy hosszú-hosszú beírást hozott ma haza: az angoltanára részletesen kifejti benne hogyan vágja tönkre az összes óráját Marcus a folyamatos hangadással (mondjuk fütyüléssel is gyanúsítja, pedig nem is tud fütyülni, haha).
Nem nagyon van ötletem erre az egészre: megdicsérni nem fogom, de ha folyamatosan bünteti mindenki, akkor hová lesz a motiváció a normális viselkedésre?
És közben meg olyan rémisztően okos tényleg; de egy normális iskolába se veszik majd fel, mert összeférhetetlen.
Sírnom kell.

nyaff

Azért kicsit talán az is baj, hogy a tanító néni nem a legokosabb ember a világon.
Múltkor kicsit hosszabban beszélgettem vele Marcus gondjairól és megemlítettem, hogy bizonyos dolgok miatt egyértelműen nagyon szorong és ő például a szorongásait mindig non-stop beszéddel oldotta.
Erre a tanító néni nem győzött csodálkozni, mert hát szerinte nem látszik rajta semmi, nem egy szorongós típus (érdekes, hogy nem veszi észre, hogy megállás nélkül rágja a kezét), plusz említettem neki Marcika elég komoly halálfélelmét is, erre azt kezdte firtatni, hogy ki halt meg a családban...na most oké, tényleg többen is meghaltak, de halkan elmondanám, hogy a halálfélelem életkori sajàtosság is, ne vicceljünk már, a tanító néninek ezt illene tudni.
Oké, értem, hogy egy tanító néni már attól vért izzad, hogy 26 gyereknek megtanítsa, hogy mennyi 9-7, de azért vannak ennek a szakmának további finomságai is.
Persze értem azt is, hogy ennyi gyerek és ekkora tananyag mellett kb lehetetlen a gyerekek lelkével foglalkozni és ki nem szarja le a halált, mikor bármikor jöhet ellenőrzés, ahol megnézik, hogy tényleg azt tanítod-e épp szótagolni, hogy Kati szépen énekel.
Gyűlölöm a magyar iskolarendszert, mondtam már?
Rosszabb napjaimon azon fantáziálok, hogy lelépek a gyerekekkel Finnországba, hogy emberhez méltó oktatást kapjanak. Csak sajnos nagyon szeretem Marcit, szörnyen boldogtalan volnék nélküle (hát még a gyerekek!), úgyhogy maradok és tovább nyomorítom az okos Marcikámat. (Léna kemény csaj, a jég hátán is megèl majd, nem féltem semmitől.)

Marcika különkiadás vol.sok

Az a baj, hogy titkon azt képzelem, hogy Marcika hiperaktív -  mindig is azt gondoltam, hogy van vele valami*, egy darabig ugye az autizmus spektrummal gyanúsítgattam, de mióta ennyi baj van vele, egy csomót olvasok hiperaktivitásról és figyelemzavarról  és aggasztóan sok jel van, ami erre mutat, kivéve az állandó mozgáskényszert, meg mozgásból fakadó sérülést.
Emlékszem, mikor jártunk TSMT tornára, akkor rákérdeztem, mert már akkor is gyanús volt és azt mondta a TSMT istennője, Lakatos Kati, hogy egy hiperaktív gyerek nem tud semmivel olyan elmélyülten játszani, ahogy Marcika, na meg ugye a rengeteg olvasás is eléggé rácáfol erre (akkor még persze nem tudott olvasni), viszont amit a figyelemzavarról írnak az egy az egyben ráillik Marcira, kivéve a rossz jegyeket (na de ha bekerül egy ilyen rossz spirálba, akkor majd a rossz jegyek ideje is eljön, gondolom).
Szóval délután nagy levegőt vettem - nem bírok egyébként, hulla beteg vagyok MEGINT -, bejelentkeztem egy gyerekpszichológushoz, először én megyek beszélgetni (Marcit - a nagyot, mármint - is szívesen vinném, de nincs itt, ezt meg akarom gyorsan intézni, mert ma már igazgatói intővel fenyegették Marcust), aztán együtt megyünk.
Be vagyok szarva.

* persze lehet, hogy nincs neve ennek a valaminek

Marcus újabb különkiadás

Ma ismét megállás nélkül dumált Marcus, úgyhogy komoly büntetést kapott, én meg ezredjére is elbeszélgettem vele diagnosztikai célzattal és arra jutottam, hogy valószínűleg szénné unja magát, a tanító néni meg nem próbálja ezt orvosolni. (Marci mindig azt mondja, hogy ő pont ezt csinálta a suliban: fél perc alatt kész volt mindennel, úgyhogy unalmában elkezdte szórakoztatni a körülötte levőket.)
Holnap megpróbálom finoman noszogatni a tanító nénit, hogy terhelje, adjon neki plusz feladatot, ha nem akarja kijavítani, esküszöm megteszem helyette.
Valahogy mindig úgy alakul egyébként, hogy csak felzárkóztatni próbál az ember, a tehetséggondozás elsikkad, az embernek egyszerűen semmi energiája nem marad az ügyesebbekre.

PS: Hazafelé aztán újabb részletek derültek ki a rosszaságból, mire eldurrant az agyam és csúnyán összevesztünk, aztán később itthon még egyszer, eh, ilyenkor megfulladok a bűntudattól mindig, de senki nincs, aki ennyire fel tudna idegesíteni; Marcika mestere ennek. Ráadásul számomra is meglepő módon iszonyú maximalista vagyok az iskolával kapcsolatban (mármint hogy a gyerekeim legyenek mindig mindenben a legjobbak és viselkedjenek normálisan) és nagyon szíven üt, ha bármi ott nem klappol; gondolom azért is, mert ott tanítok, valahogy nem akarom erősíteni ezt a 'tanár gyereke a legproblémásabb' sztereotípiát.

"Szeretem ha visztek, mindegy is hová"

Marci egyébként megint elutazott - most éppen Triesztbe, én meg utazós vágyamban még ezt is irigylem tőle, pedig Triesztben aztán már rogyásig ismerek mindent -, ilyenkor Marcika menetrendszerűen megbolondul, szóval jó kis hét lesz; viszont addig rágtam Marci fülét, hogy keressen olyan konferenciát, ahová együtt mehetünk, hogy az őszi szünetben elmegyünk Londonba (drága Londonka!), illetve jövő nyáron Shanghai-ba (!!), ha az Univerzum biztosan úgy akarja.
A gyerekek elvileg a nagymamájuknál lesznek az utazások alatt, ami bizonyos, itt nem részletezendő okokból nem a legszerencsésebb, de szerintem nagyon fontos, hogy legalább az egyik nagyszülő (szomorú módon az egyetlen, aki még él) jelen legyen az életükben.

Alig várom - utazni mindennél jobb.

Marcus különkiadás

Aztán van még az is, hogy Marcika úgy viselkedik, mint aki megőrült: állandóan kiküldik óráról, mert bekiabál, belenyávog, folyamatosan beszél, az iskolai fogorvosi ellenőrzésen normális várakozás helyett fetreng a földön (csak halkan merem mondani, hogy mi mindenhová viszünk könyvet, mert órákon át is képesek olvasni és úgy várakozni); nem pontosan értem, hogy mi a baj; ami tény, hogy elment a tavalyi tanító nénijük (aki nagyon hiányzik nekem, de nyilván Marcikának is), aki szerintem sokkal kevesebbet büntette őket.
Ugyanakkor az is látszik, hogy Marcus egy csomó baromságot átvesz az osztálytársaitól (egyik nap egy olyan rajzot hozott haza - amit az egyik leggázabb kisfiú rajzolt neki -, amin pisztollyal lövöldöző emberek meg véres hullák vannak; emiatt szóltam is az iskolában, gondoltam nem ártana a gyereknek elbeszélgetni az iskolapszichológussal - egyébként ő az, aki állítólag non-stop tévézik és videojátékokat játszik, hurrá).
Elég tanácstalan vagyok, igazából már azon gondolkodom, hogy elviszem pszichológushoz, hogy kiderüljön mi baja, de aztán sokszor leintem magam, hogy nyilván ez a normális fejlődés része: a fiúk vadabbak, éretlenebbek, nehezebben kezelhetők.
Bezzeg Léna: mostanra már teljesen önállóan csinál egy csomó dolgot, nagyon felnőttes mindenben - a tanító néni úgy fogalmazott, hogy ég és föld a két gyerek (nesze neked asztrológia: ugyanakkor születtek, oszt mégis).

Feljegyzések az angoltanárok házából vol.6734523

Teljes szerepzavar angolt tanulni a gyerekekkel: amikor elkezdjük, még az anyukájuk vagyok, de ha belemelegszünk, hirtelen lelkes angoltanárrá változom.

Apropó angoltanárság: éjjel valami katasztrofálisan nyomasztót álmodtam egy nagyon problémás új csoportommal és sajnos megint elkezdtem érezni, hogy ebben a formában egyáltalán nem való nekem a tanítás; ugyanakkor a jó pillanatokban meg azt érzem, hogy mindennél értékesebb, amit csinálok.
Nyilván nem segít a rémes iskolai vezetés és a pocsék körülmények sem és biztos vagyok benne, hogy van összefüggés a szegényes módszertani lehetőségek és a csoportok borzalmas viselkedése között, hiszen a hagyományos módszerekkel már szinte reménytelen lekötni a diákokat.

HB

8 éve ilyentájt többek között ezt írtam a blogba:

"Örömmel tudatom, hogy szombaton délután megszülettek elviselhetetlenül aranyos, zsírkréta szagú gyermekeink, Léna és ifjabb doktor Marcika..."

Nem volt egyszerű nyolc év, de milyen hamar eltelt mégis, sok nevetéssel, sok sírással.
A lábuk mostanra 34-es és már a TGIF-et is megtanulták, hihetetlen!

Nagy utat tettünk meg, én mondom.

Szül(i)(ő)nap előest

Érdekes, hogy a gyerekeim születésnapja előtt (holnap lesz), pont annyira izgatott vagyok, mint anno gyerekkoromban a saját születésnapom előtt.
Olyan jó visszagondolni a nagy eseményre, főleg mert akkor még nem tudtam, hogy a tanító néni másodikos korában azért akar majd beszélni velem, mert Marcika megállás nélkül beszél minden órán.

Fenékig

Ma reggel leestem itthon a lépcsőn és egész sokáig szánkáztam is lefelé, úgyhogy a tanári kiránduláson (amit végül a mindenféle tiltakozás miatt sokkal kevesebb pénzből hoztak ki máshol) már csak fél seggel fél szívvel vettem részt több okból.
Végül egész jó volt, többekkel folytattam érdekes, értelmes és egészen mély beszélgetést, plusz meglepő módon, hirtelen találtak egy alapítványt (hol? és eddig miért nem?), ami állta a cechet.
Most az ágyban fekszem valami nagyon furcsa pózban és szenvedek: milyen nevetséges volna, ha kiderülne, hogy eltört a seggem.

Van két macska

Tegnap ivartalanították a cicákat. Balikó (a kandúrka) pedig egy pillanatra belehalt az élménybe: leállt a szíve és így derült ki, hogy morfiumérzékeny. Kapott egy injekciót, hogy magához térjen és most már láthatóan kutya baja, de én sokkos állapotban vagyok, mióta ez kiderült.
Drága Balikó*, borzasztó lett volna, ha belehal a műtétbe!




* szerintem ez egyébként kissé alázó név egy macskának: a Rumini című mesében Balikó az egyik főszereplő EGÉR.

(S)iker vol.872348956112

Azért az elég vicces, hogy az iskolából hazafelé azon veszekszenek ordítva a gyerekek, hogy Héraklész isten vagy félisten volt-e.*






* Egy ideje a Percy Jackson könyveket olvassák    nagy lelkesedéssel

Lázadás on

Ma elkezdték összegyűjteni, hogy ki akar részt venni a tízezer forintos tanári kiránduláson és mondtam, hogy én bizony nem.
Tökéletesen elveim ellen való, hogy ilyesmiért fizessek, úgyhogy leszarom, ha ellehetetlenítenek, felírnak, megbélyegeznek. A családommal kirándulok a saját pénzemből, nem a kollégáimmal, bocsánat, elnézést, felháborító, belátom. Ráadásul nem is keresek olyan szuper jól, hogy ez triviális összeg legyen, szóval nem is értem ezt a megbélyegzést.

Marcus különkiadás

Szegény Marcikát csütörtökön megcsípte egy darázs és szombat reggelre két nagy rusnya hólyag keletkezett a csípés helyén, teljesen úgy nézett ki, mintha egy X-Akták epizódból lépett volna ki és valami eddig ismeretlen és iszonyú betegséggel küzdene, ami miatt Scully remegő szájjal nyomoz végig egy epizódot és a szálak a nyolcadik utashoz vezetnek. 

Rémületemben felhívtam a kedves régi gyerekorvosunkat, aki megnyugtatott, ellátott kezelési tanácsokkal, de ma a tanító néni külön odajött hozzám az ebédlőben (micsoda szerencse, hogy ott dolgozom, haha), hogy elmesélje, hogy Marcust elküldte a védőnőhöz, hogy kezelje a lábát, mert szörnyen nézett ki - a hólyagok elkezdtek kifakadni, hát nem volt csinos, ez tény, de nekünk volt időnk megszokni a látványt - és nagyon mondogatta, hogy vigyük orvoshoz, mert jajjaj, elfertőződik, húhú, jézusmáriahogynézki.

Oké, Marci el is vitte - kábé két órát várakoztak a beteg gyerekek között, izgatottan várom, hogy milyen ebolát kapott el Marcika  -, kaptak krémeket, meg valami furcsa instrukciót, hogyaszongya "ha elindul a piros csík, nem kell megijedni, csak visszajönni". 

Nem pontosan értem, hogy ettől miért lehetne vérmérgezése, de elég aggasztóan hangzik, szerintem óránként ébredek majd, hogy Marcus lábát nézegessem. 

Emlékszem, mennyire agyhalott voltam másnap, mikor Léna fejre esett a dzsúdó edzésen és az orvos megparancsolta, hogy éjjel többször ébresszük fel, figyeljük, hogy hogyan ébred, magánál van-e, stb., na, én, az idegbajos anyuka, óránként felébresztettem; ő bezzeg friss és üde volt másnap. 

Hú, fárasztó ez a gyereknevelés, feleim. 

olvasós

Mivel az olvasás változatlanul a legfőbb menedékem és kikapcsolódásom és könyveket veszek ha kell, ha nem, ezért muszáj párhuzamosan olvasnom egyszerre több dolgot: jelenleg egy macskás könyvet, egy kiugrott drogos médiaszemélyiség önéletrajzát, egy sci-fit és egy gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet olvasok teljesen nevetséges módon: amikor épp időm engedi, felkapom és olvasom valamelyiket pár percig, este pedig, az ágyban, tíz percenként váltok.
Egész nyáron olvastam pedig, de tele a polc az elolvasandókkal, muszáj küzdenem velük.

TGIF

Jaj, nagyon vicces az egyik kislány a gyerekek osztályában, valamiért folyton überelni akarja őket: amikor még egyáltalán senki nem tudott rajtuk kívül olvasni, akkor folyton arról beszélt, hogy igazából Marci és Léna sem tud, hanem az anyukájuk reggel megtanítja nekik, amit az órán felolvasnak.

Aztán most elkezdtek angolul tanulni és én gyorsan igyekeztem is beléjük verni, hogy a thank you az nem t-vel meg nem f-fel meg nem sz-szel ejtendő, hanem speciális módon és itthon gyakoroltuk is sokat, majd az irigy kislány az iskolában kifakadt, hogy én nem is tudom jól, mert az ő apukája, aki szintén angoltanár - szoktam vele találkozni, mikor megy a kislányért, rendszerint festékes munkásruhában van; oké, lehet, hogy az órái után otthon fest... -  máshogy tanította neki.

Ma tovább folytatódott a vicces angoltanár saga, Marcika hazajövet azt mondja nekem, hogy hiába angoltanár az apukája, még azt sem tudja, hogy TGIF!

Irigy, de aztán mégsem

Marci hétfőn reggel lelépett egy tavacskás-hegyecskés francia kisvárosba konferenciára, én meg nagyjából megfulladok az irigységtől. Nem szép dolog, tudom, de az utazásnál nem sok jobbat tudok elképzelni.
Bár...ma Marcikával olyan jót röhögtünk - annyira jól érti már az iróniát, imádom ezt.
Oké, legyen akkor két legjobb: utazás és nevetés szeretteinkkel. Na meg a szex. A kaja. Az alvás. És persze a könyvek. Macskát simogatni, puszilgatni, nyomorgatni, szétmorzsolni. Kutyát simogatni. Gyereket dögönyözni. Itthon lenni, mikor kint zuhog az eső. Lerúgni a cipőt munka után. Kertet szagolgatni. Macskát szagolgatni. Hajnalban kelni, mikor nem muszáj. Tovább aludni. Hajnalig bulizni. Korán lefeküdni. Korán hazajönni. Nyaralni. Telelni. Beszélgetni. Hallgatni.


Eh, megadom magam. Az élet szép.

Feljegyzések az angoltanárok házából

Feltett szándékom volt, hogy a gyerekeket* betanítom a Szkoposz elmélet** egyes részeire, hogy az első angol órán olyanokat mondjanak, hogyaszongya numerous criticisms have been addressed toward the application of Skopos theory within translation studies. Issues such as vague concepts of translation, ‘dethroning’ the source text, oversimplification and inapplicability to achieve equivalence for literary and religious texts are some of many critiques for Skopos theory. In addition, from a student’s perspective, it is argued that there is no specific guideline to carry out the theory, de aztán leragadtunk a TGIF-nél.




* mármint a saját gyerekeimet
**fordításelméleti bs

nem tudja és már nincs is kedve tanítani

Persze tanmenetet meg óravázlatot kéne most inkább írnom, de olyan iszonyú dühös vagyok, hogy muszáj beszélnem róla.
Egyrészt ma kvázi letiltottak minket a fénymásolásról, hogy x mennyiségben van maximalizálva a fénymásolási lehetőség, ha túlléped, akkor volt feladat, nincs feladat, oldd meg magad.
Valószínűleg nem volna ez olyan nagy baj, ha az iskolában bárhol működne a wifi vagy lennének normális számítógépek, mert igen, tényleg, ne vágjuk már ki a fákat, dolgozzunk online. De nem lehet basszus, mert még ha működik is a wifi egy-egy teremben, a szerencsétlen idióta rendszergazda a saját gépedre állítólag nem állítja be a belépéshez szükséges dolgokat, iskolai laptop meg nincs, kész.
Olyan végtelenül szánalmas. És akkor parádézunk itt IKT eszközös tanmenettel, de minek? Még egy értelmes rendszergazdát se tudnak felhajtani baszki.
Eh, nem tudom, nevetséges az egész. Menjünk inkább az elsősök homokozójába és írjunk a homokba egy fadarabbal; kábé annyira volna modern úgy tanítani, mint a krétás táblával.
Magyarországot be kéne zárni a francba. Megpróbáltuk mi kérem ezt az országosdit, de nem megy, viszlát.
Ja, tanári kirándulásra is kell (kötelező) menni, ahol ki fizet a kajáért és a szállásért, na ki?! Hát nem is a KLIK, hanem az a szerencsétlen hülye tanár, az.


PS: És akkor a bólogató hülyékről még nem is beszéltem. Én jó dühös lettem az értekezleten, ahol a fentieket előadták és a többi dühös tanárral pár szüneten át egymást hergeltük, ami nyilván nem jó, de még kussoljak is mindenhez?!
Az egyik bólogató jános dühös kifakadásomat hallgatva elnéző mosollyal javasolta, hogy ugyan tegyem már túl magam ezen.
El is képzeltem rögtön, hogy ha holnaptól disznóálarcban kéne tanítani, akkor ő nyilván minden ellenvetés nélkül masírozna be disznóálarcban az iskolába. Há' aszonták így jó lesz, így kell, há' akkor így kell.

Édes istenem.

Feljegyzések a szülők házából

Én (A cirkuszból kijövet ma délután;
a cirkuszjegyet a kitűnő bizonyítványért kapták a gyerekek): Gyerekek, jövőre lécci ne legyetek kitűnők!*



* már gyerekkoromban is gyűlöltem a cirkuszt

ahogy a dolgok vannak

Mielőtt totálisan végkimerülnék és a szorongástól különböző rákok ütnék fel a fejüket idő előtt, úgy döntöttem, hogy félévet halasztok, úgyis hányinger lenne sötét novemberi hajnalokon - szombatonként! - négy órát utazni az egyetemre meg vissza; ráadásul olyan súlyosan hárpiásodtam már az idegtől, hogy félő volt, hogy a családom rémületében Kamcsatkára költözik.
Szóval jövő nyárra lesz fordítói diplomám vagy mim és úgyis az lesz a game changer nekem, mert szinte biztos vagyok benne, hogy következő évre megkínálnak valami osztályfőnökséggel, azt meg kizárt, hogy elfogadjam (látom mit küzdenek a nyomorult osztályfőnökök, hát egy nagy túróst leszek hajlandó erre).

Más most hirtelen nem jut eszembe

nyaff

Ma az egyik kollégám azt mondta, hogy annyira elege van a közoktatásból és különösen a mi iskolánkból, hogy inkább elmegy valami autóüveg megmunkálónak vagy minek, minthogy egy perccel tovább itt maradjon.
Állítása szerint a tanévkezdés óta nagyon lefogyott a stressztől és minden nap közel van hozzá, hogy idegösszeroppanást kapjon.
Túlzásnak hangzik, de annyira átérzem: pontosan így ég ki végképp egy tanár. Mondom, szomorú világban élünk mi magyarok és senki sincs, aki segítsen.

post-holiday blues vol.2

Kéne meg egy kis bor - mégiscsak holnap kezdődik a tanév...

post-holiday blues

Amúgy pedig megállás nélkül szorongok, mert januárig nagyon húzós lesz az élet: egyrészt majdnem minden szombaton reggeltől-estig suliban leszek, na meg november végéig le kell adnom a szakdolgozatot (amit legalább azért már elkezdtem), januárban záróvizsga és hát ott a sok iskolai készülés, két csoportom is érettségizni fog, meg kell csinálni a hányinger tanmeneteket szeptember végéig, na meg nem árt közben foglalkozni a saját gyerekeimmel sem, magamról nem is beszélve (kéne pl rendszeresen futni megint)...huh.
Már a sok erőfeszítés gondolatától is elfáradok.

                               Ez még egy Balatonka

slave to the wage vol.675489

Akár vicces is lehetne, hogy minden egyes értekezlet után álláshirdetéseket olvasgatok itthon.
Borzasztó elkeserítő ez az egész szarkupac, amit ma Magyarországon közoktatásnak neveznek, hánynom kell tőle, aztán persze mindig győznek a kényelmi szempontok, az ember (én) meg beletörődik a sorsába.

Jaj, nem tudom. Olyan szűkös, nyomorult, buta országban élünk mi.

Lénás macskás

Léna arról, hogy az egyik macska a kertbe vágyik, a másik meg nem: Balikó nem akar kimenni...kinyitjuk az ajtót és csak ott ül, mint egy ingatlanügynök.

Feljegyzések a már év elején kizsigerelt tanárok házából

Azért a tanmenetek megírásánál nem sok gusztustalanabbat tudok elképzelni.

ahogy a dolgok vannak

Brühühű, holnap kezdődik a tanév.
Én mondjuk elintéztem okosba, hogy három napot továbbképzésen töltsek az alakuló értekezlet helyett (yesss), de hamarosan nem lesz kiút a munkából.
Ah, mondjuk hosszú volt ez a nyár - hellyel-közzel Marci is mindig itthon volt,* ő ugye akkor dolgozik itthonról, mikor kedve tartja -, szóval lehet, hogy egy darabig élvezni fogom a munkát, mert kicsit szerintem már egymás agyára megyünk a gyerekekkel, bár nagyon sokat társasoztunk, kártyáztunk, olvastunk, meg tényleg voltak értelmes tevékenységeink, jó volt a nyaralás is, de mindig azt gondolom, hogy túl sokat vannak velünk, sokkal többet kéne másokkal (aka családtagok)  lenniük, csak hát...(szóra sem érdemes)
A szakdolgozatommal elég gyatrán haladtam, a szekrényt nem pakoltam ki (ez a kettő volt a nyári fogadalmam), de az augusztus végülis még nem ért véget...





*iszonyúan örülök egyébként annak, hogy Marcit a gyerekek nem csak fényképről ismerik, mert tényleg kifejezetten sokat van velük - főleg mióta nagyobbak, valahogy így alakult -, játszanak, matekoznak, fociznak, tök jó.

lusta nyári idill

A gyerekek a mi ágyunkban olvasnak a macskákkal, én Léna ágyában olvasok a plüssállataival. 

"elhull a virág, eliramlik az élet"

Az itt most nem részletezendő panaszaimra* a nőgyógyász azt mondta, hogy ez már a menopauza lesz, kész, viszlát, húszezer. (Na jó, azért előtte nézegette egy darabig a miómáimat is.)
Kicsit próbálkoztam elszoruló torokkal, hogy de az nem ötven körül van-e...e?
De nem, kéremszépen, az a vége, az ötven.

Asszem örökké bánni fogom, hogy nem szültem harmadik gyereket.


*mikor lettem én ilyen szemérmes?

"Hurrá, nyaralunk!"

Az egyetemet könnyebb volt elvégezni, mint a pólóimat összehajtogatni...

Update a századik óra pakolás után: Valahogy pont olyan érzésem van, mint amikor Amerikába költöztünk.

Feljegyzések a pocsék fogúak házából

Bizonyára azért, hogy ne unatkozzak, az Univerzum rendelt számomra egy jó kis foghúzást; na jó, igazából nem volt annyira meglepő az ügy: jó fél évig gyökérkezelte egy híd alatti fogam a doki, de az istennek nem gyógyult meg, úgyhogy most, hogy nem tanítok, végül megengedtem neki, hogy letépje a hidat, lecsiszoljon még egy fogat (az új híd miatt) és kirángassa ezt a szerencsétlen vacakot. 

Hát, komolyan, én inkább szülök, mint ezt végigcsináljam még egyszer, bár tény, hogy a mandulaműtétem azért szarabb volt. 

Bánatomban most bedagadt pofával elkezdtem szakdolgozni - a gyerekek a nagymamájuknál vannak négy napig, úgyhogy teljesen példátlan csend van itthon, muszáj csinálni valami értelmeset, amíg lehet. 

"szeretem ha visztek, mindegy is hová"

Kapcsolatunk hajnalán Marcival egyszer beültünk ismerősökkel egy kocsmába, ahol enni is akartunk. Mindenki rendelt szépen, ügyesen, kivéve minket: mi vad turbékolás közepette kielemeztük az összes kaját, megbeszéltük, hogy mi drága, mi nem, mi az, amit szeretünk, mit nem, majd lelkesen csókolóztunk tovább, anélkül, hogy rendeltünk volna.

Na hát nyaralni is pont így megyünk azóta is: megbeszéljük az összes opciót, felidézzük nyaralós kalandjainkat, nevetgélünk egy sort, majd mindenki megy a dolgára, anélkül, hogy bármilyen lépéseket tennénk a nyaralás megvalósítása érdekében, majd, miután minden egyes ismerősünk már vissza is jött a nyaralásból, felocsúdunk, hogy ja, hú, kéne szervezni a nyaralást. 

Sok vita van aztán abból is, hogy hova menjünk: nekünk (mármint az én családomnak, burzsujok vagyunk, na) van két balatoni házunk is és bár az egyik reménytelenül kicsi, a másik meg annyira öreg, hogy félő, hogy ránk dől, de hát mégiscsak ott vannak, lehet menni korlátlanul pancsikolni. 

Én egész gyerekkorom összes nyarát (és még sok felnőttkorit is) a Balatonon töltöttem és valahogy már nem tekintek a balatoni nyárra igazi nyárként, mert megszoktam, nekem az nem különleges, meg amúgy sem szeretek különösebben nyaralni: ez a parton fekszünk-megmártózunk fíling nekem max két  egy fél napig érdekes, utána sírok az unalomtól, de a gyerekek meg ezt imádják (és Marci is egész lelkes ilyen szempontból). 

Én, ha tehetném, minél hidegebb helyeken túráznék vagy várost néznék lehetőleg egyedül, de az ember már nyugodtan mizantróp sem lehet ha családja van, szóval az idei álláspont az volt (egy darabig), hogy menjünk valamerre Horvátországba sátorral. 

Persze nevetségesek vagyunk, a kiszemelt időpontjaink csúcsszezonban vannak, sehol nincs már sátorhely sem, vagy ha van, akkor száz euró percenként, úgyhogy három napi keresgélés után boldogan  szomorúan lefújom Horvátországot, mert az én titkos tervem Ausztria, egész pontosan Bécs, ahol van egy csomó gyerekprogram, amiken talán mi sem unjuk szénné magunkat (állatkert, Minopolis, ilyenek), plusz lehet talán kicsit hegyet mászni, várost nézni.

Közben Marci nyiszorog, hogy végre menjünk egyszer Kapolcsra: a kis nyomi házunkat bázisnak választva ez nem is lehetetlen, úgyhogy végül körvonalazódni látszik a terv, úgy tűnik, hogy két nap Kapolcs után elmegyünk Bécsbe, majd a Balaton másik partjára, így valaki mindig nyavalyoghat majd boldog lehet valamelyik program miatt. 

Odáig már eljutottam, hogy a bécsi kempingeket bámulom online, drukkoljatok, hogy végül eljussunk nyaralni.


PS: Rájöttem közben, hogy igazságtalan vagyok a Balatonnal: nagyon jó ott azért, meg sok-sok szép emlék fűz hozzá, csakhát a nyughatatlan lelkem miatt sokszor helyekhez is hűtlen vagyok.

Feljegyzések a vakációzó tanárok házából

Na és akkor most már tényleg szünet van, elfáradtam, mint a dög. Tudom, a tanárok rohadjanak meg a hosszú szünettel, de mit csináljunk, hát ha nincs gyerek az iskolában, nekünk sincs értelme ott lenni...mondjuk azt már most látom, hogy egy pillanat alatt elröppen majd ez a másfél hónap, szóval okosan be kell osztanom a millió "majd nyáron" dolgomat.
A macskák nagyon durván elkezdtek kiszökdösni, úgyhogy szerintem megkapják az összes oltást, aztan elkezdjük kifelé orientálni őket: elég szabad jellem mindkettő, Fanni teljesen más volt, eszébe sem jutott szökni soha. Köszönöm a tanácsokat, igyekszünk majd vigyázni rájuk, amennyire lehet.
Tegnap volt egy évzáró-nyugdíjas búcsúztató buli sok nótával és Eddie Murphy poénnal, hát ez bizony nagyon nem az én közegem, annyi szent, de a suliban azért elvagyok a kollégákkal, az pont elég.
Mikor Hungáriát tettek be, akkor vágyakozva gondoltam a diákjaim dark minimal zenéire - a kollégák biztos elájultak volna, ha ezt be is vallom, haha.  Jó, hát én Placebo, Depeche Mode, Cure meg Massive Attack számokon nevelkedtem, Palotai bulikba jártam, úgyhogy azt hiszem hatvan évesen sem kezdek majd Kordát hallgatni, ez elég bizonyos...de volt orosz vodka meg némi normális bor is, ezzel elviseltem a rettenetes altesti poénokat, huh.
Este Marcihoz bújtam és arról csacsogtam neki, hogy mennyire nagyon jó, hogy vele teljesen önazonos vagyok.
Augusztusban lesz a megismerkedésünk tizedik évfordulója, valami nagy csinnadrattával kéne megünnepelni, hogy találkoztunk, olyan nagyon igazi és fontos ez a mi kapcsolatunk.
A legeslegjobban azt szeretem, hogy iszonyat jókat röhögünk együtt (nem, a nevetés az túl finomkodó, mi tényleg röhögünk, sokszor sírva/fetrengve), nekem ez a cinkosság, ez mindent visz.
Néha ordítunk is persze - mindketten elég hevesen reagálunk mindenre-, dehát azt muszáj, ettől végképp igaziak vagyunk.

ahogy a dolgok vannak

Ah, néddmá. Kiderült, hogy nemhogy nem kell eljönnöm a sulimból, de jövőre nem leszek estis tanár (marha nehéz volt időnként megoldani, hogy valaki vigyázzon a gyerekekre), szuper, nagyon örülök.
A mai érettségi egyébként estis volt: hogy átlökjem őket, kínosan szar feleletekre is szuper pontokat adtam;  nem vagyok hajlandó estin buktatni, az esti tele van iszonyú nehéz sorsú, keményen küzdő emberrel, én biztos nem állok az útjukba a nyelvnáciságommal.
A kellemes hozadéka egyébként az volt az érettséginek, hogy egy csomó kollégámmal beszélgettem, összebarátkoztam, jövő tanévtől talán majd már otthon érzem magam a suliban.

ahogy a dolgok vannak

Istenem, bárcsak mindig ilyen lenne a nyár! Olyan jókat alszom ebben a hűvösben!
A kurva tanév még mindig tart - annak ellenére, hogy már két évzárón is részt vettem és mindkettőn azt mondták, hogy ünnepélyesen bezárják -, holnap lesz a legnyögtetősebb érettségi napom, 7.10-re kell menni, basszus, pedig már most négykézláb mászom ki az ágyból és pénteken undormány, végtelenített értekezlet érettségi statisztikákkal és minden fölöslegessel, amit el tudtok képzelni - négy (azaz 4) órán át.
Fellógatom magam az ajtó fölé, esküszöm. Eh, tudom, egy öngyilkos lánya nem viccelhet ilyesmivel, dehát az én humorom sokkal-sokkal betegebb annál, amit el tudtok képzelni, úgyhogy dehogynem, viccelek mindennel.

Ma elkezdik kifesteni a házat, plusz itt-ott újravakolnak és a kertben majd térköveznek is kicsit: szerintem a cicák szívrohamot kapnak majd. Iszonyú helyesek egyébként, igazi csecsemők: esznek, kicsit gyepálják egymást, aztán alszanak - ez az állandó menetrendjük. Még nem döntöttük el, hogy kerti macskák legyenek-e, szerintem nagyon adja magát a hely, de Marcika teljesen ki van borulva az ötlettől, mondván, hogy akkor eltűnnek, elüti őket egy autó, stb...hát igen, nem tudom.
Ha valakinek van sikertörténete hosszú életű kerti cicáról, meg kertbe szoktatásról, azt ossza meg velem, hálás leszek.

gólyás

Tegnap kiderült, hogy novemberben nagynéni leszek, hát ez mennyire jó már!
Rettentően izgulok, tegnap egész este babaruhákat bámultam mindenféle online boltokban, ma meg, ha eszembe jut, idült mosollyal bámulok magam elé.
Asszem ilyen lehet a nagymamaság. Egyébként meg pont jó is, hogy a mi gyerekeink már egész nagyok, mert így már ők is tudnak segíteni, meg egyáltalán...új családtag, juhú!

bunkó nyár

Istenem, végre normális idő!

(s)iker vol.65489723

Jaj, ezek az okos gyerekek, hát ilyet: Marcuska két dicsérettel és kitűnővel, Léna hat (!) dicsérettel, igazgatótól kapott oklevéllel és persze kitűnővel vegezte el az elsőt, nagyon büszke vagyok.
Szerencsére könyveket is kaptak ajándékba, pár napra biztos elég lesz...(még mindig az olvasás a drogjuk, úgyhogy nem győzzük venni a könyveket nekik, hihetetlenek, komolyan. Igazából erre vagyok a legbüszkébb.)



PS: Emlékszem, tavaly nyáron itt élvezkedett egy troll és többek között az is a baja volt, hogy mit csinálnak majd az olvasni tudó gyerekeim az iskolában; hát, kedves troll, ne aggódj tovább, ügyesen megoldották, hogy ne legyen probléma ebből a kis defektből...

slave to the wage vol.sokezer

Végül kétnapi dühöngés után megzsaroltam kicsit a vezetőséget: azt mondtam nekik, hogy vagy hagynak békén jövőre csak angolt tanítani, vagy nem maradok.
Megígérték, hogy minden marad a régiben, de majd akkor hiszem el, ha elkezdődik a tanév. Elmondhatatlanul nincs kedvem most munkát keresni, isteni lenne ha nem kéne.

Vakáció, de mégsem

Persze egy nagy túróst van vakáció, szóbeli érettségi van, meg van két kölyökmacskánk (Balikó és Bella), akiket hajnalban etetni kell és alomra szoktatni, plusz el kéne kezdenem a szakdolgozatom fordításait, illetve megcsinálni ezer dolgot, amit "majd nyáron" felkiáltással már ezerszer elhalasztottam, ehelyett folyton Lénával játszom ország-várost.

Yesss

(:morog)

Ez mennyire az én formám! Hosszú idő óta először nem akarom otthagyni folyton a munkahelyem, erre kiderül, hogy valami olyan feladatot szánnak nekem jövőre, amit egyrészt lefokozásnak élek meg, másrészt nagyon-nagyon-nagyon nem szeretnék csinálni.
Csodás.
Az Univerzum biztos így üzen, hogy legyek inkább fordító.
Btw mindenből ötöst kapok a nyamvadt időre fordítós izét kivéve - amiről a tanárnő azt mondta, hogy az egyik legjobb fordítás a csoportban, erre nem átall négyest adni rá. Tanárok, baszki...
Szóval már megint fel van adva a lecke, én meg annyira unom màr ezeket a leckéket! Persze tudom, nyugodjak bele a bénább munkába, más is így szokta, blabla. Hát én meg nem így szoktam, néddmá, micsoda nagyravágyás! Gusztustalan.
Eh, rossz a kedvem most nagyon, bosszant ez az egész, fogalmam sincs mit csináljak.

(s)iker vol.6734228970

A gyerekek ma menő uszodabuliba hivatalosak (én persze a meghívó láttán rögtön fehér zongorát, szivarozó milliomosokat és topless pincérnőket vizionáltam), a partit pedig nem más adja, mint Marcika szerelme (az az izgalmas ebben a kapcsolatban, hogy ez egy viszonzott szerelem, Marcika a kislányt a nejeként (!) aposztrofálja, a kislány pedig szépséges Valentin-napi szerelmes üzenetet írt neki, elég vicces, na meg kedves is).
Marcus nemrég elment az apukájával (aki éjjel jött haza Firenzéből egyébként) focizni, én meg itthon maradtam Lénivel, beszélgettünk, tettünk-vettünk, szóba került Marcika szerelme is, mire Léna kifejtette, hogy ő nem szerelmes senkibe, mert egyik fiú sem olyan mint Marcus, akibe sajnos nem lehet szerelmes, mert a testvére, de azért alapvetően neki egy ilyen pasi kéne, mert hát Marcika, idézem, annyira cuki. 
Óóó.

"röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár"

Jaj, nem tudom, tényleg annyira ez csak az embernek való élet itt, a házban; hazajövök (néha teljesen idegbetegen) és csak kiállok a kertbe locsolni, vagy cseresznyét szedek és hirtelen minden annyira jó lesz.
Én nem bírok betelni ezzel a kertes élettel, nagyon-nagyon kellett ez nekem (nem is beszélve a gyerekekről, akik hétvégén reggel eltűnnek a kertben és este totál mocskosan úgy kell bevonszolni őket).
És persze iszonyú sokat számít az is, hogy nem hatkor loholok a vonathoz és verekszem végig az utat a Keletiig, hanem csak lesétálok reggel (néha délben van az a reggel) a suliba; úgyhogy életemben először nem keresek munkát, na tessék, ilyen is van, megpihen a nyughatatlan.*



* nem azér' mondom, de vers

Igenigenigen

És igen és igen és IGEN! Vége a félévnek, csodás!

(s)iker vol.78634987

Az a helyzet, hogy borzasztó nagy előny, hogy a gyerekek már két éve olvasnak, mert nagyon könnyedén veszik a legtöbb akadályt az iskolában. Oké, nem biztos, hogy az olvasás miatt, azt csak én sejtem, hogy köze lehet hozzá.
Az osztálytársak szüleinek körében óriási felháborodás övezi most például azt, hogy zsinórban egymás után három verset is meg kell tanulni, a  Facebookon egyesek habzó szájjal kiáltoznak, hogy Vekerdy szerint elsőben csak fára mászniuk kéne, mások átkozódnak a környezet dolgozat miatt, amit a gyerekek még alig tudnak elolvasni és mit képzel a rohadt tanár és különben is van matek felmérő, ahol időre kell összeadni, kivonni, hát Vekerdy nem ezt mondta nekünk, ez felháborító és egyáltalán.
Mindeközben az én gyerekeim közösen megtanulják, elolvassák, kiszámolják, felmondják és még szeretik is az iskolát (több anyuka azt állítja, hogy az ő gyereke utálja), tényleg állati mázlisták vagyunk, én mindig mondtam.

nem tudja, tanulja

Brühühű, tegnap volt egy hatvan perces fordítóvizsgánk este, holnap meg üzleti angol zh, meg egy rémséges fordítástudományi előadás (amit szomorú módon én tartok), viszont a jó hír az, hogy jövő szombaton vége a félévnek.
Megdöglök olyan fáradt vagyok és valami eszméletlenül nem érdekel a veszteséget korlátozó ellenügylet, jézusom.
Rendeltem pár könyvet és most a dividend yield árnyékából sóvárogva nézem őket; régi szép idők, amikor vizsgaidőszakban nem átallottam non-stop olvasni tanulás helyett! Mikor lettem én ilyen rendes gyerek, érthetetlen...

ember embernek farkasa

Szegény szurikáta nagyon aranyos volt és rengeteg gyerek valóban neveletlen kis pöcs, de mi a jó ég történt az emberekkel? Mikor lett mindenkiből habzó szájú vadbarom?
Én értem, hogy egy ilyen eset csodálatos lehetőséget nyújt, hogy ordítva kihányjuk összes frusztrációnkat, de jézusom, ezek az emberek - akik egy tizenegy évest a tanárával és szüleivel együtt elevenen égetnének meg - itt élnek köztünk.
Ti nem féltek?

A nyolcadik, az ólom

napi bölcsesség (nem)

Van egy kollégám, aki folyton arról magyaráz, hogy milyen keveset keres, hogy mennyire nem telik neki semmire és jaj, jaj, ő milyen durván pályát tévesztett a pénz miatt ugye.
Én igazán nem vagyok pénzcentrikus (gold diggerek nem mennek kutatóhoz feleségül, haha) és lehet, hogy felszínesnek és ellenszenvesnek tűnik majd a szövegem, de szerintem nincs kevésbé szexi, mint mikor egy pasi azt taglalja, hogy mennyire szegény.




PS: Hirtelen eszembe jutott, hogy még gimiben udvarolt nekem kicsit az osztálytársam kőgazdag unokabátyja, aki megállás nélkül a rakás pénzéről áradozott; na, az egy fokkal talán még libidógyilkosabb.

TGIF

Úgy érzem magam, mint akit alaposan megrágtak és kihánytak; fene gondolta, hogy az érettségi felügyelet ennyire fárasztó (és akkor még nem is javítottam), de ma pl 7 -kor már az iskolában parádéztam az ünneplős ruhámban, aztán déltől négyig tanítás volt.
Holnap zéhá, meg pusztulat nyolc órában - ez az életfogytig tartó* tanulás borzalmas dolog.



* tudom, nem így mondják, de így  olyan vicces a konnotációja neki

furious anger

Ez mekkora kőkorszaki már, hogy papíralapú szótárt kell vinni az érettségire! Nekem nincs is már itthon olyanom (ja, de egy angol nyelvű, amit 1989-ben vásaroltam), a könyvtárban nincs elég, de basszus, tök fölösleges azzal cseszekedni, mikor a neten van mindened: ilyen-olyan szótáraid, szókeresőd, szinonímaszótárad, minden.
Erre az érettségin azt akarják, hogy szótárat nyálazgass, hihetetlen. Tényleg mintha 1980-ban maradt volna az iskola. Mert persze a nethasználatot kell mindenképp megakadályozni az érettségin, de nyilván meg lehetne csinálni ezt okosan - de mit ugatok én, ahhoz rohadt sok pénz kéne, na meg esetleg annak a belátása, hogy mennyire szánalmasan túlhaladottak az eszözeink/módszereink.
Arról nem is beszélve, hogy a nem rutinos szótárhasználó - márpedig az én diákjaim nagyon nem azok - juszt is a rossz szót fogja megtalálni és bénán leírni.
Tegnap merészeltem valami olyat kiejteni a számon, hogy sok értelme nincs a levélíráskor szótárazgatni, mire a vezetőség úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Ezt is úgy szeretem, hogy a szaktanári vélemény az kábé ennyit számít.
Eh, magyar iskolák, atyavilág.

"Nem tudja, tanítja"

Ma van az angol érettségi, állatira izgulok. Bementem a diákjaimhoz negyed 8-ra (az iskolától 10 percre lakom, ennél nincs csodálatosabb), veregettem a vállukat és kaptak csokit (ezen a ponton elgondolkodtam, hogy lehet, hogy nem is lennék rossz osztályfőnök ezzel a tyúkanyó-attitűddel), cserébe kaptam virágot (cukik), aztán nemsokára kiraktak az iskolából (na ilyen se történt még, hogy aszonták, menjek haza.)
A múltkor balhézó kolléganőmmel újra összerúgtam kicsit a port, mert valamiért megint úgy gondolta, hogy a stresszlevezetésnek azt a módját választja, hogy ordít (más munkahelyről szerintem egy pillanat alatt kikerül, aki ennyire nem tud viselkedni stresszhelyzetben, na mindegy.)
Aztán mehetek vissza tanítani délután, bú. Úgy ellustulok az ilyen hézagos heteken, halálosan nincs kedvem tanítani, ráadásul egy csomót kéne tanulnom, tegnap egész nap fordítottam, vizsgaidőszak, te csodás!

Ez már ilyen ómájgád

Ah és tényleg, amit el lehetett rontani, azt elrontottam és még jól meg is aláztak (éljen a barátságos tanári kar, ugye), ráadásul két kolléga egymás elleni harcába is belekerültem, eh, elég nehéz volt nem bőgni a matek érettségi meghosszabbított, utolsó másfél órájában - ahová rejtélyes okból engem, a zöldfülűt osztottak be és ahol a lehető legbonyolultabb módon kellett adminisztrálni. Hogy miért nekem kellett akkor ott lenni, fogalmam sincs: mert értem, hogy meg kell tanulnom, de basszus, a diákjaimnak sem rögtön a legnehezebb feladatot adom! Jaj, na mindegy, kicsit kivagyok amúgy is, fáradt vagyok, ötkor felébredtem, szomorú vagyok, sírni akarok, meg egyáltalán...ahogy Marcika mondaná: ez már ilyen ómájgád.
Eszembe is jutott a saját matek érettségim a sírásról és megalázottságról: emlékszem, annak idején ültem ott és tudtam, hogy nem megy, hogy nem tudok a világon semmit; de pocsék, milyen magányos érzés volt az! Ráadásul épp egy családi tragédia kellős közepébe csöppentünk egy nappal az érettségi előtt, ami fenekestül felforgatta az életünket egy időre, én meg világ életemben nagyon gyenge matekos voltam, úgyhogy a várható kudarc eléggé egyértelmű volt.
Végül nem buktam meg, de azt hiszem nagy szerepe volt ebben (az amúgy angoltanár) osztályfőnökömnek.
Csak abban reménykedem, hogy a pénteki német érettségire kiheverem a megalázottságot és minden jó lesz. (Bár ott pl CD-t kell működtetni és a gépek a közelemben el szoktak romlani - halál komolyan -; izgatottan várom, tejóég.)

"And I say thank you Mom Hello Mom Thank you Mom Hi Mom"

ahogy a dolgok vannak

Hú, iszonyat fárasztó volt a ballagás: mi díszítettünk, aztán a hétfői érettségi miatt teljesen szűzre kellett berendezni a termeket, úgyhogy a ballagás után még óriási pakolás folyt.
Én egyébként a matek és a német érettségin felügyelek és előre rettegek, hogy amit csak lehet, elrontok majd az agyonbonyolított adminisztrációban. (Egy maratoni értekezleten adták elő, hogy mit hogyan és hova kell majd írni melyik papíron, jaj.)
A ballagástól mindig nosztalgikus hangulatba kerülök, olyan más élet volt még az a középiskolai! Minden annyira nehéznek tűnt és mégis olyan szépen egyszerű volt. Még éltek a szüleim és épp frissen halálosan szerelmes voltam apukám legnagyobb felháborodására (kábé Marci volt az egyetlen, akit elfogadott a pasik közül, mondjuk így utólag tök egyetértünk).
Az iskolában amúgy egész jól elvagyok, a diákok általában szeretnek és most már a tanári kar balhéit is megszoktam, nagyjából mindenkivel jóban vagyok (akivel nem, azt igyekszem elkerülni), szóval nem panaszkodom.
Jó, vannak pocsék, hisztis napok, meg van pár nagyon nehéz gyerek a csoportjaimban, de szerencsére általában jól elsimulnak a problémás ügyek is.
Pont a legbalhésabb csoportomhoz jöttek órát látogatni pár hete, na a gyerekek akkor egyszer hajlandóak voltak normálisan dolgozni, nagyon meg is dicsértek utána, pedig ezzel a csoporttal az óráim amúgy inkább bohózathoz és nem angol órához hasonlítanak, ennyit asszem a bemutató órákról....fura módon egyébként a legproblémásabb gyerekekkel a legjobb a kapcsolatom, mert csak úgy lehet őket tanítani (arra a minimumra, amire hajlandóak), ha sokat foglalkozom a lelkükkel és megszeretnek.
Kemény meló ez, de közhelyes módon sok-sok szépség van benne.



PS: Ja, majdnem elfelejtettem: holnap a gyerekek megrendezik életük első buliját, nyolc osztálytársuk jön szilajkodni, atyaég!

'I love it here!'

Még márciusban nyugdíjbiztosítást kötöttem és mikor az ügynök megkérdezte, hogy na és mit lehet tudni az önök családjáról, akkor azt válaszoltam, hogy nagyon egyszerűen úgy fogalmaznék, hogy mi vagyunk mázlistáék.
És én tényleg minden nap úgy jövök ide haza, hogy azt gondolom, hogy ennél boldogabb nem is lehetnék.

ahogy a dolgok vannak

Még szerencse, hogy nem aggódtam túl sokat (időm se volt rá): elrontották a felvételt és kilégzéskor csinálták, ezért az orvos szerint olyan volt, mintha nem is volna tüdőm...szóval minden oké, juhéj, foglalkozhatok a nőgyógyászati problémáimmal.
Aggasztó dolog ez az öregedés, én mondom...

"Nem tesz semmit. Szóra sem érdemes."

Ah. És akkor Marci hazajött és kivette a postaládából a papírt, amin értesítenek, hogy meg kell ismételni a tüdőszűrő vizsgálatot, amit úgy egy hónapja végeztek el.
Háttőő.
Remek.

"Szeretem, ha visztek, mindegy is hová"

Jók ezek a konferenciák: pár éve, mikor még Amerikában laktunk és hirtelen meghalt Marci harmincas főnöke és egyszer csak ott álltunk két gyerekkel Texasban Marci munkája nélkül, akkor egy szép napon jött egy e-mail Brazíliából, ahol Marci éppen konferenciált (ekkora mázlista figurát ezzel az állandó utazással, háddenem?!), hogyaszongya "nem költözünk Olaszországba?" Én persze bármiben benne vagyok, ami kaland, úgyhogy kezdtem is csomagolni.
Délután beszéltünk és Marci egyszer csak megkérdezte, hogy "nem megyünk Indiába?"
Kicsit elkerekedett a szemem mert már öregszem, aztán persze gyorsan kiderült, hogy csak egy konferenciára nyáron, meg persze nem is biztos és nem szabad beleélni magam és piszkosul drága, de hűha!
Azonnal beleéltem magam.

haha

Szerintem állati vicces, hogy Marci konferenciájának helyszínén a vécében is van tábla.

Nehéz eldöntenem, hogy a kutatók ennyire hülyék, vagy épp ellenkezőleg, remek humoruk  és kellő öniróniájuk van...

(s)iker vol.5437891267

Mostanában azon tépik egymást a gyerekek, hogy ki olvasson esti mesét.
Ez az egyetlen formája a balhénak, amit szeretek hallgatni - olyan büszke vagyok rájuk, csodás ez az olvasásmánia.

ahogy a dolgok vannak

Az agyam úgy tűnik átkerült vizsgaidőszak módba: éjjel álmomban fordítottam és fordítói megoldásokon vitatkoztam, most persze dögfáradt vagyok.
Marci megint elutazott (olyankor amúgy is pocsékul alszom) és egy rakás stresszt kellett átélnem, míg ki nem derült, hogy a tesóm haza tudja hozni a gyerekeket a suliból, míg én az estin tanítok.
Olyan nehéz ez a bébiszitteresdi, mert nem állandóan kéne, de mikor épp igen, akkor sosem ér rá (nem hibáztatom, nem várhat mindig ránk ha pénzt akar keresni.)
Sajnos lassan kiöregszem, pedig feltett szándékom volt szülni magunknak egy nagymamát...

Nem tudja, tanulja

Tegnap, amikor már sokadjára akartam valamilyen romantikus megoldással élni egy EU-s szövegben, a tanárunk azt mondta, hogy lehet, hogy inkább műfordítónak kéne mennem - dehát mit csináljak, ha nem megy ez a száraz kifejezősdi?!
Emlékszem, már az egyetemen a konzulensem is megrovóan azt mondta, hogy maga túl jól ír.
A komoly embereknél úgy látszik nem ereny a sok cizellált kifejezés.

"Tanári kari karika"

Van egy ceruzám, aminek a végén egy kicsi műanyag elefánt üldögél és nagy becsben tartom, mert valahogy pont akkor kaptam az anyukámtól, amikor kiderült, hogy beteg és valamelyik nap az egyik legnehezebb osztály legeslegnehezebb csoportjából valaki ceruzát kért tőlem (!! wtf, de mindig ezt csináljak) és már nyúlt volna az elefántosért, mikor az egyik lány azt mondta felháborodva, hogy azt ne kérd el, az nagyon fontos a tanárnőnek, az anyukájatól kapta!
Meghatódtam nagyon. Sok baj van ezekkel a kamaszokkal, de néha kifejezetten kedvesek tudnak lenni.

"Mostly what I remember about my cat is how much better my life is because he was in it."

Van egy macska. Szeretem.

Azt hiszem, holnap elvisszük elaltatni a cicát, már nagyon rossz bőrben van.
Nagyon sokat sírtam már eddig, de muszáj előre is, mert holnap erősnek kell lennem.
Drága Fanni, olyan fontos személy ő az én életemben.
Valahogy azt képzeltem, ha valaha gyerekeim lesznek, majd könnyebb lesz ez az egész kisállattól való elválás, de pont úgy majd' megszakad a szívem, mint mikor drága Fülöp (az őrült, harapós macskám) meghalt, sőt...Fülöppel csak másfél évet töltöttem, Fanni viszont már 15 éve a cicám. Mennyi minden történt, míg élt ez a macska, te jó ég!
Remélem tényleg lesz erőm holnap végleg elbúcsúzni, olyan nagyon-nagyon nehéz ez.

Be fucking brave

Szembejött ma reggel az egyik legfőbb életfilozófiám

Nem tudja, tanulja aka dicsekszik

Jaj, hát ezzel el kell dicsekednem: tegnap egész nap a magyarról angolra fordítás csínját-bínját gyakoroltuk és rá kellett jönnöm, hogy nagyon penge vagyok benne, kenem-vágom a nyelvtant, gyors vagyok, ráadásul az egész nekem sokkal izgalmasabb, mint angolról magyarra fordítani.
És képzeljétek, az előbb a tegnapi oktatónk felkért szakdolgozójának, húha, le vagyok nyűgözve! Írt egy e-mailt, hogyaszongya az órai munkám és a szintfelmérőm alapján örülne, ha nála írnám a szakdolgozatom.
A baj csak az, hogy már van konzulensem (valaki más persze), de azt hiszem az egóm ennek az ajánlatnak nem tud ellenállni...

Marcika különkiadás

Marcus ma mindjárt két beírást is kapott, de nem ám piszlicsáré dolgokért, hanem vaskos rosszaságokért: egyrészt valami verekedésbe keveredett, másrészt meg véletlenül az osztálytársa kezére csapta az ajtót (oké, ez biztos nagyon fájt, de nyilván nem akarta), majd rávette, hogy ne árulja el senkinek, mert ha kiderül, akkor beírást kap...hát ezen nagy haragra gerjedtem, füstölt a fejem, hú, micsoda lelkifröccsöt kapott Marcika hazafelé!
A héten egyébkènt kapott már valami fekete pontot és nekem meggyőződésem, hogy azért van megőrülve, mert Marci nincs itthon.
Volt már máskor is ilyen és többször határozottan látszott az összefüggés.
Az előbb olyan kis helyes volt: már leoltottuk náluk a villanyt, de behívott és homlokát ráncolva azt mondta, hogy holnap adni fog az ajtóbaleset àldozatának két matricát is...nagyon nem szeretném, ha Marcika elvadulna, olyan aranyos kisfiú, de az iskolában nagyon működik a csordaszellem, ő meg szeretne megfelelni és főleg a balhés fiúknak, hozzájuk sajnos nagyon vonzódik. (Mondjuk nincs túl nagy választék basszus: nyolc fiú van az osztályban.)
Nagyon kell igyekeznem, hogy ne gondoljak rettegve a nem is olyan távoli kamaszkorára.

ahogy a dolgok vannak

Azt álmodtam, hogy meglepek egy betörőbandát itthon, épp puskát fogtak rám, mikor felébredtem.
Nem tudom, hogy ennek Ali baba volt-e az oka (ő elég sok mindenről tehet, lássuk be), vagy hogy valójában azért félek Marci nélkül kicsit. Alapvetően azt gondolom egyébként, hogy a világ legnyugisabb utcájában lakunk és kizárt, hogy itt bármi rossz történjen, de most arról kezdtek beszélni a város Facebook csoportjában, hogy egy tőlünk egy kilométerre lévő utcában már négy kutyát megmérgeztek röviddel egymás után, úgyhogy ez nyugtalanít pár napja (már csak azért is, mert még mindig rajongok a szomszéd labradoráért. A puszta kezemmel ölöm meg azt, aki megmérgezi.)
Puskáról és ölésről jut eszembe, hogy hát bocsánat, de nekem nem annyira jöttek be az ebbingi óriásplakátok, a zsenialitását meg végképp nem látom.
Egyrészt a Coen testvérek már rendeztek pár ilyen filmet, másrészt szerintem tele volt klisékkel (nem feltétlen rossz klisékkel, de akkor is), amiket már sokat láttunk szintén, harmadrészt baromi sokat markol, de elég keveset fog (egy rakás súlyos témát feldob, de kezdeni nem igazán kezd velük semmit, jójó, tudom, a művészek feladata nem a válaszadás, de basszus, kérdezni én is tudok, a válaszok jobban érdekelnének most már.)

Nem megyek végül dolgozni a héten, úgyhogy el kéne kezdenem megcsinálni a házi feladataimat (bár a takony még mindig erősen beborítja az agyamat), azt az ezer darab fordítást, ami a félév teljesítésének feltétele. Azt hiszem baromi rossz ötlet munka és gyerekek mellett tanulni, bele fogok dögleni, néha úgy érzem - hú, ma konzulenst is választottam, mert kettőt pislogok és màr szakdolgozni kell.
Kellett ez nekem, te jó ég...

Feljegyzések a betegek házából

Igenis, akkor is jó anya vagyok, akárki akármit mond (mondjuk túl sok kritikát nem kaptam még - kivéve ismeretlenek beszólogatásait a blogomon és mások blogján, hahaha -, végülis a gyerekeim jó fejek, viccesek, barátságosak, tiszták, sőt, jobb napjaikon még köszönnek is másoknak, szóval nagy baj talán nincs velünk), mert ma bizony elolvastam a 20 oldalas Ali babát miközben úgy éreztem, mintha tüzes késeket forgatnának a torkomban. (Egyébként elég aggasztó dolgok vannak abban a mesében, kicsit elakadt a szavam, mikor a felnégyelést taglalták - esti mesének soha jobbat. Jó, mondjuk a magyar népmesék mèg keményebbek sokszor. Ja és persze a mese rémséges volta lehetetlenné teszi a jó anyaságot, kár is itt ünnepelnem magam...)
Elvileg csütörtöktől újra dolgozom, de lehet, hogy Ali baba miatt holnap hörögve bejelentem, hogy egész héten nem megyek.
Durva ez a mostani nátha: egy hete tart, de egyáltalán nem javul, inkább brutalizálódik, a torkom például eddig nem fájt.
Jó, nyilván nem segít, hogy reggel a jeges szélben vonszolódunk le a hegyről (na meg délután felfelé ugyanez), na lám, lám, ezt érdemli az a bűnös, aki nem tanul meg vezetni.

Ahogy a dolgok vannak meg ilyen zavaros emlékezős

Marci tegnap elutazott (persze szigorúan akkor, mikor én félholt vagyok a náthától, mikor máskor), úgyhogy hárman vagyunk (na meg szegény, beteg Fanni), reggel kicsit korábban kell kelnünk, mert gyalog megyünk a suliba, na és akkor ma hatkor épp jövünk le reggelizni, mikor Marcuska - aki mindig a legkorábban kel és fitten, frissen reggelizik, míg a család többi tagja morcosan, félkómában szerencsétlenkedik - felháborodva tájékoztat, hogy a macska az asztalra hányt (sajnos manapság tényleg számítani kell kósza kakikra és hányásokra a lakásban, borzasztó, de mit csináljak, ha szegény beteg), én persze már előre borzadok, de aztán kiderül, hogy a hányásnak vélt valami az egy szép nagy kávéfolt és még fel sem ocsúdok, mikor drága Lénike hozza a vízes papírtörlőt és sikálni kezdi az asztalt, olyan helyes, nem lehet ezt bírni idegekkel.
Valamiért eszembe jutott ma reggel Marcus első köhögőrohama (talán a saját köhögésemről) még Houstonban, amit úgy képzeljetek el, hogy szegény egész éjjel szó szerint folyamatosan köhögött (úgy másfél éves lehetett) és Marci Brazíliában volt egy konferencián és taxival mentem orvoshoz a két gyerekkel és az óriási ikerbabakocsi nem fért be a csomagtartóba és új taxit kellett hívni és az utolsó filléreinket költöttem inhalátorra (Amerikában azért elég szegények voltunk, iszonyat sok pénzünket elvitte az albérlet) és sosem éreztem magam olyan magányosnak és szerencsétlennek, mint akkor (ott aztán tényleg olyan egyedül voltam, mint az ujjam) és aztán emlékszem az eufóriára is, amit akkor éreztem, mikor végre sikerült hazaérnünk, hú, azért voltak ott nehéz pillanatok. (Kezdjük rögtön például Marcuska problémás születésével.)
Úgy emlékszem, pont egy nappal a taxizás után kiderült, hogy meghalt Marci főnöke és el kell költöznünk, mert a halála miatt a kutatási pénzeket értelemszerűen visszavonják tőle.
Azt hiszem pár óra leforgása alatt meg is lett Marcinak a pisai állása - mekkora mázli! -, bár mintha lett volna még egy amerikai lehetőség, de valami nagyon kevés pénzért, meg akkor már eléggé hiányzott Európa.
Vicces, az összes tanítványom Amerikába vágyik és mikor megpendítem, hogy azért nem olyan csodálatos ott az élet, akkor csak néznek rám döbbenten, hogy na ne vicceljek már.

TGIF és nem tudja, tanítja vol.432786945

Úristen, olyan fáradt vagyok, hogy csak vonszolom magam, mert non-stop az óráimra készülök. (Marcuska segít dolgozatokat javítani, hát mekkora mázli már, hogy ő ezt imádja csinálni?! Simán kijavít bármit megoldókulcs alapján.)
Szerintem kifejlesztettem valami komplexust, mert folyton azon gondolkodom, hogy mégis hogy a csudába motiváljam a teljes apátiába süppedt diákokat és valami őrült küldetéstudattól vezérelve minden nap úgy megyek be, hogy igenis megtanítom őket angolul: mostanra már heti két korrepetálást is vállaltam csak úgy, hivatástudatból, pusziér', pedig ugye vannak kötelező óráim az estin és a nappalin is dögivel.
Plusz ott a szombati szakfordítás: holnapra szabadságot kértem (és kaptam), mert amúgy egy csodálatos szombati munkanapunk volna (soha jobb ötletet), de sajnos a házimunka alól senki nem ad felmentést, úgyhogy péntek délután mosok, főzök, meghalok.
De amúgy pedig TGIF és mondtam már, hogy mi lakunk a világ legjobb helyén?
Ahogy ma beléptem a kertbe a napsütésben, hirtelen egészen kibírhatatlan eufóriát éreztem, mert annyira, de annyira jó itt lakni!



PS: Ő pedig az iskolacica, akit mindenki imád, mert elviselhetetlenül aranyos és folyton beszökik az órákra és simogattatja magát.
Léna szerint a neve Cilike, de mivel szemmel láthatóan hímnemű a drága, ezért én szigorúan Cecilnek szólítom:

Feljegyzések a tanárok házából vol.65341678

Ma egy lány az órámon melegszendvicset csinált magának. Mikor észrevettem, hogy mit művel, annyira megdöbbentem, hogy a döbbenettől röhögni kezdtem.

Az egyik tanár ma azzal jött be a tanáriba, hogy az egyik osztályban a gyerekek nem tudták órán, hogy mi az az Oscar-díj.



Nem tudom meddig fogom ezt bírni.



Köszönöm a figyelmet.

Téli

Kész, vége, viszlát, nincs mit tenni: javíthatatlanul kiegyensúlyozott lettem.
Semmi bajom a hideggel, a hóval, nincs téli depresszióm, szeretem nézni bentről a szép, havas háztetőket, a hóesést, szeretek hazajönni és felmászni a dombra a hidegben, hogy aztán a kandallónál felmelegedjek (aka megpusztuljak a melegtől). Havat lapátolni is szeretnék, de azt nálunk Marci csinálja, mert állítása szerint állatira élvezi (mázlista vagyok, tudom).
Gondolom többet szentségelnék, ha vonatoznom kéne, de így, hogy tíz percre van a munkahelyem, asszem bármit elviselek.

nem tudja, tanítja

Dacára minden szívásnak és nehézségnek, többszöri kiégésnek és pályaelhagyásnak, újra meg újra rájövök, hogy én azért még mindig tanítani szeretek a legjobban és soha, semmilyen más munkánál nem éreztem azt, hogy van értelme annak, amit csinálok.

Three horrible facts

"Another brick in the wall"

Szerintem ennél nem nagyon lehet jobban összefoglalni az oktatás problémáit.

Léna különkiadás

A gyerekek már kb egy hónapja dzsúdó edzésre járnak, csodálom is, hogy Lénának most volt először balesete edzésen (Lénával mindig történik valami, nálunk ő az, aki leesik, elesik, betöri, eltöri, stb): valami dobást gyakoroltak és Marcus valahogy félig fejre ejtette és állítása szerint azóta is szédül.
Szegény Marcit kirángattam este fél nyolckor egy fizikus vacsoráról, hogy akkor hajrá, irány az ügyelet (állati boldog volt, gondolhatjátok).
Az orvos szerint kutya baja, de azóta is szédül azt mondja, amit nehéz elhinni, mert mint az őrült rohangál, ordít Marcikával és egyáltalán nem tűnik sérültnek, mindenesetre figyelni kell két napig, tegnap éjjel óránként felébresztettük (én ma ebbe majd' belepusztulok, ráadásul iszonyúan fáj a torkom), ma itthon maradt, hát remélem lassan nem mondogatja majd, hogy szédül.
Marcusnak ma így elemezte az orvosnál tett látogatást: az orvos azt mondta, hogy ilyen agyi mizériám van! Mid?! Hát ilyen agybajom!

"Akár az állatok, oly nyersen szép és tiszta"

Marci ma elvitte a macskát az Állatorvosi Egyetemre, ahol megultrahangozták és azt mondták, hogy több szerve is tönkremenőben van a nyirokcsomókban lévő daganatok miatt és nagyjából még fél évet jósoltak neki. Sajnos elég sokat hány, meg megy a hasa és az amúgy is nagyon filigrán kis teste egyre apad.

Drága öreg cicám, mit csináljak majd nélküled?

nem tudja, tanulja

Ah, tegnap kaptam Neptun-kódot, nagyon izgulok.