hétfő, május 19, 2008

"nothing but the truth"

Ellentmondani, provokálni, ellentmondani, provokálni, ellentmondani, provokálni.
Úgy kábé három évtizede ez a mantrám.
A mai napig imádom tapintatlan félmondatokkal gyötörni a környezetemet (persze az ilyent mindig teljesen közönyös, unott hangon kell odavakkantani): a második abortuszom után például...aha, akkortájt feküdtem le a barátnőmmel...nem, akkor még nem volt rákos az anyám...ja persze, az a koncert, emlékszem, kurvára megvert a pasim utána, be is vettem egy marék szívgyógyszert, rémesen depressziós voltam, mert sajnos akkoriban még nem szedtem Prozacot...nahát, ti még sosem jártatok a pszichiátrián?


Az igazság ijesztő és illetlen.






(Most képzelődöm vagy tényleg hangokat adnak a kövek?
Ez a kövek hangja, persze.
Kár. A képzelődésben látok még perspektívát.)

9 megjegyzés:

  1. A stílusod ellenére azért elég sok ismerősöd van, nem? :) (Bár tudom, hogy volt, amikor megbotránkoztattad a környezeted...)

    VálaszTörlés
  2. hát, a sok ismerős az nem oszt, nem szoroz. nem, a meglepő az, hogy egészen sokan ragaszkodnak hozzám...

    VálaszTörlés
  3. Well, nem csodálom. Végül is kedves lány vagy a magad módján... :) Jó a humorod is (bár, hogy mikor nevettünk együtt utoljára, fogalmam sincs...) Mondjuk szerintem nem igazán lehet racionálisan megmagyarázni, ki kit csíp és miért, én legalább is nem erőltetném...

    VálaszTörlés
  4. utoljára együtt? hümm...két éve?

    VálaszTörlés
  5. én amúgy mindig egészen pontosan tudom, hogy kit miért szeretek

    VálaszTörlés
  6. Hát, persze, ha most fegyvert nyomnának a fejemhez, hogy akkor magyarázzam meg az érzéseim okát, lehet, hogy kiböknék valamit, de valszeg olyan közhelyes lenne az egész...

    VálaszTörlés
  7. én fegyver és közhelyek nélkül mondom el tökéletes pontossággal...

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.