life is a bitch

a hagyatéki tárgyalás alatt végig a zöld borítékot néztem: az anyukám kézírásával az volt ráírva boldog karácsonyi ünnepeket!, az apukám kézírásával az volt ráírva temetési számla is kell

sunshine boogie

Ma:Fél tizenegy van, keljünk fel, vár a bowling.
Mo:Normális ember nem kel fel délelőtt, normális ember nem megy bowlingozni délelőtt, normális ember alszik délelőtt.
Ma:Már Dodler mackó is biztos ébren van, keljünk fel.
Mo:Dehogy van ébren, ő is tudja, hogy aludni mindennél jobb.
(nem volt ébren)

Na jó, aztán azér bowlingoztunk, tollasoztunk, fürödtünk, leégtünk, olaszt tanultunk, szabályos úszást gyakoroltunk, szkrebliztünk, macskaarcot pókhálótlanítottunk, kompoztunk, csecsemőt néztünk és majdnem szénhidrát-partit tartottunk.

helyzetjelentés

Feleim, az új Placebo album olyan mint egy elkent szúnyog a falon, btw azt álmodtam, hogy az István lebaltáz a Panoráma hotelben, tudom, ma fosom a szót, de ne aggódjatok, lassan elhúzok a Balatonra, hogy pár napig egy fizikus, egy pilóta és egy heroinista cirmos filozófus társaságát élvezhessem.

"for fear of growing old"

Amikor a nagymamámmal beszélgetve akaratlanul is rá vagyok kényszerítve, hogy rokonaim bélműködését, operációit, illetve gyógyszerszedési szokásait elemezzem, titkon elképzelem magam nyolcvan évesen, amint unokáimnak bölcselkedem irodalomról, zenéről, filozófiáról és persze meggyőződésem, hogy soha nem fogok előadást tartani a bélsaram színéről, a gyógyszeradagomról és kizárt, hogy doktor xy-t gyalázzam.
De mi van, ha a testem defektjei egy idő után mindenképpen átveszik az uralmat, elszabadulnak és önálló életre kelnek? Mi van, ha az ember testéből és szelleméből végül tényleg csak egy gyógyszerekkel szabályozott, de még így is gyatrán teljesítő, testcentrikus sejthalmaz marad?

Kicsit aggódom, hogy az intellektus nem győzedelmeskedhet a fécesz fölött.

Két kínzó blogger kérdés

A bloggercsajokért látatlanban rajongó férfiak olyan érzékeny és különleges személyiségfetisiszták, akik köpnek a külcsínre mer nekik csak a belbecs...?
A blogírást isten akkor tulajdonképpen a randa nőknek teremtette menedékül?

a férfiak őrültek

ez annyira mókás, hogy a puszta létemmel zűrt kavarok valakinek a fejében, akivel vagy nyolc éve találkoztam utoljára és akivel annak idején még csak nem is szakítottunk, egyszerűen csak nem találkoztunk többet, beszélni se kellett róla, én kérem nem csinálok semmi rosszat, én itt rendesen elnetezgetek, élek, ez meg itt a meghiúsult reményeivel gyötör, közös gyermekeinkről ábrándozik, egy életet leél velem fejben, gyerekek, ez most komoly? a férfiak is őrültek?

nekem is kell madonnás post

Mondjuk én úgy elmentem volna Madonna koncertre, ha valaki pisztollyal kényszerít, fizeti a jegyemet, plusz ad valami komoly tudatmódosító szert a koncert alatt, meg mondjuk még egy kis készpénzt is.

csak azt tudnám feledni, azt a gyrost

Ha az ember rosszul van, akkor iszonyú furcsa tudatállapotba kerül és meglepő módon ezt még az iszonyú furcsa tudatállapot kellős közepén is érzékeli: amikor túlságosan süt a nap és a hányás már a fogát csiklandozza, minden szag és hang külön életre kel, ugyanakkor az egész olyan álomszerű, tompa, mintha egy kút mélyére dobták volna vattával teli nejlonzacskóval a fején, továbbmenni már nem tud, a földre lefeküdni meg mégsem illik; igen, azt hiszem ez az állapot vetekszik az ájulás előttivel, amikor az ember tényleg kirajzolódik a világból, gyerekek, ajánlom kipróbálásra, még mozijegyet se kell venni; mondjuk kétségtelenül nehéz az éberségünket nem kikapcsolni amikor éppen lehányjuk a cipőnket, dehát.

elmebeteg álmaim vol. millió

Valamelyik nap azt álmodtam, hogy megcsaltál és iszonyúan összevesztünk és sírtam és üvöltöttem, de az álomban én tulajdonképpen nem én voltam, hanem te és te pedig nem te voltál, hanem én.

Augusztus 20-ba taszítva

Kevés nyomasztóbb dolgot tudok elképzelni egy nemzeti ünnepnél. Na jó, egy januári vasárnap délután talán versenyezhet vele...gyerekek, ezt az új poklos horrort ugye ilyen two in one-nak szánják, mármint hogy maga a film önmaga paródiája is, szerintem tök olcsó megoldás, támogatom, egyébként elképesztő, hogy a Közönséges bűnözők óta tartja magát az az elképzelés Amerikában, az ördög/sátán/gonosz/vatevör (vagy mindezek követe, mit bánom én) az bizony egy (több) magyar cigány (külön mókás, hogy amikor a főhős a magyar cigányok tanyájára téved, akkor innen is, onnan is orosz mormogást lehet hallani), aki magyarul átkoz, de várjunk csak, most jövök rá, hogy ez a film bizony tökéletes erre a nemzeti ünnepre, szittya vérem legalább két órára felgerjedt és úgy lobogott, hogy még a parasztvakításra (tűzijáték) is futotta, na jó, így talán kibírom valahogy október 23-ig.

Shining

A Ragyogást először 12 éves koromban láttam véletlenül, a szülők rémálma klasszik keretében: hülye gyerekek egy bulin poénból berakják a szülők otthoni brutálfilm (a másik tipikus a pornó, ja) raktárából az egyiket, megállás nélkül röhögnek (a rettegést leplezendő, nyilván), majd a tudatalattijuk évtizedek múlva is kegyetlenkedik velük egy-egy sötétebb utcában (pszichológusok vágyálma klasszik).
Persze azóta már kétszer-háromszor újranéztem és legutóbb nagyon elkezdtem fanyalogni, most meg nagy vagányan újraolvasom és megállás nélkül fanyalgok a filmre gondolva, merhogy Kubrick azér egy kicsit elnagyolta ezt a dolgot; igen, megint előveszem a szokásos vesszőparipámat: ahogy a Massive Attack nem színpadra való zenekar, úgy a megőrülés nem filmre vihető műfaj, a film keretei túl behatároltak ehhez és még egy Jack Nicholson sem képes két órába belesűríteni egy gyerekkorában durván bántalmazott, lecsúszott tanár alkoholistából gyakorló elmebeteggé alakulását, nem, sajnálom, de ez reménytelen, hiába a sok ördögi vigyor és grimasz, úgy tizenkettő éves kor fölött az egész iszonyú hiteltelen, mert a megőrülés könyvbe való, hosszadalmasan kifejtendő folyamat, általában komoly előzménye, aggasztó tünetei vannak.
Nagy meglepetésemre King nem is csinálja olyan rosszul, jó, helyenként kicsit döcögős, meg hát nyilván nem egy Joyce ő, hogy megfelelően ábrázolja a különböző gondolati síkokat - persze Joyce sem ábrázolta megfelelően, de gyanítom, hogy ő került a legközelebb ehhez evör-, de nem rossz, nem rossz.
Szomorú vagyok, hogy ezt kell mondanom, de a könyv sokkal jobb és hitelesebb mint a film.

blogot írok, székre állok

Az énblogot író csak önigazol és kész, nincs több titok, én megfejtettem: az énblogger egy bizonytalan, kommunikációképtelen véglény, aki azért akarja, hogy lekommenteljék (ez de szar, undorítóbb mint az értelmetlen és rendőrös lekommunikál, nem baj, pont jó ide) élete nyomorult kis történéseit (amiket ugye nyilván valami sejtelmes mázzal önt le, hogy még véletlenül se az "ettem ma kefírt zsömlével" végtelen borzalma fogadja az olvasót a blogján), hogy félreértsék és ő hisztérikusan visszavághasson, hogy én nem úgy, nem azt, engem senki, hülyék, akkor is csak így és ezt csinálom, naszóval tulajdonképpen csak annyit akartam, hogy a blogírásnak értelme nincs, de néha egész kellemes.

újabb kieg.

így érthetőbb, na

vall

Életem egyik legjobb döntése volt, hogy tavaly nem mondtam le a nemrandinkat*.







* kieg: ...főleg mert te vagy a legjobb combszőrszagú ember

meg tudom magyarázni

gyerekek, az úgy volt, hogy engem tavaly érdekelt és idén nem érdekelt és akkor jöttek bizonyos tévénéző gyerekek és rábeszéltek, hogy de csakazértis és nademégis meg hogy jó lesz az és akkor én húztam a számat (te kis hazudós képmutató, te), hogy csak a te kedvedért és én nem akarom, engem idén nem érdekel, meg amúgy se szeretik az ilyen lélekhányós blogokat azok, nade csak a te kedvedért, najó, csak most az egyszer, csak pár napra, de milyen ciki ez már (te kis hazudós képmutató, te), ez a blog nem olyan, nem azér, nem úgy, engem ez nem érdekel, haggyámá, najó, akkor mondom az előre megírt beszédemet, köszönöm szüleimnek, a kedves tévénéző gyerekeknek, kovács bélának, a kis gyufaárus lánynak, valamin...ja, hogy mit köszönök, hát ezt a beszavazósdit, you know, én kérem én csak véletlenül vettem észre, én gyanútlanul nézegettem a statisztikát és hát úgy, engem tavaly érdekelt és idén nem érdekelt és akkor jöttek bizonyos tévénéző gyerekek és rábeszéltek, hogy de csakazértis és nademégis meg hogy jó lesz az és akkor én húztam a számat (te kis hazudós képmutató, te), hogy csak a te kedvedért és én nem akarom, engem idén nem érdekel, meg amúgy se szeretik az ilyen lélekhányós blogokat azok

Feljegyzések a naiv idealisták házából

Igazán sokat köszönhetek a postoknak amik vad hévvel bizonygatják, hogy a világ semmi másról nem szól, csak férfi és nő násztáncáról, szexről és szerelemről; rájöttem ugyanis, hogy az egyik legfőbb célom megmutatni (mittomén hogyan, hagyjatok most ezzel), hogy a világ, az emberi lét és úgy általában az élet (szerencsére) túlmutat a koitáláson.

évforduló

mikor hajnalban félig rám feküdtél és jó meleg volt a bőröd, akkor beléd estem, mint ló a gödörbe

Egy esküvő és egy sziget

Te, figyelj, mondhatok valami furcsát? Látod azt a fickót ott, na az volt a szomszéd akivel dugtam, tudod, aki bemászott az ágyamba pár éve, asszem már akkor is ez volt a csaja, micsoda vígjátékba illő helyzet, pont ezen az esküvőn, hehe, gyerekek, Brian Molko egy kiélt vénember, kicsit nagyferós is az új hajával, volt egy csomó vacak új szám, meg persze a szentimentális kötelező régiek, rendes kisgyerekek módjára táncoltunk és smároltunk, mer a sziget az egy ilyen hely, te szeretsz engem, én szeretlek téged, mi szeretjük egymást, egy kedves lány az esküvőn megkérdezte, hogy és meggyógyult az anyukád? és hát mivel ez nem elkenhető téma, én szépen megfeleltem a kérdésre, nem, az anyukám meghalt, erre gondoltam még este is, ahogy ott szeleteltünk meg gyártottunk valamit a fasza brummogó zenékre, rólam biztos mindenki azt gondolja, hogy szívtelen vagyok, mert sokat nevetek és tök normálisan tudok beszélni az anyám haláláról, pedig igazából nem telik el perc, hogy ne gondolnék rá, a Mokka Cukka sátorban van a pokol, én tudom, én hallottam, én ezt kérem tudományosan be is tudom bizonyítani, fú, nekem hányingerem van ettől a zenétől, kibotorkálunk, sült krumplizunk, lángosozunk, pálinkázunk, fröccsözünk, sörözünk, filozofálunk, jó ez a sziget, sok hétre előre letudjuk a kocsmáznivalót, hazafelé a buszon a mögöttünk ülő fiú egy zavaros történetbe ágyazva többször elkurjantja, hogyaszongya csattogott a húgy a szájában, majd nyálcsorgatós álomba merül, mi meg a hosszú buszúton eljátsszuk, hogy most ismerkedtünk meg és jövünk haza egy vad egyéjszakásra, fél öt felé azán Marci hullaként elnyúlik az ágyban és azt nyöszörgi, tudom, hogy most szedtelek fel, de nem baj, ha csak holnap dugunk?

blogkrízis

Bevallhatok valamit?

Nagyon hiányzik a régi blogom.

Gyerekek, olyan vagyok mint valami tizenéves két szék között a pad alatt, én a régit szeretem, de vonz az új ismeretlensége, jajjaj, én alapvetően hűséges típus vagyok, nem bírok ekkora változást, kedves régi blogom, bocsáss meg, nem akartalak megbántani, veled, örökkön-örökké, lassan fel is hívom az összes barátomat, hogy elsírjam nekik a bánatomat, hogy segítsenek, hogy felmentést adjanak, hogy eldöntsék helyettem, ó, mondd, te kit választanál, istenem, ez a borzalmas stressz, be kéne mutatni egymásnak a két blogot, aztán játsszák le egymás között, én adddig lemegyek cigizni, igen, rá fogok most szokni, nem kell csodálkozni, ez a szörnyű változás, dönteni kell, fel kell nőni, elő kell jönni a pad alól, gyerekek, mit tegyek, egy harmadik, csak egy harmadik hozhat megoldást, a blog.hu vagy ilyesmire gondoltam. 

tulajdonképpen minden ciki, amiben free van meg hu, dehát

Kedves tévénéző gyerekek!

Én szóltam.

elkurvultam

Az ember egyszercsak unatkozni kezd. Unni kezdi. Megunja, na. A régit, azt. Újat akar, viszketősen vágyik a változásra.
És olyankor piercinget csináltat, tetkót csináltat, átrendezi a lakást, új ruhát vesz, új frizurát csináltat, elmegy valahová, összevész valakikkel, kibékül valakikkel, állást cserél, szerelmet cserél, férjet, feleséget, országot, autót, nemet, blogszolgáltatót cserél.

"a dolgok úgy oldódnak meg, hogy elmúlnak"

Bevallom, mindig elképeszt, mikor olyanról hallok vagy olvasok, hogy valaki egy halotthoz beszél (az apám is csinálja, engem kikészít vele), úgymond elmeséli neki a halála óta történt eseményeket, ezzel mintegy meg nem történtté téve a halálát...merhogy szerintem itt pont nem a feldolgozás könnyítéséről, inkább tagadásról van szó: ha beszélek hozzá, azzal idevarázsolom, lám-lám, majdnem válaszol is.
Soha eszembe se jutna az anyámhoz beszélni. Meghalt és az élet már nem tartozik rá: a nyugodjék békében szerintem valami ilyesmit jelent.

"kínzó kérdés"

Vajon egy decens jobbikos töritanár szeretne mondjuk egy liftben utazni valamelyik  kocsigyújtogató kopasz elvbarátjával? 

az énblog az emberiség csődje, köszönöm, csak ennyit akartam, viszlát

Vajon az énblog az emberek közti kommunikáció csődje, a személyiség csődje vagy mindkettő, netán valami egészen más? 

Miért akarja valaki arctalanul mutogatni a pucér lelkét? Merő exhibicionizmusból? Nem hiszem, akkor mondjuk médiarabszolgának állna vagy ilyesmi...oké, persze, ott beazonosítható vagy a fogsorodról, de mi a francért ne vállalnád az arcod a blogoddal együtt ha úgysem mondasz igazat itt sem? Mert lássuk be, így megy ez. Nem, nem hazudsz, ezt nem mondom, csak elhallgatsz bizonyos dolgokat, csak hatásossá teszed a mondandódat, csak érthetetlenné, képzavarossá, homályossá formálod, csak alakítgatod, mer nehogymár megtudják, hogy valójában mi a fene történik veled (nyilván semmi extra, de akkor is), hogy tulajdonképpen mi jár a fejedben (nyilván semmi extra, de akkor is), hát te is ember vagy, méghozzá szemérmes énblogger, nem valami gusztustalan kis pornósztár, hát mit képzelnek ezek a nyavalyás olvasók, komolyan mondommár. 

Mert az ugye nyilvánvaló, hogy az ember a blogban is komédiázik, hatást akar elérni, nyilván önmagát is másnak akarja látni azáltal amit láttat magából (btw következő szemináriumunk címe: változik-e az énblogger blogja hatására?)  és ugyan ki meri leírni a teljes igazságot? (Senki, de minek is leírni? Jóvanna.)

Megfigyelhető tendencia, hogy a blogger annál szűkszavúbb minél többen olvassák. Eleinte nagyon merész, később visszafogja magát, fedezékbe menekül, furcsa módon egyre beljebb tolja a határokat, szóval a sokat emlegetett "blogmenedék", a "lelki sport", "a blogom a pszichológusom" tézise megdőlni látszik - nem mintha ne tudtam (és akartam) volna a hús-vér pszichológusomat az orránál fogva vezetni annak idején -, ráadásul ha a blogger ügyes, egyértelműen azt ad el nektek, amit csak akar: van aki a femme fatale-t akarja eladni, van aki a rejtélyes költőt, mások brutálisak, viccesek, decensek és persze a leggyakoribb az, amikor keverednek a szerepek. Valószínűleg kevesen akarják önnön unalmas valójukat másokra tukmálni, a blogban mindig benne rejlik a személyiség felturbózásának csábító lehetősége is, persze tudni kell élni vele, okéoké. 

Kicsit aggaszt, hogy gyanúm szerint egyszerűen csak arról van szó, hogy mindannyian intézményt szeretnénk kreálni magunkból csak irl gyávák vagyunk hozzá...Nos, ebben az esetben berekesztem a vitát magam és magam között, az énblog az emberiség csődje, köszönöm, csak ennyit akartam, viszlát. 

A fríkeket lelövik,ugye?

Olasz órán arról beszélgettünk, hogy ki milyen volt gyerekkorában meg később, gimnáziumban és arra a felismerésre jutottam, hogy már a bölcsiben - ahonnan ki akartak rúgni, mert beszóltam a bölcsis néninek - is frík voltam és a dolog később csak fokozódott: hat éves koromban verseket kezdtem írni (Marcinak rendszeresen el kell szavalnom a legelsőt, remekmű aszongya) és kedvenc zeneművem Albinoni Adagiója volt (anyukám nagy kedvence volt, a temetésén is ez szólt), amit lelkesen be is vittem a köcsög kis ovisoknak, de nem értékelték a szutykok.

Aztán általános iskola elején herótom volt az iskolásditól és folyton hazamenekültem, beteget szimuláltam (a szüleim már kétségbe voltak esve miattam), merhogy utáltam iskolába járni, de valahogy szociálisan, na, értitek, a sok többi gyerek kicsúfolja a szemüvegemet meg ilyenek, gyűlöltem, mosmicsináljak.                          

Sokáig alig volt barátnőm, merhogy én az ilyen egyemberes barátságokban hittem mindig, de aztán gimnáziumban már menő volt fríknek lenni, úgyhogy népszerű lettem, bár túl sok furcsa könyvet olvastam (na nem, semmi extrát, csak túl sok nem kötelezőt), meg néha furcsákat mondtam (mai szemmel nyilván orbitális baromságokat, dehát a többiek még olyanokat se mondtak, úgyhogy), meg órákon boldog-boldogtalannal kötözködtem, folyton minden tanárral vitatkoztam; a matek tanáromat például sikerült annyira kikészítenem, hogy végül engedélyt kaptam a negatív számok ignorálására (biztos valami olyannal érveltem, hogy azok nem létezhetnek mert  rondák vagy énnemtom).          

Aztán jött a főiskola, ahol szintén van helye a fríkeknek, bár kétségtelen, hogy bizonyos hallgatótípus mélyen megveti őket (rólam ez a típus mindig azt mondta undorral, hogy nem is olyan okos mint amilyennek hiszi magát), mondjuk elég arrogáns voltam mindig az tény és tulajdonképpen igen empatikus voltam azokkal akik utáltak, értettem én, hogy mi a gondjuk velem, de mivel baromi keveset jártam be (nem volt időm, az Istvánnal balhéztam és kocsmákban filozofáltam), ezért elviseltek.                                                                                          

Meglepő módon a tanítványaimmal sikerült mindig nemfrík módon viselkednem, a munkahelyeimen sem volt semmi bajom, sőt, kifejezetten barátságosak voltak velem, én meg mindenhol jámbor, megadó  pofával üldögéltem, bizony, beépültem, alvó frík lettem, de vigyázat, köztetek járok. 

"örül neki, hogy itt lehet"

Feleim, az elmúlt négy napban rádöbbentem, hogy a turista tulajdonképpen gazdag hajléktalan:egész nap a tűző napon mászkál, az utcán bárhova leül, lefekszik, nincs vize, nincs kajája, minimális pénzt költ, kódorog egyfolytában egy rakás cuccal a hátán, mindene fáj, leég, lesántul, kibicsaklik, elszakad, letörik, kemény élet ez, én mondom. 

Nem szeretnék senkit unalmas részletekkel fárasztani mivel nyilvánvalóan minden nagyon szép és jó egy-egy ilyen túra alkalmával, a tájak csodásak, a kastélyok fantasztikusak, Velence egyedülálló, blablabla, szóval igyekszem inkább speciálisan közelíteni az átélt élményekhez, tehát:

1, Koperben egy nudista strandon láttunk a) egy extra méretű hímtagját büszkén lengető vénembert b) egy meztelenül tajcsizó nőt c) a nemnudista strandon pedig egy hetven körüli bácsit, aki csoffadt fenekére "addicted" feliratú úszógatyát húzott

2, A Miramare kastély klotyójában három rétegű mintás vécépapír van, a kastély kertjében meg sok csinos, dagadt macska, illetve rengeteg emberevő sirály található

3, Velencében Marci legnagyobb bánatára nem sikerült eljutnunk a biennáléra, de azzal vigasztaltam, hogy a modern művészet úgyis csak egy kaki dobozban, vagy mondjuk egy kis négyzet beleragasztva egy nagyobb négyzetbe. További meghatározó élményünk volt egy nagyon udvarias és nagyon merev pincér által számunkra feltálalt mirelit pizza, kapható a Coopban, a duopack úgy kábé három euró, hálásan köszönjük, ugyancsak szeretnénk köszönetet mondani a Trenitaliának a két órás késésért, melynek során megtapasztalhattam, hogy a bátyám szerint közel 37 évesen sem ciki figurát gyűjteni.  

4, Gradóban, a homokos strandon megállapítottuk, hogy a homokos strand egyetlen kellemetlen jelensége maga a homok (én csendben szeretném megjegyezni, hogy szerintem a strandon alapvetően minden jelenség - az emberek és a napsütés, I mean - kellemetlen, próbáltam is spoilerkedni, de végül inkább durcásan fürödtem). 

5, És végül, de nem utolsó sorban szeretném megosztani veletek még egy fontos vécés élményemet (tudjátok, ez a fixa ideám, merhogy szerintem amilyen a vécé, olyan az ország): ajánlom mindenki figyelmébe az opicinai állomás vécéjét, elképesztő, műteni lehetne benne olyan tiszta, tegnap óta fontolgatom, hogy esetleg beköltözöm...

Btw azér én tényleg igazi tündérmese szereplője vagyok, már ne is haragudjatok, mer tavaly augusztusban megismertem egy pasit, aki elhozott a tenger mellé lakni és itt utaztat meg szeretget, szerencsés nő vagyok, csak ezt akartam mondani, értitek, na. 

Feljegyzések a rabló römit játszók házából

A joker a gyengék menedéke.

ahogy a dolgok vannak

A tiszta versengés jegyében meg kéne rendezni a világ első doppingmentes sportversenyét (őszintén kíváncsi lennék minden eredményre, mert a picsábamár, ki hiszi el, hogy bizonyos úszók két másodperc alatt 42 kilométert úsznak le), meg aztán már régóta szeretnék a tévében igazi szépségversenyt látni: a versenyzők közvetlenül ébredés után, fogmosás és kávé előtt, úszósapkában vonulnának fel a zsűri előtt.
Szeretném még elmesélni nektek, hogy Triesztben nem lehet squasholni, nem lehet bowlingozni, a honlapokat (ha léteznek egyáltalán) soha nem frissítik és az emberek olaszul beszélnek.
Örömmel tudatom továbbá, hogy döbbenetesen finom sajtsalátát tudok, Marci sikítva ette, meg aztán holnap érkeznek vendégségbe a bátyámék, ezért már hajnali negyed ötkor fitten, frissen várjuk őket Opicinában, kívánjatok nekünk sok szerencsét.