A fríkeket lelövik,ugye?

Olasz órán arról beszélgettünk, hogy ki milyen volt gyerekkorában meg később, gimnáziumban és arra a felismerésre jutottam, hogy már a bölcsiben - ahonnan ki akartak rúgni, mert beszóltam a bölcsis néninek - is frík voltam és a dolog később csak fokozódott: hat éves koromban verseket kezdtem írni (Marcinak rendszeresen el kell szavalnom a legelsőt, remekmű aszongya) és kedvenc zeneművem Albinoni Adagiója volt (anyukám nagy kedvence volt, a temetésén is ez szólt), amit lelkesen be is vittem a köcsög kis ovisoknak, de nem értékelték a szutykok.

Aztán általános iskola elején herótom volt az iskolásditól és folyton hazamenekültem, beteget szimuláltam (a szüleim már kétségbe voltak esve miattam), merhogy utáltam iskolába járni, de valahogy szociálisan, na, értitek, a sok többi gyerek kicsúfolja a szemüvegemet meg ilyenek, gyűlöltem, mosmicsináljak.                          

Sokáig alig volt barátnőm, merhogy én az ilyen egyemberes barátságokban hittem mindig, de aztán gimnáziumban már menő volt fríknek lenni, úgyhogy népszerű lettem, bár túl sok furcsa könyvet olvastam (na nem, semmi extrát, csak túl sok nem kötelezőt), meg néha furcsákat mondtam (mai szemmel nyilván orbitális baromságokat, dehát a többiek még olyanokat se mondtak, úgyhogy), meg órákon boldog-boldogtalannal kötözködtem, folyton minden tanárral vitatkoztam; a matek tanáromat például sikerült annyira kikészítenem, hogy végül engedélyt kaptam a negatív számok ignorálására (biztos valami olyannal érveltem, hogy azok nem létezhetnek mert  rondák vagy énnemtom).          

Aztán jött a főiskola, ahol szintén van helye a fríkeknek, bár kétségtelen, hogy bizonyos hallgatótípus mélyen megveti őket (rólam ez a típus mindig azt mondta undorral, hogy nem is olyan okos mint amilyennek hiszi magát), mondjuk elég arrogáns voltam mindig az tény és tulajdonképpen igen empatikus voltam azokkal akik utáltak, értettem én, hogy mi a gondjuk velem, de mivel baromi keveset jártam be (nem volt időm, az Istvánnal balhéztam és kocsmákban filozofáltam), ezért elviseltek.                                                                                          

Meglepő módon a tanítványaimmal sikerült mindig nemfrík módon viselkednem, a munkahelyeimen sem volt semmi bajom, sőt, kifejezetten barátságosak voltak velem, én meg mindenhol jámbor, megadó  pofával üldögéltem, bizony, beépültem, alvó frík lettem, de vigyázat, köztetek járok.