A Ragyogást először 12 éves koromban láttam véletlenül, a szülők rémálma klasszik keretében: hülye gyerekek egy bulin poénból berakják a szülők otthoni brutálfilm (a másik tipikus a pornó, ja) raktárából az egyiket, megállás nélkül röhögnek (a rettegést leplezendő, nyilván), majd a tudatalattijuk évtizedek múlva is kegyetlenkedik velük egy-egy sötétebb utcában (pszichológusok vágyálma klasszik).
Persze azóta már kétszer-háromszor újranéztem és legutóbb nagyon elkezdtem fanyalogni, most meg nagy vagányan újraolvasom és megállás nélkül fanyalgok a filmre gondolva, merhogy Kubrick azér egy kicsit elnagyolta ezt a dolgot; igen, megint előveszem a szokásos vesszőparipámat: ahogy a Massive Attack nem színpadra való zenekar, úgy a megőrülés nem filmre vihető műfaj, a film keretei túl behatároltak ehhez és még egy Jack Nicholson sem képes két órába belesűríteni egy gyerekkorában durván bántalmazott, lecsúszott tanár alkoholistából gyakorló elmebeteggé alakulását, nem, sajnálom, de ez reménytelen, hiába a sok ördögi vigyor és grimasz, úgy tizenkettő éves kor fölött az egész iszonyú hiteltelen, mert a megőrülés könyvbe való, hosszadalmasan kifejtendő folyamat, általában komoly előzménye, aggasztó tünetei vannak.
Nagy meglepetésemre King nem is csinálja olyan rosszul, jó, helyenként kicsit döcögős, meg hát nyilván nem egy Joyce ő, hogy megfelelően ábrázolja a különböző gondolati síkokat - persze Joyce sem ábrázolta megfelelően, de gyanítom, hogy ő került a legközelebb ehhez evör-, de nem rossz, nem rossz.
Szomorú vagyok, hogy ezt kell mondanom, de a könyv sokkal jobb és hitelesebb mint a film.
Persze azóta már kétszer-háromszor újranéztem és legutóbb nagyon elkezdtem fanyalogni, most meg nagy vagányan újraolvasom és megállás nélkül fanyalgok a filmre gondolva, merhogy Kubrick azér egy kicsit elnagyolta ezt a dolgot; igen, megint előveszem a szokásos vesszőparipámat: ahogy a Massive Attack nem színpadra való zenekar, úgy a megőrülés nem filmre vihető műfaj, a film keretei túl behatároltak ehhez és még egy Jack Nicholson sem képes két órába belesűríteni egy gyerekkorában durván bántalmazott, lecsúszott tanár alkoholistából gyakorló elmebeteggé alakulását, nem, sajnálom, de ez reménytelen, hiába a sok ördögi vigyor és grimasz, úgy tizenkettő éves kor fölött az egész iszonyú hiteltelen, mert a megőrülés könyvbe való, hosszadalmasan kifejtendő folyamat, általában komoly előzménye, aggasztó tünetei vannak.
Nagy meglepetésemre King nem is csinálja olyan rosszul, jó, helyenként kicsit döcögős, meg hát nyilván nem egy Joyce ő, hogy megfelelően ábrázolja a különböző gondolati síkokat - persze Joyce sem ábrázolta megfelelően, de gyanítom, hogy ő került a legközelebb ehhez evör-, de nem rossz, nem rossz.
Szomorú vagyok, hogy ezt kell mondanom, de a könyv sokkal jobb és hitelesebb mint a film.
mint legtöbbször. meg vagyok lepve, hogy ez nem evidens neked. vagy rosszul olvaslak? :)
VálaszTörlésaz már kevésbé lep meg, hogy tizenévesek, már aki tud még olvasni, a harry plottert, meg most az alkonyatot isteníti - könyvben, mert filmen nem olyan jó.
nem evidens, Kubrick azér egészen jó iparos, meg aztán kábé tizenöt éve olvastam a könyvet. ráadásul csináltak pl nagyon fasza legyek ura filmváltozatot, ami magasan verte a regényt, szóval azért megesik ez is
VálaszTörlésÉn meg előbb olvastam, mint láttam, szóval a havas-bokros-labirintusnál a baltával... Brr! Több részre aztán nem is emlékszem a filmből. :o)
VálaszTörlés