Tanítani azért is érdekes, mert ha figyel az ember, egy csomó dolgot megtanul önmagáról (igen, mielőtt belekötnétek: ezért érdekes bármit csinálni, mert ha figyel az ember, bármiből egy csomó dolgot tanul önmagáról), én ma például rájöttem, hogy sokszor a bizonytalan, hatalomra és kontrollra vágyó ember megy tanárnak; egy tanár tanítványom ugyanis azt mondta az óránkon, hogy azért szeret tanítani, mert (idézem) úgy veszek rá embereket arra, hogy csináljanak valamit, hogy végül azt hiszik, ők akarták csinálni azt a bizonyos dolgot, ez mennyire durva már, az összes játszmázó (és diktátor) elbújhat szégyenében, aztán eszembe jutott az egyetemi "tanárok lelke"-szeminárium, nem, természetesen nem így hívták, de egyfolytában a tanítás pszichológiáján meg a szakma magányos voltán vekengtünk (na meg hétről-hétre több ezer szót seggeltünk és percenként zéhákat írtunk, csuda volt) és az egyik csoporttársam azt találta mondani vigyorogva, hogyaszongya én azért szeretek tanítani, mert az óráimon mindent én irányítok, emlékszem már akkor is elborzadtam, hogy jézusom, na ne, nekem mindenféle ideológiáim vannak, hogy valami hasznosat adok az embereknek, valami olyat tudok nekik tanítani, amire szükségük van, erre ez itten irányítani akar másokat, de most elgondolkodtam: lehet, hogy az ember tényleg csak a hatalmat élvezi mikor tanít? Azt élvezi, hogy ő jobban tud valamit és ezáltal irányíthat (sőt manipulálhat) másokat? Rémisztően hangzik, de mint tudjuk, Isten csúnya planétát köpött, szóval minden megtörténhet.
Asszem meg kell változtatnunk a mondást: aki nem tudja, manipulálja. És a legjobb ebben a tornatanár...
Asszem meg kell változtatnunk a mondást: aki nem tudja, manipulálja. És a legjobb ebben a tornatanár...
érdekes, nekem ez az aspektus eszembe se jutott volna... kicsit mindig "irigyeltem" a tanárokat, hogy van bennük akkora hivatástudat, hogy még olyan szegényes kenyérért is, amivel Magyarországon szúrják ki a szemüket, ezt a pályát választják. szerintem a tanári szakma az egyik legfontosabb az összes közül, hisz gyerekkorban, és még talán később is, gimiben és egyetemen, nagyon sokat tud nyomni a latban a tanár személyisége, fellépése, a későbbi pályaválasztásban pedig kimondottan nagy szerepe lehet akár egy negatív, akár egy pozitív tanári példának.
VálaszTörlésén ismertem nem is egyet közülük, akiket abszolút a tudásuk megosztásának vágya hajtott, és az emberszeretet, és ebben nyoma sem volt semmiféle hatalomvágynak. bár biztos vannak ilyenek is, ahogy te is írtad, de nem hiszem, hogy ebből általános érvényű következtetéseket lehetne levonni.
én is azért mondtam, hogy "sokszor", mert nyilván nem lehet általánosítani, csak olyan érdekes ezeket hallani tanárok szájából, ezért elmélkedtem kicsit rajta...mondjuk én azt gondolom, hogy az említett tanárokban sem tudatosul, hogy ők nem emberszerető, adni vágyó emberek, hanem diktátorok és megkockáztatom, hogy a tanárok akár diktátorkodhatnak is (sőt, ez egyes esetekben kifejezetten hasznos és szükséges), ha ezt hatékonyan (és nem különösebben lélekölően) csinálják.
VálaszTörlésviszont azt hiszem szerencsés vagy, mert én például kevés valóban jó (emberszerető, lelkes, adni vágyó, nem hatalmaskodó, nem kicsinyes és a tananyagot is tudó) tanárral találkoztam. igaz, én inkább a csodabogár-típust szeretem (az meg ritkán emberszerető pl), meg persze egy tanár (főleg az olyan mint én) ritkán csodál egy másik tanárt szakmailag-emberileg, nyilván azért, mert szigorúbb (vagy legalábbis egészen más) mércével mér, mint a "sima" diák.
(ja, még annyit a hivatástudatról, hogy sokaknak egyszerűen nincs más lehetőségük, tehát (általában utálkozva és panaszkodva és fásultan) maradnak a szakmában...ne irigyeld őket.)
VálaszTörlésegyébként nekem a gimnáziumi tanáraim voltak nagyon jók, szinte kivétel nélkül, viszont az egyetemiek nagy része katasztrofális, az mondjuk alap volt, hogy a gyakorlati jellegű tantárgyakat (pl géptan) abszolút elméletieskedve oktatták - talán lustaságból vagy nemtörődömségből. emellett, amin én olykor nagyon kiakadtam, a saját életszemléletüket akarták tőlünk visszahallani, volt olyan köztük, aki családmodellről, női és férfi szerepekről és vallási meggyőződésről beszélt a saját szájíze szerint, és ezt is kérte vissza vizsgákon; na ezt pl nehezen tudtam tolerálni. aztán voltak, akik a fiúkat szerették, voltak, akikhez miniszoknyában kellett menni és hasonlók, szóval színes volt a paletta, rossz értelemben.
VálaszTörlésörültem, amikor megszabadultam tőlük.
de gimnáziumban sok jó tanárom volt - talán mert az egyetemi tanárok azok, akik közül sokan lustaságból maradnak az egyetemen diploma után -, és már csak miattuk is úgy gondolom, hogy lehet ezt jól is csinálni, még akkor is, ha nagyon sok az ellenpélda.
mit értesz "csodabogár-típus" alatt :)?
naná, hogy lehet jól csinálni, csak iszonyatosan sok energia és ritkán térül meg...a legtöbb diák iszonyú hálátlan.
VálaszTörléscsodabogarak a nagy egyéniségek, azok, akik egészen új szemlélettel tanítanak dolgokat, akik nagyon speciálisan látják a világot és ez süt minden szavukból, akik rengeteget tudnak nemcsak a saját tárgyukról, hanem úgy általában a világról és az életről is és valamiféle holisztikus oktatást sikerül megvalósítaniuk.
amúgy meg szórakozottak, üveg nélküli szemüvegben járnak, lecsúszik a sliccük, elalszanak vizsga alatt, ilyesmi:)
ezek szerint te ismertél ilyen csodabogarakat, én sajnos csak hallomásból... a párom matematikus, és náluk csak úgy hemzsegtek az ilyen tanárok :)
VálaszTörlés/mellesleg ő se semmi, a zakója alatt két éppen baszó földönkívülit ábrázoló pólóban járt vizsgázni, és állítólag nem tűnt fel senkinek :D/
nekem általános felső tagozatában volt a legtöbb ilyen tanárom, egy (akkor még) elit gimnáziumnak számító iskolába jártam ahol igazi csodabogarak is tanítottak. elvétve a gimnáziumban is volt pár ilyen különös lény, na meg én a főiskolán könyvtár szakos voltam, na ott vannak az igazi csodák, a könyvtár tanszéket egy az egyben tartottam volna otthon aranyos (és egzotikus) állatkaként:)
VálaszTörlés(baszó ufók, én is akarok olyant)