péntek, január 29, 2010

vall

Kérlek majd valamikor kérd meg a kezem, de valami nagyon abszurd módon, a Boráros téren egy talponálló előtt balalajkázva vagy ilyesmi, annyira jót röhögnék, na, lécci

Most azért muszáj elmondanom, hogy olyan nagyon szerencsés vagyok, merhogy annak idején körülbelül öt együtt töltött nap után döntöttem el, hogy otthon hagyok mindent és eljövök ide a Férfival és az egész olyan nagyon szépen és jól működik és azt is el kell mesélnem, hogy délután úgy egy órán át sírtam, mert eszembe jutott, hogy Rómában a kiállításon egy nő hátulról pont olyan volt mint az anyám és én csaltam is magam kicsit, hogy biztos ő az és nem, nem, nem, nem ő volt, mert az anyám meghalt és most már mindig nélküle kell élnem és aztán hazajött a kedves Férfi, én meg épp abbahagytam a bőgést, ő meg vigasztalgatott és elvitt tanítani és a kapuban egy szál rózsával fogadott mikor hazaértem és ez mosmár tűrhetetlenül jó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése