Az ikres könyvem azt írja, hogy az ikerterhesek nagy része a 32. héten kezd könyörögni az orvosának, hogy most már szedje ki belőle a gyerekeket, érthető, én is kezdem egyre pocsékabbul érezni magam: gyenge vagyok, fáradt vagyok, nem tudok semmire figyelni, nem tudok a lakásban rendezkedni, a legegyszerűbb pakolás is órákig tart, egy könnyű szatyor felemelése iszonyú nehézségekbe ütközik, éjjel és hajnalban vadul rugdosnak a babák, legurulok az ágyról, az egész létezés egyre kellemetlenebb, a testem (amiben idegen lények zűröznek) most már teljesen átvette az uralmat.
Hogy ne felejtsem el, hogy ezt az egészet miért csinálom, időnként meghatódva nézegetem azt az ultrahang képet, amelyiken a kislány a kisfiú fejére támaszkodik.
Vége lehetne már, elég volt a terhességből, engedjenek felsőbb osztályba lépni, ígérem jó leszek, nem hisztizek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.