Én tudom, én hallottam, én olvastam, hogy lassan a blognak nem lesz létjogosultsága (sőt, egyesek szerint sosem volt) és hogy a közösségi oldalaké a jövő és én is ott vagyok ilyen közösségi oldalakon, na jó, a Facebookon csak Molly Bloomként, mer azt utálom és bevallom, főként katasztrófa turistaként járok oda és csak ámulok és csóválom a fejemet és szeretném megfejteni, hogy hát mi történt az én ismerőseimmel, hogy percenként közlik, hogy milyen színészeket szeretnek és milyen ételeket utálnak és mi a kedvenc számuk és napszakuk és hol vannak éppen most.
Bevallom, főként azért nem szeretem ezt a fajta közléskényszert, mert a közlésben elvész a lényeg: mert ha valaki épp egy szórakozóhelyen van, akkor legyen ott azon a szórakozóhelyen és ne akarjon már tájékoztatni arról, hogy ő ott van a szórakozóhelyen, hanem szépen élje át az "itt és most"-ot; persze értem én, hogy a facebook-os "itt és most" is egy fontos dimenzió és érteni vélem azt is, hogy ezeknek a közléseknek az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy ki mit szeret és mi érdekli, a közösségi oldalakon író emberek inkább mutogatni akarják, hogy ők itt vannak, léteznek, tessék velük foglalkozni, nekik mondanivalójuk van, meg kedvenceik vannak, ők fényképeken szerepelnek, ők szépek és okosakat és rejtélyeseket mondanak, tessék őket szeretni, tessék velük beszélgetni, tessék őket hazavinni*...viszont ha ez tényleg így van, akkor sajnos a Facebook semmivel sem jobb mint egy kocsmázós este, ahol az emberek félrészegen/tökrészegen fölösleges filozofálgatással múlatják az időt és olyasmiket mondanak el egymásnak, amiket később vagy megbánnak vagy elfelejtenek, mert lássuk be, a kocsmákban a legtöbb szó súlytalan, lényegtelen és esetleges (ahogy a Facebook-on is), hiszen az emberek általában azért mennek kocsmázni, hogy 1) strukturálják az időt 2) ne legyenek egyedül 3) felszedjenek valakit.
És igen, az a gyanúm, hogy a Facebook pont ugyanezekért ilyen népszerű, pont ezt a hármat várja tőle minden júzer. Persze értem én, hogy "igazi" arcunk nélkül, írásban sokkal könnyebb kommunikálni és beszélgetésbe elegyedni bárkivel, sokkal egyszerűbb lájkolni egymás képeit és élethelyzetét, na de egy idő után mégis az az egészséges - illetve ha jól érzékelem, alapvetően csak ez az "ósdi" igény munkál minden fotó és komment és helyzetjelentés mögött is-, ha a kommunikáció felsőbb, élő szintre lép, nemde?
Természetesen mondhatja minden Facebook junkie, hogy ez csak játék és hát hogy tudom én ezt ennyire komolyan venni és igen, valóban, egy bizonyos határig ez csak játék és nem, dehogy veszem komolyan ha évente párszor aszongya valaki, hogy jaj de utálom a hétfőt, de amikor valaki más hónapok óta öt percenként repíti gondolatait és kedvenceit az üzenőfalra (vagy mi az), akkor azért elgondolkodom a jelenségen.
Eh, túl hosszan magyaráztam, de a lényeg, kedves közléskényszeres facebookos közönség, hogy irány a kocsma: ott legalább hús-vér emberek vannak.
* hogy a bloggerek miért írnak, azon majd máskor elmélkedem, bár sok szó esett arról már itt
PS.: Tudom, tudom, nagyon csúnyákat mondanátok, ha lehetne kommentelni, de fájdalom...nem lehet.
Bevallom, főként azért nem szeretem ezt a fajta közléskényszert, mert a közlésben elvész a lényeg: mert ha valaki épp egy szórakozóhelyen van, akkor legyen ott azon a szórakozóhelyen és ne akarjon már tájékoztatni arról, hogy ő ott van a szórakozóhelyen, hanem szépen élje át az "itt és most"-ot; persze értem én, hogy a facebook-os "itt és most" is egy fontos dimenzió és érteni vélem azt is, hogy ezeknek a közléseknek az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy ki mit szeret és mi érdekli, a közösségi oldalakon író emberek inkább mutogatni akarják, hogy ők itt vannak, léteznek, tessék velük foglalkozni, nekik mondanivalójuk van, meg kedvenceik vannak, ők fényképeken szerepelnek, ők szépek és okosakat és rejtélyeseket mondanak, tessék őket szeretni, tessék velük beszélgetni, tessék őket hazavinni*...viszont ha ez tényleg így van, akkor sajnos a Facebook semmivel sem jobb mint egy kocsmázós este, ahol az emberek félrészegen/tökrészegen fölösleges filozofálgatással múlatják az időt és olyasmiket mondanak el egymásnak, amiket később vagy megbánnak vagy elfelejtenek, mert lássuk be, a kocsmákban a legtöbb szó súlytalan, lényegtelen és esetleges (ahogy a Facebook-on is), hiszen az emberek általában azért mennek kocsmázni, hogy 1) strukturálják az időt 2) ne legyenek egyedül 3) felszedjenek valakit.
És igen, az a gyanúm, hogy a Facebook pont ugyanezekért ilyen népszerű, pont ezt a hármat várja tőle minden júzer. Persze értem én, hogy "igazi" arcunk nélkül, írásban sokkal könnyebb kommunikálni és beszélgetésbe elegyedni bárkivel, sokkal egyszerűbb lájkolni egymás képeit és élethelyzetét, na de egy idő után mégis az az egészséges - illetve ha jól érzékelem, alapvetően csak ez az "ósdi" igény munkál minden fotó és komment és helyzetjelentés mögött is-, ha a kommunikáció felsőbb, élő szintre lép, nemde?
Természetesen mondhatja minden Facebook junkie, hogy ez csak játék és hát hogy tudom én ezt ennyire komolyan venni és igen, valóban, egy bizonyos határig ez csak játék és nem, dehogy veszem komolyan ha évente párszor aszongya valaki, hogy jaj de utálom a hétfőt, de amikor valaki más hónapok óta öt percenként repíti gondolatait és kedvenceit az üzenőfalra (vagy mi az), akkor azért elgondolkodom a jelenségen.
Eh, túl hosszan magyaráztam, de a lényeg, kedves közléskényszeres facebookos közönség, hogy irány a kocsma: ott legalább hús-vér emberek vannak.
* hogy a bloggerek miért írnak, azon majd máskor elmélkedem, bár sok szó esett arról már itt
PS.: Tudom, tudom, nagyon csúnyákat mondanátok, ha lehetne kommentelni, de fájdalom...nem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.