Nehéz eldöntenem, hogy azt a képet utálom jobban, amin 150 kilós, ötven éves, tripla tokás asszonyságnak látszom, vagy azt, amin hatvan éves, erősen ittas hajléktalannak.
A vicc egyébként az, hogy világ életemben azt hallottam mindenkitől, hogy milyen szép vagyok, de most, ezeket a képeket nézegetve az a gyanúm, hogy én vagyok a legrondább ember a földön, jó, persze azt úgy öt éves korom óta tudom, hogy az arcom valami rejtélyes okból fotózhatatlan.
Biztos ebből az ellentmondásból ered a nem önazonosságom, vagy mim van nekem...
