Szerintem semmit nem tud az életről, akinek nincs gyereke...
Ezt a bölcsességet szegény Marci ma reggel nyüszögte a fülembe arra utalván, hogy gyerekekkel minden annyira bonyolult lesz, mert betegek (Léna miatt nem aludtunk megint éjjel, szörcsög, szuszog, taknyos, hisztizik, náthás, éljen a bölcsi és a bacik), mert folyton orvoshoz kell rohanni velük, mert mindig venni kell nekik valamit és az isten pénze sem elég soha, mert éhesek, szomjasak, piszkosak, át kell öltözni, bepisilnek, bekakilnak, pelenkázni kell, bölcsibe kell menni, folyton be kell fizetni valamit, elesnek, sírnak, hisztisek, mindenük tönkremegy, mindenből újat kell venni (nekünk mindenből kettőt) és az egész nyavalyás élet egy nagy ügyintézéssé válik, amiből ki se lát az ember soha.
Aki nagyon iszonyodik a gyerekszüléstől, az szerintem részben ettől őrül meg (én legalábbis így voltam vele, míg kívülről láttam a gyerekezést): hogy az egész élet funkcionális lesz, hogy folyton valami praktikus dologgal kell foglalkozni és nem lehet soha csak úgy lenni...ma először mentem értük egyedül a bölcsibe és a buszmegállóban úgy tíz percre megint szabad ember voltam, sütött a nap és úgy nekiindultam volna a városnak, hogy kicsit nézelődjek és legalább egy napig ne kelljen senki mással foglalkoznom...nekem ez a legnehezebb: a szabadságom elvesztése, hogy soha nincs egy napom magamra, hogy egy kicsit azt csináljak, amit csak akarok.
És sajnos ez nem olyan egyszerű, hogy 35 évig szabad voltam, most meg már ez nem hiányzik, a túróst - a szabadságvágy sosem múlik el az emberből, erről ne is álmodjatok, kedves gyermektelenek. Néha, amikor kicsit beleszagolok a szabadságba újra, akkor legszívesebben elmenekülnék örökre, de aztán (szerencsére) rögtön visszatér a lelkembe a nagy szerelem, amint meglátom őket - a természet jól rendezte így, hogy olyan eszméletlen cuki a kis testük...
Marcuska ma már azt mondta a bölcsiből eljövet, hogy ciao bimbi. Elviselhetetlenül aranyos.
PS.: Mennem kell, épp egyszerre visítanak délutáni alvás helyett - nyilván mindkettő pillanatokon belül nagyon beteg lesz, ó, de jó, de csodás. A betegség pedig nyilván a hazautazásunkkor - a születésnapomon btw - tetőzik majd és ennek örömére öt méterenként meg kell majd állnunk Lénát csitítgatni...
