Szegény Kate Middleton, nagyon együtt érzek és legalább már tudom a nevét a terhességi szenvedésemnek...mondjuk neki azért kicsit rosszabb a helyzete, mint az enyém volt: én nyugodtan hánytam bárhol, neki meg vigyázni kell a cipőjére, a kiskosztümjére, a báli ruhájára meg a mosolyára...
Valahol a yahoo-n láttam egy olyat, hogy összehasonlítják a terhességi vészes hányást (én csak ezt a nevét ismerem ennek a remek állapotnak) a reggeli rosszullétekkel és ott van egy olyan kitétel a reggeli rosszullétnél, hogy 12 hétnél nem tart tovább. Emlékszem, nekem mindig ígértek valamit: hogy majd a tizenkettedik hét után, majd négy hónap után, majd ha megmozdulnak, majd ha, majd ha...én meg csak hánytam rendületlenül - na jó, tény, hogy a negyedik hónaptól nem napi tízet, csak mondjuk úgy hármat.
Egyébként fel nem foghatom, hogy az orvosoknak miért nem jutott eszébe az, ami a yahoo cikk írójának igen (Kate Middletont ikrekkel gyanúsítják, pont azért, mert annyira rosszul van szegény): hogy ikerterhességnél a durva változat gyakoribb, mert hirtelen nagyon magas lehet a hormonszint és hogy ha tényleg nagyon vészes a hányás, akkor bizonyos gyógyszerekkel valamennyire kezelhető. (Nekem mindig azt mondták, hogy bocs, sajnos hányni kell, nincs mit tenni. Bár tény, hogy nem szívesen szedtem volna semmit.)
Az is igaz, hogy az orvosnak sose panaszkodtam (sőt, Marci azt állítja, hogy neki sem, lám, lám, mire jó a blog...persze itt azért be is szólt valami névtelen kommentelő, jellemző) és a vizsgálatok idejére mindig összeszedtem magam, emlékszem is, mikor az orvos csilingelve azt mondta, miután elmeséltem neki, hogy kaptam infúziót, hogy jaj, pedig eddig semmi baj nem volt...hát nem az istent, csak nem tudtam felkelni és minden nap összehánytam az ágyat, kezitcsókolom.
És még mindig állítom, hogy azért beszélek ennyit a terhességi szenvedéseimről, mert nekem igazi trauma volt az az egész, most PTSD-m van, nohát.
És még mindig állítom, hogy azért beszélek ennyit a terhességi szenvedéseimről, mert nekem igazi trauma volt az az egész, most PTSD-m van, nohát.
Különben meg hányós terhességem cuki kis eredményei nagyon szeretik a bölcsit - na jó, egyelőre mindig ott vagyunk velük, lehet hozzánk bújni, ha valami gáz van -, van sok program, ma délután például megyünk bölcsi karácsonyfát díszíteni; nekem mondjuk ez a szülőként szocializálódás, ez a tündibündiskedés és tyütyörgés más szülőkkel és gyerekekkel és bölcsis nénikkel, ez a legkeményebb élmény, de azt hiszem kezdem megszokni.
