Régebben bármit megtettem volna, hogy beszéljenek, manapság meg egyre gyakrabban szeretném, hogy bizonyos helyzetekben inkább ne szólaljanak meg (klasszikus): ma Marcika aggódó arccal kiáltotta öltözés közben az óvó néninek (épp tele volt az öltöző, úgyhogy már a szülők is mindent tudnak): mamának hasmenése van!
Amúgy már jól vagyunk, abbamaradt a vécécsésze ölelgetés, de pénteken elég tragikomikus látványt nyújtottunk: jobbra-balra dőltünk Marcival (neki láza is volt, nekem meg végtelen hányingerem), igyekeztünk megcsinálni amit kellett, lefektetni a gyerekeket, de pocsék volt, nagyon rosszul voltunk, nekem előjött a terhesség alatti szuperszaglásom és kajaundorom (nem, nem vagyok terhes, de úgy látszik ez megmarad örökre); jézusom de iszonyú volt a terhességem, gyerekek, én komolyan nem értem hogy bírtam elviselni ezt nyolc hónapig (na jó, inkább hét, úgy a hatodik hét fele kezdődött a rosszullét), emlékszem, mikor sétáltunk a tengerparton és mellénk ért egy fickó, akkor külön és nagyon élesen éreztem minden illatot rajta: parfümöt, arcszeszt, cigiszagot meg valami kajának a szagát, amit a kezében tartott, fúj, most is a hideg ráz ettől az emléktől
Reggel elmentem futni két hónap kihagyás után - a hülye betegségek miatt nem csinálok semmit már régóta -, hát tragédia volt természetesen, arról nem is beszélve, hogy öt kilót híztam a nemfutás óta, öt kilót, nem is értem. Illetve de, igazából értem, mert szerintem nemcsak nagyon hajlamos vagyok a hízásra, de meggyőződésem, hogy evészavarom is van, tehát teljesen össze-vissza és kontrollálatlanul képes vagyok enni és olyankor döbbenetesen gyorsan elkezdek meghízni, rémes, nekem egyszerűen minden számba kerülő morzsát könyvelnem kell, mert különben végül daruval emelnek ki majd az ágyból, de komolyan.
Feltett szándékom, hogy a gyerekeimet hamar elvigyem sportolni (mondjuk jövőre), azzal csak jót teszek hízás ellen, meg persze amúgy is és ha valamelyikük az én alkatomat örökölte, akkor annak állatira kell vigyázni a lelkére (az evészavar nyilván ott fogan), meg a testére is.
És ha már lélek, hát engem ezzel eléggé felbosszantott a kedves nyilatkozó, bár végülis nem hibáztatom ezért a mondatért: az agydaganat a stressztől jön elő...He? Mi van? Kész, vége, megtaláltuk az agydaganat okát? Hurrá!
Olyan veszélyes egyébként ez a net-korszak: az információdömpingben az ember valahogy tényleg azt hiheti, hogy mivel mindennek utána tud nézni, ezért mindent tud is és bármit biztonsággal kijelenthet. Rémisztő.
