Mindig akarok írni valami szerelmeset, merthogy olyan nagy szerelem dúl itt köztünk minden nehézségen és hasmenésen túl és akarok néha ömlengeni, hogy milyen csodálatosan jó is ez és hogy mennyire elképesztő, hogy mióta találkoztunk azóta olyan nagyon egy húron pendülünk (muszáj is volt, csak így lehetett külföldre költözni a harmadik randin, hehe) és hogy mennyire nagyon szerencsés vagyok, de aztán mindig leállítom magam, mert egyrészt én nem vagyok egy ömlengős fazon, másrészt meg az ilyesmi blogger szájába nem való, erre vannak a versek ugyebár.
