Gyerekügyben én ugyan már hétpróbás vagyok, de azért eléggé rettegek attól az időtől, amikor én már dolgozom, Marci meg konferenciára utazik (ez március végén akár realitássá is válhat, ha kapok hamarosan órákat).
Nézzük azt a verziót, ha mondjuk reggeli órám van fél nyolctól: akkor olyan fél hét körül biztosan el kell indulni innen, tehát a gyerekeket mondjuk úgy hat-negyed hétre kéne oviba vinni, nade ahhoz baromi korán kell felkelni, mert mire mindkettő kikászálódik az ágyból, reggelizik, lovacskásat-keselyűset-macisat játszva, fél kézzel rajzolva-egymást gyepálva felöltözik, az legalább egy óra (szinte reménytelennek tűnnek néha ezek a reggelek), tehát a szerencsétlen gyerekeknek ilyenkor mondjuk ötkor kéne kelni? Jézusom.
Van ugye az a verzió, hogy a bébiszitter segít, csak az a baj a bébiszitterekkel, hogy éppen akkor nem érnek rá sosem, amikor kellene nekik, meg persze ha jó fejek, akkor rengeteg munkájuk van és mindig száz évre előre betáblázzák magukat.
Szóval nem tudom, brutálisan nehéz lesz a március vége meg az április (Marci két konferenciára is megy rövid időn belül); istenem, miért nincsenek nekem szüleim, akik tudnának segíteni ilyenkor...nem, nyilván nem ezért hiányoznak elsősorban, de szuper lenne, ha volna minimális családi segítségem; az anyám életében annyit segített az egész családnak, nyilván magától értetődő lenne ha élne, hogy jön és segít és nem kéne folyton azon szoronganom, hogy hogyan oldom én ezt meg tök egyedül.
