Felmondásomat követően azonnal visszanyúltam a gyökerekhez: felhívtam azt a nyelviskolát, ahol annak idején elkezdtem tanítani, aztán holnap lesz velük az első munkám: megyek szintfelmérni (vagy másfél órára tőlünk) nemsokára induló csoportokat.
Még adós vagyok azzal is, hogy elmeséljem, hogyan kattant be, hogy nekem mégiscsak tanítanom kell (isten tudja, hogy miért van az emberben kényszer, hogy mindent megmagyarázzon a blogján - főleg így, hogy én igazából nem párbeszédet folytatok, csak beszélek bele a világba; na mindegy, hát tényleg van ilyen, mit lehet tenni), de most erre nincs időm, majd egyszer.
Mindenesetre azóta már jelentkeztem egy rakás nyelviskolába, meg próbálok zöldágra vergődni az egyéni vállalkozást illetően is, utálatos egy dolog, én mondom.
Érdekes egyébként, hogy úgy várom, hogy taníthassak, ahogy régen, mikor elkezdtem: az az egy hét undok irodázás egyértelműen meghozta a kedvemet az értelmes tevékenységekhez. Ha meg végül mégis pocsék lesz - és erre nyilván sok esély van, a tanítás fáradságos dolog, meg aztán az ember mindenképpen belefárad a munkájába akárki akármit mond -, akkor hisztizhetek itt rogyásig, legalább jól szórakoztok majd.
