Tegnap este elmentem színházba, Marci fektette le a gyerekeket és ma reggel Marcika egy nagyon szép dallal fogadott: szeretlek mama, nagyon szeretlek mamácska, megjött a mama ezt kántálta vég nélkül, teljesen meghatódtam; önző egy dög vagyok, mert szerettem nagyon a gyerekeket mindig (nyilván), de azért mióta vannak ezek a szerelmi vallomások, azóta megvesznek kilóra minden percben.
Btw Marcikáról le kell jegyeznem, hogy úgy vettem észre, már nem kék szemű többé: határozottan szürke lett a szeme, szerintem nagyon szép és ritka szín, nálunk többeknek (pl tesómnak) van/volt ilyen.
