ahogy a dolgok vannak

Én, egy lusta, léha, az élettől csak néhány nyugalmas pillanatot akaró nőszemélyként büszkén szemlesütve vállalom, hogy soha olyan boldog nem vagyok, mint betegállományban, mikor nem kell dolgozni rohanni, hazarohanni, mindenhova rohanni, hanem lehet nyugiban reggel kártyázni* készülődni, olvasgatni, főzöcskézni, aludni, ÉLNI. 

Meg aztán elkezdtem nézni a nagyon lassan és sötéten  hömpölygő Rectify című sorozatot és engem különösen beszippantott, mert annyira jól érzékelteti ezt a kisvárosi amerikai SEMMIT, amit az ember Texasban is érez (ez mondjuk szerintem délen extrán jelen van, ez a sorozat is ott játszódik), hogy mintha a Holdon lennél, az egész olyan nagy, üres, reménytelen, fülledt, hogy folyton kedved lenne belekiabálni a csöndbe. 

Az Affair-ben is a kedvenc részeim mindig azok, amik Montauk-ban játszódnak, ott is annyira jelen van ez az amerikai reménytelenség, ami egyszerre vonzó és taszító. Vonzó azért, mert az ember úgy érzi, hogy az üresség talán kitölthető valamivel és sok a szép táj, a természet olyan lenyűgöző, sokszor tényleg érintetlen(nek tűnik) és taszító azért, mert tudom, hogy nem tölti ki semmi azt az ürességet, hogy az élet ott valahogy tényleg olyan lomhán, furán, üresen csordogál és nem tudod miért, de valami mindig hiányzik. 

Na mindegy, hát más erényei is vannak a sorozatnak, eleve a téma elég megrázó (egy srácot tizennyolc évesen halálra ítélnek, majd húsz év múlva kiengedik, mivel újratárgyalják az ügyét; az ő új életéről szól a film, na meg az összes emberről és a viszonyaikról körülötte - a kisváros fojtogató hangulatáról, például.), mondjuk  az izgalmakat kedvelőknek talán nem való, épp a főszereplő mondott valami olyat egy interjúban, hogy tulajdonképpen fura, hogy sorozatot csináltak egy olyan emberről, aki egész nap a házában kóvályog...

* a gyerekek mindenféle kártyát kaptak karácsonyra, én meg bűnösen imádom a mindenféle kártyajátékokat, ami meglepő, mert alapvetően nem szeretek játszani. Már gyerekkoromban is folyton csak olvastam meg ábrándoztam - bár kártyázni már akkor is szerettem, ez tény.