pakolós, költözős

A gyerekek valami hihetetlen cukin segítenek pakolni, vágnak, ragasztanak, könyvcímeket olvasgatnak és mérlegelik, hogy az adott könyv megfelelő-e az x dobozba, Léna meg rettentő helyesen filctollal mindenre ráírja, hogy mi van benne. 

Milyen más ez így, mint Amerikában meg Pisában annak idején! Hú, nekem annyival jobb a gyerekeimmel mióta nagyok, hogy el sem tudom mondani a különbséget. A csecsemők cukik, de annyival jobb, mikor már értelmes emberekként léteznek! Mindig gyanakodva nézek azokra, akik visszasírják gyermekeik magatehetetlen éveit. 

Már 33 dobozunk van és hol van még a vége, jézus. Jövő csütörtök-pénteken szabadságon leszek - és nem mellesleg hétfőn és kedden is, a főnököm pedig kapásból felajánlotta, hogy tegyünk úgy, mintha ott lennék azon a két napon, hogy maradjon még napom, jól hangzik, a főnök állítólag nagyon családbarát -, akkor kell még vadul pakolni, aztán egyszer csak áthurcolkodunk majd, hú, nagyon izgulok. Ráadásul a következő hétfőn elkezdődik majd a gyerekek új oviba szoktatása is, az óvó nénik nagyon komolyan veszik a dolgot, pont mint a kiscsoportosoknál; voltam pénteken az oviban egyébként (az iskolámtól öt percre van) és nagyon szimpatikus volt mindenki, valahogy eddig az a benyomásom, hogy minden más, mint Pesten, sokkal nyugisabb, barátságosabb.

A költözés természetesen ránk jellemzően nagyon bonyolult: van egy csomó bútorunk Debrecenben, meg Erzsébeten a nagynénéméknél és ezeket mindet egyesíteni szeretnénk és valahogy mindezt egy hétvége alatt próbáljuk levezényelni, hát nem lesz egyszerű...