kedd, június 27, 2017

"Meg mondd, mitől van, hogy olyan ritka, amikor nagyjából minden ott van a helyén"

Kicsit olvasgattam a 2006-os és 2007-es blogger énemet, hát gyerekek, ez kemény, jézusom. (Mondjuk röhögtem is sokat, bevallom.)
Alapvetően sosem olvasom vissza magam, csak ha valami dátumot keresek és tudom, hogy x eseményről írtam a blogban, de ez valami elképesztő, ahogyan én teljesen átfordítottam a Váci úton munkásmozgalmi dalokra macskát táncoltató, magányos, mindent szétboncoló, minden szinten önpusztító életem ebbe az ikres anya-feleség és önazonosságilag még mindig a sötétben tapogatózó  szerepbe. 

Szerintem tök érdekes lehetett ezt a blogot 2006 óta folyamatosan olvasni, mindenkire büszke vagyok, aki képes volt rá  megtette, igazi fejlődésregénnyel állunk szemben, ha engem kérdeztek. 
Szappanoperának persze ez a végkifejlet már nem izgalmas - oké, még ez a külföldön ikreket szülünk izé, ez annyira nem sablonos, hát ki az a marha rajtam kívül, aki 30 hetes ikerterhesen Amerikába költözik, kezdjük ezzel -, jó, hát a főhősnő még kicsit kéjeleg az egzisztenciális meg életközepi válságában, de ezek már ilyen first world problemek ugye, mer van minden, ami kell, szerető férj, két gyerek, kert, ház, négy kerék, jó, hát nem kutya, csak egy öregecske macska; na most kéne jönnie valami összeomlásnak, válásnak, betegségnek, halálnak, jaj, hát a tíz ujját megnyalná mind az összes blogolvasó. 



PS.: Mondjuk a macskát azér még mindig táncoltatom, na.



29 megjegyzés:

  1. Kedves toled, hogy buszke vagy ram :))
    Fanni szereti-e az uj helyet?

    VálaszTörlés
  2. Semmit sem akarunk megnyalni....
    Szép ez így.
    Nagyon is!
    A napokban jómagam is visszanéztem, hogy honnan hová - igazából nem is lehetnék elégedetlen.
    Örüljünk hát és ez a derű tegye gazdaggá a nyarat!

    VálaszTörlés
  3. En meg par honapja visszamentem ahhoz az idoszakhoz mikor a gyerekeid masfel-2 evesek voltak, mert nalunk ez aktualis, csak aztan bezartam az ablakot, na majd ujra visszakeresem :) Erdekes volt nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát, az nehéz időszak volt, de igazából szerintem annyira más két másfél éves mint egy, hogy én sose merek senkinek tanácsot adni, az ikresség az egy specifikus állapot.
      nekem a másfél-két éves koruk iszonyú nehéz volt: másfél évesen járni kezdtek (nekem az nagyon nehéz időszak volt, meg kellett szoknom, hogy két gyerek kétfelé szaladgál, a játszótér meg egy ilyen trükkös valami volt egy parkoló mellett, majd szívbajt kaptam minden nap ott), meg költöztünk Houstonban és attól ki voltak borulva egy darabig, aztán két éves korukban meg Olaszországba költöztünk (és attól is ki voltak borulva) és elkezdtek bölcsibe járni, így kb egy évet végig betegek voltak, meg Marcika ilyen súlyos bronchitisszerűséget fejlesztett ki, szóval akkor nem sokat aludtunk, nem volt egyszerű. Szóval nekünk szerintem elég egyedi volt három éves korukig minden, nem biztos, hogy mérvadó, de talán azért érdekes lehet:)

      Törlés
    2. Ja, persze, azért olvasom, mert más, nem feltétlen azért, mert olyan, mint nekünk :)

      Törlés
    3. Az egzotikum miatt akkor érdemes;))

      Törlés
    4. Igen pont az extrem volta miatt erdekes. :D Persze azert voltak kozos dolgok, pl mikor a beszedfejlodessel kapcsolatban aggodtal..

      Törlés
  4. Egyébként tényleg regényszerű a változás, de úgy gondolom, hogy te vagy az az ember, akitől soha egyikünk sem sajnál egyetlen boldog percet. Épp ésszel kibírni azt a sok rosszat, ami történt veled, hát le a kalappal, az a minimum az élettől, hogy csupa jóval kárpótol, szívből kívánom, hogy ez már mindig így legyen, megérdemled.
    (A cicát én is táncoltatom, de nem díjazza a kultúrát.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi:)

      a cicákkal muszáj mindenféle bolondságot csinálni, hát most mit tehetünk:)

      Törlés
  5. Nagyon szeretek unatkozni (ez itt áthúzva, ahogy szoktad, csak nekem nem megy, tudom, béna vagyok) helyett jókat derülni meg elgondolkodni a blogodon. És nagyon nem kell több csavar. Örülök, hogy jó nektek.

    VálaszTörlés
  6. Én azóta folyamatosan olvaslak :) Mivel nagyjából egyidősek vagyunk, nekem is hasonló változásokon ment át az életem közben (bár kevesebb gyerek, több macska, de férj, külföldre költözés, önpusztítás befejezése, egyéb nem részlezett, se sosoem gondoltam volna magamról dolgok), csak én lusta voltam blogot írni, de a te változásaid kicsit az enyémek is :) Remélem a dráma és összeomlás rész mindkettőnknél kimarad. A stílusodat és a humorodat már akkor és azóta is folyamatosan szeretem, kommentből viszont talán ez az első, amit valaha írtam nálad.

    VálaszTörlés
  7. Visszaolvastam, tényleg érdekes, de senki nem örülne az összeomlásnak hidd el, mind várjuk a szuper melós és boldog iskolás bejegyzéseket, no meg kéne már egy kutya is akkor nem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát, egyelőre beérem a szomszéd labradorjával, akibe szerelmes vagyok:) - nagyon sokat bonyolítana az amúgy is bonyolult életünkön a kutya, de majd hátha.

      Törlés
  8. ez semmi (perszehogy nem az), de én kb egy éve olvaslak és csak pár hete fedeztem fel, hogy lehet kommentelni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, valami gáz van az accountommal itt, ezért pl nem látszik, ha kommentelek, illetve valahogy nem látszanak a megjegyzések sem, csak véletlenül...rejtély.

      Törlés
  9. én is akarok ilyen szívecskét, hogy kell?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de hogy lesz ilyen szép, piros, igazi szív?

      Törlés
    2. Telefonról ikont küldve. ❤️

      Törlés
    3. Igen, erre gondoltam én is, de nekem nincs ilyenem:(

      Törlés
  10. Hát Houston, az nagyon kemény időszak lehetett...emlékszem engem az is ledöbbentett, amikor arról írtál, hogy mennyire durván meleg volt, meg hogy gyakorlatilag alig volt ember az utcán gyalogszerrel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Houston nem való európai embernek, nagyon ingerszegény, de azért voltak jó dolgok ott is, csak nagyon fura volt.

      Törlés
  11. Sok sikert holnapra :) Ha holnap kezdesz :) Meselj majd!

    VálaszTörlés
  12. 2006-2007? Képzeld el, amikor én visszaolvasom a 80-as évek elején írt naplóimat :D
    Amúgy meg tőlem is egy megerősítés: szeretünk boldog-család-blogot olvasni. Nem kell semmi dráma és összeomlás.

    VálaszTörlés