"Szeretem, ha visztek, mindegy is hová"

Pénteken a szicíliai barátainkkal jártuk kicsit a várost (mindig érdekes új szemmel Budapestre tekinteni, a város meg még mindig szuper, ők is odavoltak tőle), este pedig együtt mentünk az agyonhájpolt Zeller Bisztróba, amihez sajna én túl békásmegyeri vagyok, úgyhogy nekem az étlapról csak a zellerpürés smizírozott eltartott kisujj hiányzott (például a gyerekeknek akartunk volna valami hagyományosabb köretet és akkor lesajnálóan azt mondták, hogy hát ők rizst meg krumplit nem tartanak, oké, faszom), ráadásul különösebben finom sem volt semmi, a sót nagyjából mindenből kifelejtették, a kacsamell rágós volt és eh, na mindegy. Viszont a berendezés tetszett, meg a gyereksarok szuper, na jó, hát ezt is láttuk, lapozzunk. 

Utána gyorsan ittunk egyet a bulinegyedben (persze a gyerekek végig velünk voltak, mert bár találtunk már bébiszittert, most el akartuk vinni őket, tetszett is nekik nagyon a kaland), szóval így esett, hogy életük utolsó ovis napját a bulinegyedben, egy kocsmában ünnepelték: Marcika megtanulta és felmondta az étlapot (én mindig mondtam, hogy rajta van az autizmus spektrumon), Léna meg egy kedves bácsitól kapott tollakkal rajzolgatott, majd az olasz barátainkat tanította magyar szavakra, nagyon helyesek voltak, a színeket tök jól megbeszélték. 

Ma meg megyek, elbúcsúztatom a két tannyelvű sulis amerikai tanárpáromat - ő egy igazi energiavámpír (én az ilyenek kedvelt áldozata vagyok, mivel nagyon jól és okosan tudok hallgatni és megfelelő kérdésekkel terelem őket), de hívott, hogy igyunk egyet búcsúzóul, én meg úgyis rég voltam a Szimpla kertben, úgyhogy igent mondtam, szívhatja még kicsit a véremet, ebben nagyon jó vagyok. 

Kemények ezek a jövős-menős napok, majd' elalszom állva bárhol, megöregedtem, hát mit tehetünk. 

PS: Végül aztán egész jót beszélgettünk az amerikai lánnyal (jó, hát tény, hogy az én életemről nem sok szó esett) és el is szégyelltem magam, hogy ilyen genyó vagyok, hogy leenergiavámpírozom, de mondjuk tény, hogy nagyon vonzom azokat az embereket, akik mindenféle lelki csomagjaiktól akarnak szabadulni; évekig azt gondoltam, hogy nyilván a megmentő, tanácsadó bölcs szerepében tetszelgem ilyenkor, azért vannak szinte kizárólag ilyen felemás "barátságaim", de hiába jött a felismerés, meg tudatosan is próbálok tenni ellene, mégis újra meg újra ilyen emberekkel van dolgom. Még gondolkodom rajta, hogy ezzel mit üzen az Univerzum. Bár Marci egy ilyen univerzumos dilemmámkor azt mondta, hogy semmit. Vagy amit akarsz, hogy üzenjen.