vasárnap, december 31, 2006

Tulajdonképpen

csodálatosan józan vagyok: kb fél percig tartott a földrengés - arra ébredtem -, de azalatt a rövid idő alatt átgondoltam, hogyan menekítem majd ki a macskát a házból. Aztán aludtam tovább...

Hányok a szilvesztertől

Úgyhogy megyek és iszom egy kis pezsgőt, hátha élvezetesebb lesz az iszlám és a kereszténység közötti gyűlölet eredetéről szóló esszé.

Bár

kimondaná valaki helyettem a kimondhatatlan szavakat. Bár lenne orvosság a sutaságra. Bár ne tévedne el folyton valamelyik fordulóban az ember, bár ne kéne páternosztert választani, hogy akkor most lefele vagy felfele menjünk; meg lépjen ki, lépjen be...bár lenne egy kis állandóság, egy kevés, csak egy kicsi.
Bár visszafordíthatnánk mindent a tévedéseink előttre, arra a bizonyos időutazásra gondolok és igen, bár ne kelne soha önálló életre az érzések legszánalmasabbika, a legfölöslegesebb és leggyilkosabb hóhér: a megbánás.

2006

(a másik blogomban csináltam már egy hasonló számvetést, ez egy módosított változat)

- fölösleges államvizsgák száma: 1
- férfiakhoz fűződő fölösleges kapcsolatok száma: 9,

ebből

romantikus: 2
virtuális:1
röhejes:1
fájdalmasan nosztalgikus:1
gusztustalan:1
sokkoló:1
közömbös:1
szürreális:1

- szuicid gondolatok száma: 526 millió
- szuicid epizódok száma:1
- sírással töltött órák száma:672 ezer
- alvással töltött órák száma:15
- valaki más kárára elkövetett geciségek száma: 1
- neten töltött órák száma:320 millió
- elfogyasztott alkohol mennyisége: nincs adat







PS.: Létezik,hogy a negronak gyöngyvirág illata van, vagy a fáradtságtól hallucinálok?

I ain't got nobody

Frank Sinatra, respect.
Most Sinatrát ordítok a macskának de mondom, habituálódott, higgadtan alszik, szerintem nem is hallja.

Ezt kérem majd a síromra:
"Yes, it was my way"

Milyen csudajó,

hogy újra diáknak érezhetem magam (soha többé nem írom meg más szakdolgozatát, hacsak nem valamelyik irodalmi mániámból kell), fázom, álmos vagyok, filmeket akarok nézni, Feldmárt akarok olvasni, de ma éjjel be_kell_fejeznem ezt a szart, ha beledöglök is. Most épp a muzulmán indulatok eredetéről olvasok, istenem, szép dolog ez a történelem. Elképesztőek ezek a cikkek: terjengős és érthetetlen tanulmányok olyasmikről, amiket fél oldalon pompásan ki lehetne fejteni.

szombat, december 30, 2006

"Komm zu mir

zurück."
Hehe. Mókás ez a metál triphop, hogyaszongya Lola rennt.
Bár a Rammstein is annyira súlyos németül, hogy nagy hangerőnél muszáj komolyan venni.

Na

ne vicceljünk már.



Az ér, hogy én vagyok saját magam karikatúrája is?

Akkor leszek

egészen szabad, ha már nem teszek meg mindent amit szeretnék.

"God has a master plan"

Már az önpusztítás sem a régi.


Önpusztítás alatt egészen egyszerű dolgokat értek: keresztre feszülés nap mint nap, értelmetlen cselekedetek és szavak,"a lét elviselhetetlen könnyűsége", az összes gondolat és érzés pontos analízise, zavarodottság szítása görcsös ragaszkodással, meg ilyesmikre gondoltam.

Paradoxon

Megbocsájtok de nem felejtek.

(És ez még csak nem is igazi paradoxon.)

Szeretem

túlélni önmagamat. Feltámadni olyan érzés mint a csúf vizsgák utáni megkönnyebbülés, persze még a "mitkezdjekmostmagammal" csömöre előtt.
Úgyhogy azok a nagy beledöglések azért kellenek.
(Csak, hogy klasszikust torzítsak, kedves tévénéző gyerekek.)

A bipoláris

úristenemet!

Örömmel értesítek mindenkit,

hogy ma megválasztottam a napot miniszterelnöknek, a telet és a sötétséget pedig örökre száműztem kedves kis univerzumomból.
Jó lesz nélkülük, ne lobbizzon nekik senki, köszönöm.

mute

Istenem, milyen szép is nem szólni senkihez napokig.
Gúzsba kötöttem a nyelvem. Le kéne vágni esetleg.
Mert ugye: "a szavakat meggondolatlanul használtam".

"Ó, én testem."

(Hogy fulladnék már bele a lelkembe, bár, avagy. Eh.)


Köpni kell.

mai mantra

"Things get damaged
Things get broken
I thought we'd manage
But words left unspoken
Left us so brittle
There was so little left to give"

Ugyeugye.

Szilveszter

Egyetlen megoldás illene az idei évhez: itthon, egyedül bámulni a falat és számot vetni a hihetetlen mennyiségű felhalmozott szarral.
Van abban valami nagyon ironikus, hogy még sosem hívtak annyi buliba mint idén.
A szilveszter számomra szomorú ünnep: én ilyenkor ugyanis nosztalgiázni szoktam és elszoruló torokkal felidézni az összes emléket az előző évből.
Le kéne engem csukatni különben: már megint vagy 14 órát aludtam, elképesztő álmom volt, végig kellett élni az egészet, nem volt időm felkelni.

Játszmatiszta

Megvizsgáltam magam. Játszmatiszta vagyok. Téved, aki azt hiszi, csak játszom.
Nem, nem, nem. Őszinte vagyok, de zavarodott.
Ószinte vagyok, de félek. Őszinte vagyok, de nem bízom senkiben.
Megbocsátható-e ha valami játszmának látszik, pedig csak tévedés, félelem, zavarodottság és szenvedély keveréke? Lehet-e elmagyarázni valamit, amiben muszáj hinni, máskülönben minden bizalom elvész? Elmagyarázható-e a szeretet, a szerelem? Elmagyarázható-e, hogy nem rúgni akarok, amikor valójában azt teszem, hanem védem magam, csak mert nem merem kikaparni kiskanállal a szívem és a világ tányérjára rakni?

Nagyon jó

az elveszettnek hitt dolgokat, barátokat, emlékeket visszakapni.
Olyan jó lenne nem félni semmitől, olyan jó lenne nem erősebben szorítani azt, ami veszni látszik, azt, ami kicsúszik a kezünkből. Olyan jó lenne, ha engedne a szorítás és egy pillanat alatt megszűnne az összes kapocs.
("Hangot sem ad a néma szakítás,/ egy egész tenger zúgja mégis vissza.")

Vajon alulmaradtam-e a "kinek fáj jobban" vetélkedőben? Nem, én tudom, hogy nem.
Vajon miért van az, hogy veszni hagy az ember dolgokat, csak mert nem tud beszélni róluk, csak mert nem tud helyesen beszélni róluk, csak mert bizonyos érzések, gondolatok, események egyszerűen nem kimondhatóak? Annyi minden kaparja a torkom de mire szóra nyitnám a számat, már elmúlik a pillanat, elillannak a képek. Olyan, mint állandóan befüvezve megpróbálni beszélni arról a bizonyos másik dimenzióról. Megfoghatatlan, illékony, nincsen is.
Csak a torkom kaparják szüntelen a ki nem mondott szavak. És lehet, hogy egész más életem lenne nélkülük.
("Egész elhibázott életemben")
Ez a verssor meg. Na igen.

péntek, december 29, 2006

Lassan

megszeretem az igazságot. Idővel jó barátok leszünk.
És ha egyszer megszeretek valakit, azt nehezen eresztem.

frozen

Még mindig meglep, amikor valaki átver. Még mindig meglep, amikor kiderül valakiről, hogy hazudott. Tulajdonképpen nem a hazugság fáj, inkább az, hogy az illető nem is vigyáz arra, hogy ne taposson a lelkembe.
Ilyenkor megint jegesedik kicsit a szívem. Hamarosan eltörik.

"Jó lesz nekünk"

Majd jól férjhez megyek mint Virginia Woolf, egy csomó kutyát és macskát tartok, író leszek, a férjem pedig szeret majd meg főz nekem és sosem fog ordítani. Jó lesz.

csütörtök, december 28, 2006

"Nem az vagyok, akinek hiszel"

Szóval nem és nem és nem. Nem fogtok megfejteni, ne is álmodjatok erről.
Nem az egyedülléttől szenvedek, ó, dehogy. Sosem voltam egyedül és tulajdonképpen ez a mostani állapot is választott: ha a magánytól rettegnék, hát lenne kibe csimpaszkodnom.
Igazság szerint férfias problémáim vannak: a "miértkiért" reménytelen kérdésekörre próbálok választ találni egyre. A kapcsolataimban eléggé elszigetelt voltam mindig is (rendkívül rosszul választok, mondom, én azt hiszem, ez majdnem tudatos és az a gyanúm, hogy ezt azért csinálom, mert valójában nem akarok senkit magam mellé; nagyon nagyra tartom az önállóságot) és már a bölcsiben is melankolikusan koravén voltam, szóval nem itt van a megfejtés. Vannak sejtéseim magamról, de ez a brutális önreflexió sem vezet sehová, azonkívül folyamatosan aggódó levelekkel bombáztok, szóval most abbahagyom, még mielőtt mentőt küldenétek értem.
(Francbamár, még egy nyavalyás önvallomást sem lehet nyomni virtuálisan.)


Semmi komoly tényleg, csak egyszerű téli depresszió - ez asszem már nem melankólia, elég szar ugyanis -, nem ritka nálam, egy ideje minden évben megküzdünk egymással, de ígérem, holnap elmegyek bányába dolgozni, a fizikai gyötrelmek sokat segítenek.

Brokeback Mountain

Asszem a világ egyik legszomorúbb filmje. Hatalmas giccs de legszívesebben két napig bőgnék miatta.
A legreménytelenebb szerelemről szól: a western buziság még tán a városi buziságnál is rohadtabb dolog. Jaj. Ó jaj.
Empátia itt duruzsol a fülembe, nem hagy békén: pontosan ugyanígy választok én is szerelmet ugyanis; szinte tudatosan nyúlok a legmélyebb szarba.

Olyan mocsarakba mászom, amikből van ugyan kiút, de teljesen fölösleges félholtan, levegőért kapkodva visszakúsznom. Csak egyre koszosabb és büdösebb vagyok. Ideje lenne beledögleni végre mert lassan már le sem tudom vakarni magamról a sarat és a nyakam köré tekeredik a vizes hínár.



(Eh. Te hisztis picsa. Gyere, legyintsünk közösen.)

Fájdalmasan

unom.

Fokozódó értetlenség

És ha végül ezek az ignoráns egyedek tudomásul veszik is az érdeklődésemet, pusztán úgy kezelnek mint valami lerázandó idegent. Egyszerűen kiráz a hideg magamtól, amikor ennyire személytelen a lényem valaki számára.

Értetlen bejegyzés

Tényleg nem értem, hogy miért van egyesekben olyan durva ignorálási kényszer, hogy egy nyavalyás "hogy vagy?"-ra még böffenteni sem képesek. Alighanem be kell szüntetnem a hogyvagyolást.

Etűdök

"Istenem, édes jó Istenem. Milyen kevés kell a boldogsághoz:utazni egy jól fűtött vonatban, teázni a lámpafénynél, elbeszélgetni egy alkalmi útitárssal és elutazni messzire, örökre, hogy ne követhessenek ezek az értelmetlen évek és tettek. Ó,Istenem. Most már biztosan tudom: elég egyszer elárulni azt, amiben hiszünk, elég egyszer hazudni annak, akit szeretünk és soha többé nem szabadulunk az árulások és hazugságok láncolatából."


Méghogy karácsonyi filmek. Elég csak Mihalkovot nézni és áhitatos transzba kerül az ember. Megint végigbőgtem az egészet. Tényleg egyre érzékenyebb vagyok, nagyjából folyamatosan sírok valamiért.
Nem lesz ennek jó vége.

szerda, december 27, 2006

hangover

Furcsa dolog az alkohol, mindig máshogy hat. Ha valami nagyon bánt, akkor kevés piától is képes vagyok okádni. Tegnap nem ittam nagyon sokat - jó, nem keveset, viszont kajáltunk is rendesen - de ma kb ötször hánytam tíztől délig.
Igazából két dolog van, ami rettenetesen rosszul esik nekem, de most éppen gondolni sincs kedvem rájuk, hajnalban úgyis annyit sírtam, hogy most úgy nézek ki, mintha kihányt volna valaki.

Sírva hányni

Egy elbaszódott dvd-lemez vagyok.Egy hasznavehetetlen könnycsepp vagyok. Egy kidobásra ítélt cipőfűző vagyok. Egy fölösleges rongydarab vagyok. Egy elhasznált papírlap vagyok. Egy unalmas szám vagyok. Apu lelkiismeretfurdalása vagyok. Egy törlésre ítélt telefonszám vagyok. Én vagyok a bosszantó idegen az utcán:"Erre megy az ötvené? Miért sírsz?" Egy hülye ismeretlen vagyok. Egy valaki vagyok. Persze nem vagyok senkisem.

hétfő, december 25, 2006

Jézus kapcsán

"Nem biztos, hogy a világ dolgai valóban azok, amiknek a szüleink nevezik őket.
Például William Blake, az angol költő azt mondta, hogy gyerekkorában látott angyalokat. A szülei azonban azt mondták:"Nincsenek angyalok és vigyázz, hogy mit mondasz, mert még azt hiszik, hogy bolond vagy, megőrültél."
Ha olyat látsz, ami nincs, akkor pszichotikus vagy. Blake tehát nagyon hamar megtanulta, hogy ne lássa az angyalokat. Még akkor se, ha vannak."

vasárnap, december 24, 2006

helyzetjelentés

A tudatállapotok szivárványa. Lakásban kúszó macska. Ferde karácsonyfa. Forralt bor. Vodkanarancs. Tokaji bor. Hosszas beszélgetés. Több tonna kaja. Húsvéti Jézusos film. Röhögés.
És a legnagyobb poén: pelenka a macskának.

Szeretem a családomat.

Kicsinyes bejegyzés

Önző vagyok. Kicsinyes vagyok. Görcsösen ragaszkodom a múltamhoz és a jelenemhez. Nehéz beismernem, de nagy nehezen muszáj: torokszorító látnom a volt szerelmem szárnyaló boldogságát. Azét, akivel én szakítottam, akinek az életéről én döntöttem annak idején, a kapcsolatunk megváltozásá-
ért én vállaltam a felelősséget, én voltam a hibás, én vittem el a balhét és szokás szerint én nem vagyok túl rajta még most sem.

szombat, december 23, 2006

Utópisztikus gondolat

Mivel a szerelem drog, ezért indokolt lenne a törvényi szabályozása.
Pontosan meg kellene állapítani, hogy ki hányszor és milyen mértékben lehet szerelmes adott idő intervallumban. Bizonyos mennyiség és minőség felett pedig számolni kellene a büntetőjogi következményekkel.
Biztos vagyok benne, hogy a szigorú rendelkezések pozitívan befolyásolnák szerelmi ügyeink alakulását: a szabályok áthágása mindent sokkal izgalmasabbá tesz.

Titkok

Van olyasmi, amiről én sem tudok beszélni. Vagyis nem merek, na, mondjuk ki. Olyan titkaim vannak, hogy...sej. Mind a tíz ujjatokat megnyalnátok ha írnék róluk. De nem lehet. Nem akarják, hogy beszéljek róluk. Megbíznak bennem. És én hű vagyok a titkaimhoz.
Pedig valószínűleg a titkok kidoboltatása a legegészségesebb. Megszabadulni a felelősségtől, szabadjára engedni aljas és piszkos kis üzelmeinket, mocskos gondolatainkat, hitvány tetteinket. Eméssze csak meg őket az, akire rázúdítjuk a sok szart, hát nem? Egyszerű ez.
Régebben, amikor szép, hosszú, monogám kapcsolatokban éltem és félreléptem - veled is megtörént már, ne kezdj hápogni -, akkor sokszor pont azért csináltam ilyesmit, hogy legyen valami titkom. Hogy legyen valami, ami csak az enyém. Hogy legyen nekem egy titkos lázadásom. Egy saját mozgalmam. Titkokat kreáltam, hogy szabad legyek.
Ez az én titkos függőségem...Na meg az egyik titkom.


Úgy bizony.

péntek, december 22, 2006

Rejtély

Azon tűnődtem kezdődő pánikrohamban a WestEnd közepén, hogy az embereknek rémlik-e egyáltalán, hogy minek a jegyében tapossák halálra egymást a boltokban.

Egy hisztériás, hiú hipochonder feljegyzései

Unalmas vagyok és hisztizni akarok, a cím meg olyan szépen alliterál, hogy egy szavatok se lehet. Szóval.
Hiú vagyok és kurvára nem akarok szemüveget hordani, pedig érzem, hogy az lesz a vége, baromira fáj a szemem és a fejem egy ideje.
Egész gyerekkoromban szemüveges voltam, pontosan 12 évig, rengeteg gonosz gúnyolódást kellett elszenvednem a köcsög lakótelepi osztálytársaimtól. Valószínűleg ezért vagyok szemüvegfóbiás. Ráadásul iszonyat ronda kislány voltam; folyton kócos és kancsal.
Van rólam egy kép, pont olyan, mintha egy kisegítő iskolában készült volna. Amikor az anyámnak háborgok, hogy az a kancsal szutyok tehet minden rosszról, akkor őrjöngve tiltakozik, mondván, ő nem szült ronda gyereket, fogjam be.

csütörtök, december 21, 2006

Párbeszéd

- Egyébként mi a helyzet?
- Két napja homályosan látok a bal szememre - nyilván agydaganatom
van -, nincs egy kurva fillérem sem, a munkahelyemről bármikor kirúghatnak, nincs pasim és meg akarok halni. Akarsz tudni még valamit?

Szexjátszma elméletem

Az merült fel bennem, hogy a férfiak igenis igénylik a szex köré kanyarított játszmákat: sosem arattam osztatlan sikert a "csak dugni akarok és más semmit" hozzáállásommal a férfiak körében.
Amikor nyilvánvalóvá tettem, hogy számomra csak szexről van szó, a férfiak romantikus énje fellázadt: megadták a telefonszámukat meg az e-mail címüket és alig lehetett tőlük megszabadulni.
Lehet persze, hogy ez az elvárt színjáték része: a nő próbáljon kapcsolatot kreálni a kefélésből, a férfi meg meneküljön előle.
Ha viszont a nő véletlenül rosszul játssza a szerepet, a férfi rendellenesen kezd működni...

A férfiak

vajon azért elégedetlenek folyamatosan mert gyerekkorukban űrutazásról és expedíciókról ábrándoztak és ez sehogy sem jön össze?
A nők álmai azt hiszem könnyebben teljesülnek: már amennyiben esküvőről és gyerekekről álmodoztak az óvodában...
Az én álmaimat most hagyjuk...











PS.: Mellesleg én is akartam űrutazni hat évesen, a barátnőimmel ki is tűztünk egy napot, hogy akkor indulunk, de a tervezett utazás előtti este rémülten zokogtam az anyámnak, hogy nem is akarok elmenni. Megnyugtatott, hogy nem muszáj...

Cseresznyéskert

Valoban korbeultuk a nagy tanari asztalt, az amugy draga, aranyos igazgato bacsi Adyt meg Juhasz Gyulat olvasott fel raccsolva, a kemia tanarno kolyok pezsgot ivott es arrol beszelt, hogy o soha nem megy le egyetlen aluljaroba sem, az eminens tanar nenik nagy szemermesen nem ittak semmit, a langlelku magyar tanar vadul forradalmarkodott mellettem, majd nehany pohar peszgo utan kibokte, hogy a Magyar Nemzetnek ir, bevallom, ekkor kisse elhidegultem tole...nyolc korul megerkezett egy kulonos teremtmeny: mint kiderult, a Maria radional dolgozik. Ahogy nacionalista baratom fogalmazott: "Na, o sem teljesen normalis"
Eleg hirtelen lett elegem, gyorsan fogtam menekulore es nagyon regota eloszor tortent meg, hogy nem tiltakoztam, amikor azt magyaraztak egymasnak csillogo szemmel, hogy "Biztos a pasijahoz megy". Ja, a pasimhoz, hat persze...
Csapatepites kozalkalmazottaknak...fubazmeg.

szerda, december 20, 2006

two days to go

ki kell bírni...holnap tanári parti, ómájgád.
Vidám lesz, ahogy körbeülünk a nyomasztó, neonvilágítású, káposztaszagú tanáriban és szőlőcukrot majszolva, göcögve nevetünk a kilencedik e ügyes-bajos dolgain...shite. Még csak nem is free lunch...

Blogomnak kedves olvasói!

Nem, nem kell engem megmenteni, nem kell nekem szánakozó leveleket írni, nem akarok mindenkivel találkozni, hogy segítsen rajtam, nem szeretnék különösebben sokat beszélni arról, amit itt leírok.
Elsősorban magamnak írok - ez az én lelkem sportja - és ha hiszitek, ha nem: tudom kezelni a problémáimat.
Meggyőződésem, hogy mindenki sokszor érez hasonlóan, csak erről nem illik - illetve sokan nem mernek - beszélni, illetve egy csomóan valószínűleg nem is tudják megfogalmazni nyomorúságos érzéseiket.
Szóval: n_i_n_c_s_e_n_s_e_m_m_i_b_a_j.

egy kedves ismerősömtől

"Javaslom, hogy Molly Bloom legyen az egyetemes világörökség része... cyber formája is..."

kedd, december 19, 2006

Őszintén meglep,

hogy az óvszerreklámokban még mindig szerepel a 'szerelem' szó.

Szeretem a karácsonyt,

tényleg. Jó hazamenni és veszekedni a tesómmal, hogy ki díszítse a fát - nemtom egyébként minek díszítjük, mindenki utálja az egészet -, pedig pontosan tudjuk, hogy végül én és az apám csináljuk majd iszonyú lassan, közben forralt bort iszunk és összetörünk pár díszt, meg képtelenek vagyunk a szaloncukor döfködőket használni.
Díszítés közben a lehalkított tévét nézzük fél szemmel és őrjöngünk a buta nyáltenger láttán. (Ezek a családi filmnek csúfolt borzalmak...eh, szóra sem érdemesek, igazán.)
Aztán ajándékozás, nagy zabálás, majd hazajövök a macskához, mert már nem tudom elképzelni, hogy otthon aludjak, a régi ágyamban.
Aztán a további napokon a család többi részét látogatjuk meg, tulajdonképpen az is jó, bár időnként azért nyűgös kötelesség csak. De szerencsés vagyok: a családom csak mérsékelten idegesítő, ráadásul tele van csodabogarakkal, így időnként kifejezetten szórakoztató a társaságuk.
Szóval igazából nincs bajom a karácsonnyal, csak a köré kanyarított hiszti idegesít; az, hogy már novemberben a Last Christmas ordít mindenhol, csengettyűk és télapók lepik el a várost és mindenhol megvadult emberek taposssák egymást rénszarvasos csomagolópapírral a kezükben.

amikor mindegy

(helyszín: egy szórakozóhely; szereplők: én és az ex)

- Pasizhatok?
- Jézusom, neked tetszik az a pasi?
- Dehogy tetszik, isten ments.
- Oké, akkor szedd fel.

Fogytán

az erőm. A munka mondjon le!
(Ma egy csomó órám lesz és négykézláb kúsztam el a kávémig.
Mennem kell, de n_i_n_c_s_k_e_d_v_e_m. És kész. Mindenki bekaphatja.
Harapós vagyok ma, úgy bizony.

Van valaki

akinek fel sem tűnt a születésnapom. A születésnapomat valójában leszarom persze, de reménykedtem benne, hogy az a bizonyos személy (aabsz) máshogy vélekedik erről.
Tudom, kicsinyes vagyok, de sajnos még nem megy jól a tiszta tudatállapot.

Na most

születek éppen - na jó, félkor, de csak eltartott éjfélig -, eddig vodkasörtünk a Szimplában, tesómékkal szeretek inni, mert nincs szörnyű nyomás rajtam, mint mikor pasikkal iszik az ember, szóval nem bolondulok meg végzetesen, de persze nem a pia volt a lényeg, hanem a zen buddhizmus, meg az őrült nő mögöttünk - sajnos mindig magamat vizualizálom ilyennek húsz év múlva - és egy régi barát, aki a tesóm egykor általa elcsórt Trabantját emlegette, meg ahogy hazafelé, a kibaszott Combino ocsmány mesterséges fényében elképzeltem, ahogy a villamost bajor patológusok szállják meg, hogy kísérleteket végezzenek rajtunk, majd mindebből Elfride Jelinek - ő osztrák, jóvan - regényt ír...
Egen, asszem ha valaha filmet forgatok majd, csakis egy Combino lehet a helyszín.
A macskának próbáltam délután elmagyarázni, hogy a gazdinak születésnapja van, úgyhogy lesz szíves nem az ágyba hugyozni, de bazmeg, szarik rám ez a rendkívül eszes macska.
Na kábé ennyire fontos a születésnapom...meg persze bárkinek a születésnapja.

hétfő, december 18, 2006

omfg

Ezt kaptam születésnapom alkalmából: "Anyway I love you. I'll always love you and protect you." Meg kell a szívnek szakadni. (Bezzeg ez a rohadék sem szeretett, amikor ott voltam neki.)
Egyébként meg király dolog a Nestlénél tanítani: karácsonyra kaptam szeretetcsomagot: kb. öt kiló csokit és kávét.
Az ellenőröket pedig kiválóan kezelem, így, érett nőként, immár 32 évesen.
A következő párbeszédet folytattam egy kedves fiatal ellenőrrel a 78-as buszon:
- Nincs jegyem, de mindjárt leszállok - rebegtem és nyájasan mosolyogtam is hozzá.
- Jegy nélkül nem kellett volna felszállnia - mondta ő, némileg feszengve.
- Belátom, hiba volt - feleltem eltartott kisujjal, majd elegánsan kinéztem az ablakon, egyértelművé téve, hogy a témát részemről lezártam.

32

Ezt magamnak ajánlom, tekintve, hogy nehéz napnak nézek elébe:

"Az életem úgy elmúlt valahogy...mintha nem is éltem volna...Egy kicsit lefekszem ide...Hej, öregem, nincs már tebenned erő...semmi sincs, semmi bizony...vén álomszuszék."

Merhogy ugyanis: Anna öreg.
Csehov, hát persze.

Egyébként van egy új hobbim: spontán fordítom az angol nyelvű számokat és úgy adom elő a macskának. Pl van az a Depeche Mode szám, hogy "Semmi, ó, ó nem."
Hát így ilyenek vannak ma este.





PS1.:

"VLADIMIR Most mit csinálunk?
ESTRAGON Várunk
VLADIMIR Igen, igen, de várás közben mit csinálunk?
ESTRAGON Kössük fel magunkat?
VLADIMIR Legalább feláll."


PS2.: A csak szex és más semmi az egyik legrosszabb magyar film.
Csányi Sándort egyéb tevékenységeiért amúgy is botozásra ítélném, ezzel a filmmel meg végképp vége köztünk mindennek.

vasárnap, december 17, 2006

Hajrá magyarok!

"A dolgok úgy oldódnak meg, hogy elmúlnak."

(Akinek kedves az élete, ne merészkedjen boltok vagy akár a belváros közelébe. Egy tébolyda a város. Ha lett volna nálam kötél a Nyugatinál, esküszöm a Westend bejáratánál fellógatom magam. Nincs semmi nyomasztóbb a karácsonyi vásárlásnál. Valahogy ilyenkor mindig rámtörnek az egzisztenciális szorongásaim és a "miért, kiért?" érzése. Jó itthon a macskával. Kapott egy új egeret, azt csodáljuk. Csöndben.)

szombat, december 16, 2006

A nők tévednek

és úgy csinálnak, mintha nem tudnák pontosan, hogy amit a férfiaktól várnak, azt sosem kapják meg majd úgy, ahogyan várják.
Pedig szerintem a lelke mélyén minden nő tisztában van azzal, hogy a férfilélek - ha szabad ilyenről beszélnünk, ezt elég gyakran kétségbe vonom magam is - speciálisan, vagy legalábbis MÁSHOGYAN működik.
Illúzió ugyanazt várni a férfiaktól mint amit a nőktől - barátnőinktől, például - kapunk. Ez eddig természetesen közhely, viszont ennek a felismerése az egyetlen módja a végső célhoz vezető út első lépésének:a helytelen elvárások felszámolásának.
Ha a nők leszámolnának végre az illúzióikkal, akkor talán a férfiak is fellélegeznének és sokan közülük kevésbé viselkednének "abnormálisan" (bármit jelentsen is ez; kérek mindenkit, hogy ne ebbe kössön bele, lusta vagyok most jobb jelzőt találni); ha nem kéne minden pillanatban hamis illúzióknak megfelelniük, talán sokkal inkább megfelelnének csak úgy, maguktól, szeretetből.

Ezt elsősorban magamnak mondom, igen.

szánalmas

Farkasházi Réka családja döbbenten fogadta a hírt, hogy a jeles színésznő(??) kiesett a nemtommilyen versenyből. Beszarok.
Nagyon rég nem olvastam butaújságokat (családi megegyezésre így hívjuk a pletykalapokat; az apám nyomdász, csináltak ezekből párat azelőtt, ezért sok ilyen vackot olvastam régebben) de ma volt szerencsém a netes best magazinba belenézni.
És hát tényleg nehéz nem sírva röhögnöm ezen a stíluson. Ahogy a helyzet drámaiságát taglalják és több érintettet is megszólaltatnak az ügyben...fantasztikus.
Úgy szeretném, ha lenne jövő héten egy olyan hír, hogy "Kerekes Anna családja döbbenten fogadta a hírt: Anna lekéste a négy óra tizenegy perckor érkező metrót."

gyűlöletbeszéd

kibaszott férfiak

Mégis jó

ez a nátha. Még érezni sincs energiám. Úgyis majd' megfulladok ettől a sok burjánzó érzéstől.

péntek, december 15, 2006

Annyira hiányzik

Hiába tudom, hogy az egésznek az égvilágon semmi értelme és hiába verem a seggem a földhöz dühömben és bánatomban és tehetetlenségemben, ez van és sosem lesz máshogy. Nincs itt és nem lesz itt soha többé. És még csak beszélni sem tudok róla. Olyan érzés, mintha vattával tömték volna be a számat. Amit mondanék, az kevés. Le kéne festeni talán.
A sikoly.
Fuck it.

"Őrültnek születünk mindannyian.

Néhányan végig őrültek maradnak."

Fáradt vagyok. Rettenetesen fáradt. És ingerült. Ma egy nő a buszon valami megmagyarázhatatlan oknál fogva húsz percen keresztül úgy ringatózott
mellettem, mint a ketrecbe zárt vadállatok szoktak és kb a második perc után azt éreztem, hogy nem bírom tovább és felrúgom. Amikor a busz elment az iskola mellett, ahol szeptemberben tanítottam, a gyomrom görcsbe szorult, még mindig nem hevertem ki azt az élményt.
Jövő héten Budapest egész lakosságát én vizsgáztatom angolból, szóval bírnom kell a gyűrődést még öt napig, utána téli szünet, ez csodás találmány, tényleg. A vizsgáknál nincs semmi unalmasabb és lélekölőbb. (Emlékszem, az érettségimen kisebb botrányt kavartam, mikor azt mondtam a bizottságnak, hogy én az agyamat is használom, nem úgy mint ők, akik csak ott ülnek.) Voltam ma az idegennyelvű könyvtárban és eszembe jutott, ahogy gyötrődtem a sötét olvasóteremben júniusban. Visszasírom azokat az időket még mindig:akkor legalább nem éreztem ezt a fásultságot. Rémisztő különben, hogy képtelen vagyok nem az elidegenedésről szóló könyveket olvasni.

Brutális év volt ez. Kurva sok vizsgánk volt az egyetemen, aztán államvizsga, rengeteg óra meg persze a zűrös magánéletem, a lelki válságaim - amik hihetetlenül sok energiámat emésztik fel -, a kapcsolataim felszámolása.
Nyaralni nem is voltam, nem volt miből, bár nem rajongok a nyaralásért amúgy sem.
Ma megint megkaptam, hogy skizofrenogén kommunikációt folytatok:mondom is meg nem is; csinálom is, meg nem is; szeretek is valakit, meg nem is. Folyamatosan ellentétes dolgokat kommunikálok. Ha ez igaz, akkor az eset tényleg reménytelen.

dermedt

"You have everything"
"But I don't have anything to lose."

Recognishun

Egyáltalán nem agyfetisiszta vagyok. Én csodabogarat keresek.
Nagyon különlegeset. Nagyon izgalmasat. Megunhatatlant.
Valakit, aki nincsen is.

csütörtök, december 14, 2006

What if...?

De mi van akkor, ha az élet csak ennyi és nem több?
Mi van akkor, ha nincsenek "nagy örömök", nincsenek rendkívüli dolgok és sosem jön el az a valami, amire olyan nagyon várok?
Emlékszem, már kamaszkoromban is csupa várakozás voltam.
Mindig az volt az érzésem, hogy ez a valami, amiben létezem, még nem lehet az élet, az majd nemsokára következik mindenféle nagy csinnadrattával és ökörsütéssel és tüzijátékkal és attól kezdve minden csupa fény lesz és boldogság és izgalom.
De mi van ha tévedek? Mi van, ha az élet tulajdonképpen monoton, szürke vacak, sok kínlódással és kis örömökkel?
Nem nagyon tudom, hogy akkor mi van.
De sejtem, hogy a szürke monotonitásba sosem fogok belenyugodni.
Az én életösztönöm azt diktálja, hogy kivárjam azt a valamit, amit gyerekkoromban elképzeltem.

Két jó mondat

Ennyit sikerült Bret Easton Ellisnek 200 oldalon összehoznia a Less than Zero című felbecsülhetetlenül unalmas művében (amit a Narancs annak idején a nullánál jóval szarabbnak ítélt): az óriásplakát az út mentén, amit a csávó néz azt hirdeti nagybetűkkel, hogy "Disappear Here" - mindig akartam valami hirtelen eltűnési lehetőséget: zseniális volna ha lennének "eltűnési pontok" a városban. Úgy működne az egész mint a parkolás. Pár óra, pár nap, lehet választani - meg az, hogy "People are afraid to merge."
Hát így.

Bár elöntötte a takony az agyamat, kellemes dolog jutott eszembe a metrón - a szerelem elmúlik; meg persze rögtön beugrott az Annie Hall egyik fontos mondata: "A szerelem elmúlik? Micsoda nyomasztó gondolat!" - meg aztán még az is megtörtént ma velem, hogy az egyik diákom, akiről tudom, hogy gyűlöli az egész angol bohóckodást és ezáltal bizonyára engem is, ma párszor halványan elmosolyodott és feltett egy nyelvtanra vonatkozó kérdést. Small joys.
Ugyeugye.

szerda, december 13, 2006

Jövőkép

Ezentúl arra fogom használni a férfiakat, amire valók.

Az égvilágon semmire.

Régi lecke

A szakításban az a legidegesítőbb, hogy egy másik ember dönt az én életemről.

sore spot

"Nem érzem magam melletted szabadnak
Nem akarok mást, csak téged se akarlak"

Gyerekes elmélkedés

Alig merem leírni, amin ma gondolkodtam, de persze megteszem, nem vagyok az a szemérmes fajta.
Szóval. Ma eszembe jutott, hogy kéne szülni egy gyereket. Aztán az is felmerült bennem, hogy bizonyára azért elmélkedem ilyesmin mert mérhetetlenül unatkozom.
Bevallom, sokszor gondolom/gondoltam ismerőseimről, hogy azért szültek mert nem volt éppen jobb ötletük, az életük egy bizonyos ponton megfeneklett, nem volt kedvük dolgozni és nem sikerült izgalmasabbat kitalálniuk.
Tudom, hogy kapok majd a fejemre ezért, de tisztán emlékszem, hogy én már gyerekkoromban is mindig azt mondtam, hogy majd akkor szülök gyereket ha úgy gondolom, hogy annak a gyereknek jó lesz a világban valamiért; azaz nekem bizony a gyerek miatt lesz gyerekem, nem a saját spleenem és önzésem miatt.
És bizony egész könnyen lehet, hogy sosem gondolom majd úgy, hogy egy gyereknek jó lesz ebben a csudaszép világban.

Kedves naplóm!

Neked bevallhatom: titokban rommá ittam magam.
Annyira, de annyira kibaszottul hiányzik egy, vagyis egy, azaz konkrétan egy ember az életemből.
Ez az ember úgy döntött, hogy nem kíván részt vállani az amúgy igen izgalmas létélményből amit én nyújtani tudok.
Neki bizony a kurva anyját. (kösz, vojsz, csuda jó)

Kapcsolataim

három mondatban összefoglalhatók:




Ő: "Mi soha nem fogunk szakítani."

Én: "De mégsem vagyunk együtt."

Ő: "Sosem voltunk!"











PS.: Óbazmeg.

Drága blogom!

Hisztizni van kedvem.
Nyivákolni.
Nyafogni.
Nyifegni.
Sírni.

kedd, december 12, 2006

"Always stays the same, nothing ever changes"

Ma csupa ronda lányt láttam nagyon szép fiúkkal andalogni.
Az is lehet persze, hogy csupán a heveny férfihiány okozta az érzékcsalódást. Pedig sajnos nemcsak az alkoholról, de a férfiakról is le vagyok tiltva és amíg nem stabil az elmeállapotom, addig nem engedhetek meg magamnak mindenféle gyanús ügyeket. Igen, gyanús ügyeket mondtam, mert az az igazság - ezt ma vallottam be magamnak -, hogy újfent lemondtam a harmonikus kapcsolat lehetőségéről, bármit jelentsen is ez. (Nekem ilyen még nem volt, fogalmam sincs, hogy milyen lehet.)
Könnyen lehet viszont, hogy kiábrándultságom miatt megszűnnek az elvárásaim és talán pont ettől történik majd valami nem fölösleges az életemben.

Egyébként ma majdnem elájultam a tábla előtt, a szívem nem bírja a betegséget - van nekem kedves kis billentyűzavarom, csuda jó -, szerintem lázam is van. Elköltöttem az összes pénzemet, pedig a számlák még mindig osztódással szaporodnak, úgyhogy lassan koldulni fogok és jól érzékelitek, naná: izgalmas, rendkívüli életem van.
Igen, igen, úgy bizony.

Anna hörög

Fáj a torkom. Olyan érzés, mintha lenyeltem volna egy komplett evőeszköz-készletet speciális kés szett-tel kiegészítve.
Ma egész nap beszélnem kell - a kedd a legdurvább napom -, de nem baj, végre talán megértem majd, hogy pontosan mi is az a szakmai kihívás.

hétfő, december 11, 2006

Egyéb észrevételek

Képtelen vagyok nem figyelni a tévére: Frank Sinatra egyszerűen lebilincselő salgótarjáni tájszólásban előadva.
Továbbá kaptam ma egy igen kiváló szórólapot, mely örömmel értesít a Duna Plazában lévő karmavizsgálattal egybekötött jóslás és sorselemzés lehetőségéről.
A legcsodálatosabb mégis az, hogy megvettem a Shop-Stopot.
Amikor moziban láttam kb tíz éve, úgy röhögtem, hogy beestem két sor közé. Remélem, most sem okoz majd csalódást.

"Oh, mein liebe Strauss, the life is short"

Ez asszem valami Vidámpark szám, de ez most mindegy is - illetve hát persze mélységes igazságtartalma van ugyebár - , inkább elmesélem, hogy ma nőnek öltöztem - vagy egy éve nem volt rajtam szoknya - és különben is, nekem van a legszebb drakula kabátom, meg szoknyám meg sálam és fülbevalóm Budapesten, szóval jó nap volt ez a mai is, csak azt sajnálom, hogy a különböző kozmetikai beavatkozásokat nem altatásban végzik, merazér mégiscsak tűrhetetlen, amit szegény nőknek el kell viselnie a szépség nevében és egyébként meg egyre jobban szeretem a karácsonyt, mer királyul lehet forraltborozni két bevásárlás között és egyáltalán, az alkoholizálás amúgy is adott mostanában: születésnap, karácsony és a közelgő újév kapcsán is vígan be lehet rúgni akár naponta. (Egyébként tényleg nem iszom, csak forralt bort az utcán.)
Különben meg egy kis alvásmegvonással istenien kezeltem a depressziómat, kedves barátom Mánia megsegített a bajban.
Szóval remekül vagyok, feleim, ma láttam egy tömeggyilkos arcú mikulást és csak pár másodpercig gondolkoztam rajta, hogy belerúgok, komolyan, tényleg, jó vagyok, jól vagyok, isten, haza, anyád.

Romantika

Nem, nem, nem és nem. A romantikának semmi köze holmi gyertyafényes talmi vacsorákhoz meg rózsacsokrokhoz meg holdfényben előadott szerenádhoz, meg fasz tudja még milyen olcsó trükkökhöz. A valódi romantikának semmi, de semmi köze az ocsmány konzumromantikához.

Romantikus viszont hajnalban a piacon lófrálni, meg áprilisban, egy telefonfülkében csókolózni a hóesésben, egynapos kapcsolat után sírva szakítani, jégesőben fürödni a Balatonban, Cure koncertet zuhogó esőben végignézni, éjszaka a városban mászkálni, esőben tangózni és a sárba esni, szilveszterkor pezsgőzni a Gellért-hegyen, Lajkó Félixet hallgatni az Oktogonon és közben tüzijátékot bámulni, virágillatban biciklizni Lelléről Boglárra augusztusban, decemberben vonatozni és az orromat az ablaküveghez nyomni, csillaghullást nézni egész éjjel a boglári kertben, a kilátónál feküdni egész nap, kenu túrán beesni a Dunába és egymást kimenteni és hát persze rendkívül romantikus szerelmünk lelki és fizikai legyilkolása, illetve a kettős öngyilkosság is...

szerda, december 06, 2006

"Szoktatom szívemet a csendhez"

"(Nem) oly nehéz..."
Pótcselekvés-elvonásom van, azaz pótcselekvés-megvonás miatti depresszióm. Ma megint 14 órát aludtam - tűrhetetlen - és tudom, hogy ez azért van, mert egyszerre mindent megvontam magamtól, ami eddig kitöltötte az életemet: a szerelmet, a szexet, az alkoholt, a boxot, az összes mániámat a szemétbe hajítottam, kellett tehát valami új elfoglaltság: az eszméletlenség...megjegyzem, a túl sok alvás még mindig sokkal egészségesebb mint az alkoholizmus...persze ez a túlzott önreflexió amit művelek, ez is szörnyű.
Nem baj, kis képések, kis örömök, kis sikerek. Sajnos minduntalan az a kérdés merül fel bennem, hogy nem pótcselekvés-e minden az égvilágon, amit a halálunkig csinálunk, persze azok fontosságának biztos tudatában...(de).

kedd, december 05, 2006

Small joys

Ma megint gyalogoltam, igaz, a Klinikáktól csak a Nyugatiig, de láttam egy csomó ló nagyságú kutyát és ahogy az arcomba csapott a hideg, hirtelen megint hálás voltam, hogy élek. Ilyen már rég nem volt. Meg vigyorogtam is kicsit, mer az anyám írt sms-t:
"Örömmel tudatom, hogy a Mikulás megérkezett!" mire én: "Ez csodás! Pedig már azt hittem, öngyilkos lett." mire ő:"Még él és tevékenykedik."
Jól vagyok és egyszer majd a szívem sem sajog tovább, tudom. Merhogy ugye "a dolgok úgy oldódnak meg, hogy elmúlnak."
Persze tudom én, hogy a szerelmi bánatban az a legrohadtabb, hogy elmúlik...hogy nem halunk bele a fájdalomba, hogy a fránya élet tényleg megy tovább, cinikus, nemtörődöm módon. Bár én rendellenesen működöm: az összes valaha volt szerelmemnek van saját postafiókja bennem.

Napi vicc G-nek

Őrizem a reged...

Pokoli

dolgokat álmodtam, öt percenként felriadtam. Soha többé nem vacsorázom este kilenckor. Úgy érzem magam mint akit megrágtak, félig megemésztettek és kihánytak.

Titokban

szenvedek. Asszem kilyukadt a szívem. De mindenképpen elsápadt. Fonnyad és lekonyul a szája. Tulajdonképpen egyre sír. Szegény, szegény. Hideg van odabent. ("és hó és halál.")
Fényt akarok és tavaszt újra. Meg elégedett szívet.
Sej.

Kedves Robert Altman!

Nem szép dolog.
De örültem a szerencsének.

hétfő, december 04, 2006

Bár

lehetnék vidám német nyugdíjas. Együtt élnénk Hans-Jürgennel és néha befizetnénk valami óceánjáró túrára, oszt betegre innánk magunkat a fedélzeten.
Ma egész nap aludtam. Szeretem eszméletemet veszteni.
Nem lesz ennek jó vége.

Képtelen vagyok

nem írni, fuck it. Pedig nálam az írás nem terápia, hanem kényszer és mint ilyen, betegség a javából...omfg.
oh. my. fucking. god.
Trágár nyomorult.
Na az.

Agylenyomatok

virtuális kémia.
csodás, basszátok meg, csodás.

Egyébként meg

kurvára nem. Csak neked semmi se jó, te átkozott hisztérika.
Már Nietzsche is megmondta, hogy veszélyesen kell élni, az ér valamit.
Hát az megvan, meg beza. Akkor meg mit vinnyogsz itt, te nyavalyás?!
Menj és kuszáld össze még jobban a szálakat.

Gyurcsány angolul - az én igazságom

I have screwed it up. Not just a bit but big time.

csen

óbazmeg

A jövőd nem a múltad függvénye.

Morphine

Jó az álom, jobb a halál - de persze
legjobb volna ha meg sem születünk
.

Feldmár rewind

Hajnalig olvastam megint, nagyon jó vele. Körülbástyáztam magam az ágyban a három könyvvel amit egyszerre olvasok és felváltva ábrándoztam fölöttük. Naszóval ezt találtam (hihetetlen ez az idézgetési kényszer de valahogy arra is jó, hogy átismételjem az összes leckét...olyan kellemesen banális dologok ezek):

"A szexuális vonzódás nagyon hasonlít a bizalomhoz: kanyargósan halad afelé, hogy szexuálisan megadja magát a másiknak, mintegy teljesen rábízva magát...A BIZALOM BÁTOR, FELELŐTLEN ÉS KÉJSÓVÁR."

És az én nagy igazságom:

"Az embert megbénítja a kettős kötődés, hogy vágyik ugyan a kapcsolatokra, de retteg is tőlük. Ebből némaság és magány származik..."

Kibaszott skizofrén reakció. Nyomorult vagyok.

Az a baj,

hogy annyira elhomályosítja a tisztánlátásomat a veszteség miatti gyász, hogy emiatt képtelen vagyok reálisan megítélni az engem ért "érzelmi kár" nagyságát.
Picsábamár. Nem lehetne végre pár normális nap az életemben? De most komolyan.

Ilyenkor

el sem tudom képzelni, hogy talán miattam is fáj valakinek a szíve.
Micsoda kegyetlen szarság ez. Legyárthatnának végre valami gyógyszert erre.
Nemtom. Nem akarok mindig dolgozni magamon. Múljon el és éljünk tovább.
Nem akarom a hiányt érezni folyton. Nem akarom, hogy viszkessen az a végtagom amelyik nincsen is.
Kérek férfi agyat. Nem, nem kell lélek hozzá, köszönöm.
Egyszerűség, faék, remember?

vasárnap, december 03, 2006

Fight club

"Self-improvement is masturbation.
Self-destruction is the answer."

A szánalmas definíciója

Amikor kétségbeesésedben a google-ban rákeresel annak a nevére aki olyan fájdalmasan hiányzik.

Beszélni akarok róla

Igen, megoldom egyedül, megy ez nekem és nem, tényleg nem a másik felemet keresem, hanem egész társamat, meg persze boldog vagyok magamban is, "inner poise" és woman of integrity meg fasza, kemény csaj vagyok, köpök a társas kapcsolatokra és hát persze hogy nem pótcselekvésről van szó és nem támaszkodási kényszerről, de bazmeg - csak halkan merem kimondani - végre szeressen már valaki ENGEMET.

Az mobilok sms-funkcióját

meg jó lenne ha végre betiltanák mer csak megzavarja az amúgy is konfúz nyomorultak életét: szakítás után, elkeseredve, kiégve és kétségbeesve meg persze részeg csúszómászó üzemmódban is képes az ember elképesztő üzeneteket küldeni azokat nem megérdemlő, kőszívű férfiaknak, akik nyilvánvalóan a markukba röhögnek a sok hisztérikus haiku láttán.

Tisztességes

biológiai órát kérek, rendes, 32 éves nőhöz illő pánikkal együtt.
Ja, meg valami közepesen amorf lelkű balekot, aki mondjuk minden másnap úgy tesz mintha szeretne.
Köszi.

Megdolgozom érte

hogy más legyen, tényleg. Muszáj is. Kemény meló lesz. Mondjuk még kb. tíz év és tényleg én leszek a woman of integrity .
Csak vigyázni kell az éberségemre meg az erőmre. Nincs is ennél nehezebb. De legalább ezt már most tudom. Mekkora fos lenne erre a brutálisan nehéz út közben rádöbbeni, he?!

Az egyik legokosabb gondolat a bűntudatról

"...a bűntudattal nem a rosszaságért fizetünk, hanem azért a kiváltságért, hogy továbbra is rosszak maradhassunk.
BŰNTUDATTAL ÉLNI KÖNNYEBB MINT VÁLTOZTATNI."

Ezt az utolsó mondatot kéne a metróban osztogatni a nyavalyás nyelviskola reklámok és akciós farmervásár hirdetések helyett.

Nem nagy dolgok ezek,

mindenki tudja őket ha kicsit is őszinte. De most nagyon jó elmerülni bennük. Mert az utóbbi napokban pont az volt a legnagyobb bajom, hogy egyszerűen nem látom magam kívülről, képtelen vagyok megítélni, hogy bármit is helyesen teszek-e, illetve képtelen vagyok megítélni, hogy mit rontok el. Hát szeretni azt például egyáltalán nem tudok.
Sartre szerint az ember onnan tudja, hogy szeretik, hogy szabadabbnak érzi magát attól, hogy szeretik. Óbazmeg. Mutassatok egy embert, aki elengedően szeret. Megcsókolom a lábát - meg a nyomát - most azonnal.
"A szeretet az életmódnak olyan tartománya, amelyben a másik ember legitim másikként léphet fel az együttlétben...a másik ember "másiksága" szent dolog. MÁSOKAT A SAJÁT FOGALMAINK SZERINT ÉRTELMEZNI: NARCISZTIKUS OSTOBASÁG.
A másik ember a végtelenségig más lehet mint én. Ezt nehéz belátni, mert a szeretet ettől kezdve különbözést, autonómiát, függetlenséget és szabadságot jelent...a szeretet legalsó minimumát körülbelül így lehetne megfogalmazni: Bánthatnálak, de nem bántalak."

életszeminárium

És hát ez persze csak némi elmélet nekem, pont annyira száraz és távoli mint az egyetemi előadások, kellenek/kellenének "szemináriumok" is, azaz éles helyzetek, ahol megnyilvánulhat - ha képes vagyok bármit "megnyilvánítani" - a valódi bölcsesség, a valódi (be)látás, vagy valami abból, amit próbálok intellektuálisan megemészteni. (Tudom, tudom, az intellektualizálás szánalmas próbálkozás, legyek kicsit intuitívabb, ne az agyammal oldjam meg a dolgokat...viszont érezni gyötrelmes és nagyon konfúz. De igyekszem, tényleg.)

Feldmár

- ezt most muszáj, hátha olvassák hozzám hasonlóan nyomorult kis barátaim.
Nagy felismeréseket tettem az elmúlt két napban, sej -

"Szerintem a depressziónak a legnagyobb oka az, hogy valaki egy szép napon rájön arra, hogy egész életében szerepeket játszott. Halvány gőze sincs arról, hogy ő tulajdonképpen ki valójában, de nem akar többé szerepet játszani, és nem tudja, hogy akkor mit csináljon."
-------------------------------------
"Van öngyilkosság előtti és öngyilkosság utáni karakter. Akik még sosem gondoltak valóban arra, hogy megölhetik magukat, azok az emberek, akik mindig panaszkodnak. Aki már rájött arra, hogy megölheti magát, bármikor, amikor csak akarja, annak nincs miről panaszkodnia. Azok panaszkodnak, akik azt hiszik, hogy a föld egy börtön, ők elítéltek, itt kell életfogytiglan lenniük, nincs kiút.
Túlságosan rászoktunk arra, hogy az akaratunkra szükség van,és akarat nélkül semmi nincs. Nagyon akaratosak vagyunk. Pedig az életben a legszebb, legédesebb, és a legjobb dolgok éppen akkor történnek, amikor nem akarunk semmit. De nem merünk nem akarni semmit...Ha az ember rájön arra, hogyan lehet elengednie magát, akkor nem kellene annyira harcolnia...Sajnos nagyon sok emberrel az történik, hogy mikor már nem kell túlélni, nem tud élni, mert rászokott arra, hogy túlélni kell...amikor élni lehet, akkor éljen az ember."
-------------------------------------
"Ha meg akarunk szabadulni a depresszióba hajszoló késztetéstől, hogy jók legyünk, akkor erővel és bátorsággal fölfegyverkezve fel kell tárnunk az igazságot ."

szombat, december 02, 2006

Ezt a blogot sem

írhatom, aszonta tesó. Semmilyen blogot nem írhatok, amíg nem szedem össze magam.
A parancsok most kellenek.
Nagyon.

Pillanatnyilag

az egyetlen hiteles férfi a környezetemben bátyám, akivel ma hosszasan beszélgettünk arról, hogy mi jó nekem és mi nem.
Egyezségre jutottunk: no internet, no pasi, no alkohol, egészen a születésnapomig. ("Majd akkor írhatsz újra, ha jól leszel")
Be_kell_tartanom.
Megígértem neki.
Még mielőtt Feldmárt néztünk volna, még mielőtt a vécéjükbe okádtam volna az elmúlt három hónapot. Úgyhogy. Mintha. Pedig nem.


Hát így.