Ma megint gyalogoltam, igaz, a Klinikáktól csak a Nyugatiig, de láttam egy csomó ló nagyságú kutyát és ahogy az arcomba csapott a hideg, hirtelen megint hálás voltam, hogy élek. Ilyen már rég nem volt. Meg vigyorogtam is kicsit, mer az anyám írt sms-t:
"Örömmel tudatom, hogy a Mikulás megérkezett!" mire én: "Ez csodás! Pedig már azt hittem, öngyilkos lett." mire ő:"Még él és tevékenykedik."
Jól vagyok és egyszer majd a szívem sem sajog tovább, tudom. Merhogy ugye "a dolgok úgy oldódnak meg, hogy elmúlnak."
Persze tudom én, hogy a szerelmi bánatban az a legrohadtabb, hogy elmúlik...hogy nem halunk bele a fájdalomba, hogy a fránya élet tényleg megy tovább, cinikus, nemtörődöm módon. Bár én rendellenesen működöm: az összes valaha volt szerelmemnek van saját postafiókja bennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.