A We Need to Talk about Kevin az egyik legszomorúbb könyv, amit valaha olvastam: szívfacsaró, megrázó, izgalmas, az ember egészen zsibbadt lesz attól, ahogyan az író olyan nagyon valósághűen és lassan eljut a borzalmak borzalmáig.
Folyton azt érzem, hogy kész, nem bírom tovább, nem akarom olvasni, nem akarom tudni a végét - de persze pontosan tudom mi lesz a vége és sajnos letehetetlen (viszont egyúttal elviselhetetlen) könyv.
Asszem nálam esélyes az egyik legjobb könyv díjra, mert mindig az olyasmit szerettem, ami nem múlik el nyomtalanul, ami inspirál, amit elhiszek és aminek hatása és súlya van. Azt hiszem ezt nevezem én hitelességnek és ezt kérem számon minden alkotáson.
Mivel nagyon sok gondolat van benne anyaságról, meg a gyerekeinkről, meg a szeretetről, amit irántuk érzünk (vagy nem igazán érzünk, jelen esetben), ezért a babák is sokat profitálnak a műből: egyfolytában ölelgetem meg puszilgatom őket, mintegy szimbolikusan így védelmezve őket a világ (és a saját lelkük) összes lehetséges borzalmától.
