kedd, augusztus 14, 2012

az Olimpia margójára

Sok helyen látom, hogy az Olimpia apropóján mindenki ekézi a Himnuszt, én meg nem nagyon értem, hogy miért.
Igazán nem vagyok egy vadmagyar, de a magyar Himnusz egyrészt gyönyörű, másrészt tökéletesen illik ehhez a bánatos néphez. Ja, persze, hogy a Szózattól meg a Himnusztól vagyunk ilyenek...jaj, ugyan már.
Szerintem állati idegesítőek az indulószerű himnuszok, a magyar méltóságteljes, ünnepélyes, hiteles, komor és fájdalmas (de mi más is illene hozzánk) és kiemelkedően szép. Szerintem magyarnak lenni főleg a Himnusz, József Attila meg a Mekk Elek miatt jó...
Elmesélem az Olimpiaszeretőknek, hogy örüljenek, hogy a fodrász teljesen megvadult, mikor mondtam, hogy magyar vagyok, merhogy húha, a magyarok milyen menők voltak az Olimpián, na tessék.
Én persze inkább egy napig hallgatom a Himnuszt, minthogy Olimpiát nézzek (és ha véletlenül nézek, akkor is Phelps a kedvencem, de csak azért, mert olyan szimpatikus, nagy fogú, nagy orrú, magas, egyszóval Marci típus), én nem tudom, hogy a sportot mér jó nézni, nekem annyira rettentően, hát...unalmas. És nem, tényleg nem hoz lázba, hogy gyorsan úsznak, futnak, nagyot dobnak, ugranak, nem hat meg, hogy sokat edzettek meg ügyesek, nem tehetek róla - belőlem egyszerűen hiányzik a drukkológén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.