Én úgy képzelem, hogy közel egy napot utazni két két évessel (pár nap lesz a második születésnapjukig, így csak nagyon drága a jegyünk, ha idősebbek lennének, akkor ocsmányul, kifizethetetlenül baromi drága lenne) az felér mondjuk úgy egy évvel Auschwitzban...akinek van valami jó ötlete a repülőút túlélésére, az írjon nekem.
Mondjuk ha felvihetnénk hatvanhárom tonna könyvet a repülőre, talán könnyebb dolgunk lenne: a gyerekeim hisztérikusan olvastatnak maguknak egyfolytában (szó szerint, egy csomószor két-három könyvet kell egyszerre olvasnom, különben botrány van)*, btw komolyan nem értem miért nem beszélnek még, szerintem egy átlagos gyereknek tized ennyit olvasnak - Marcival néha úgy éljük csak túl a hétvégéket, hogy a könyvek nagy részét elrejtjük.**
Már a tavalyi utazás is elég gyötrelmes volt, nade akkor még nem tudtak járni! Most viszont...á, bele se gondolok. Ráadásul úgy tervezzük, hogy legalább hat bőründünk lesz, plusz lesz ugye a macska egy jó nagy hordozóban, csodásan fogunk kinézni, na meg átszállni.
Jézusmária, mibe keveredtem...értitek, én csak ültem ott a Váci úton gyanútlanul a macskával hosszú évekig, aztán jön Marci és végigvonszol a világon.
Titokban azért élvezem persze.
*ezt annyira jól illusztrálja az a levél, amit Marcinak írtam pár hete, mikor nem volt itthon: jaj, reggel olyan megható volt, Léna ordított mint a sakál, én meg dühösen rámordultam, mert épp a konyhában vacakoltam és be kellett mennem a szobába megnézni, hogy miért rikolt és szegény zokogva tartotta felém a Weöres Sándor kötetet, hogy nagyon sürgősen olvassam fel neki a "Három görbe legényke, róka rege róka" kezdetűt:). el is szégyelltem magam rögtön és kedvesen elolvastam.
**vicces mindig amikor a gyerekorvosnál aggodalmaskodik a doki a beszéd miatt és a lelkünkre köti, hogy legalább napi negyed órát olvassunk a gyerekeknek. Mindig bőszen bólogatok, mert nincs kedvem elmesélni, hogy minket a gyerekeink könyvekkel üldöznek egész nap és nem negyed órát, hanem napi nyolc órát olvasok nekik...
PS.: És, csak hogy irigykedjetek, elmesélem, hogy Marci el akar küldeni New Yorkba egyedül pár napra. Egész Amerikából New York érdekel a legjobban, de sehogyse sikerült elmennünk együtt, babákkal meg iszonyat macera és rengeteg pénz lenne, úgyhogy elvileg egyedül megyek valamikor, együtt meg elmegyünk még New Orleans-ba, az csak nyolc óra kocsival, aztán viszlát Amerika. Mondjuk azt nem bánom, hogy a gyerekeimnek van amerikai útlevele, ki tudja mire lesz az még jó nekik.
Mondjuk ha felvihetnénk hatvanhárom tonna könyvet a repülőre, talán könnyebb dolgunk lenne: a gyerekeim hisztérikusan olvastatnak maguknak egyfolytában (szó szerint, egy csomószor két-három könyvet kell egyszerre olvasnom, különben botrány van)*, btw komolyan nem értem miért nem beszélnek még, szerintem egy átlagos gyereknek tized ennyit olvasnak - Marcival néha úgy éljük csak túl a hétvégéket, hogy a könyvek nagy részét elrejtjük.**
Már a tavalyi utazás is elég gyötrelmes volt, nade akkor még nem tudtak járni! Most viszont...á, bele se gondolok. Ráadásul úgy tervezzük, hogy legalább hat bőründünk lesz, plusz lesz ugye a macska egy jó nagy hordozóban, csodásan fogunk kinézni, na meg átszállni.
Jézusmária, mibe keveredtem...értitek, én csak ültem ott a Váci úton gyanútlanul a macskával hosszú évekig, aztán jön Marci és végigvonszol a világon.
Titokban azért élvezem persze.
*ezt annyira jól illusztrálja az a levél, amit Marcinak írtam pár hete, mikor nem volt itthon: jaj, reggel olyan megható volt, Léna ordított mint a sakál, én meg dühösen rámordultam, mert épp a konyhában vacakoltam és be kellett mennem a szobába megnézni, hogy miért rikolt és szegény zokogva tartotta felém a Weöres Sándor kötetet, hogy nagyon sürgősen olvassam fel neki a "Három görbe legényke, róka rege róka" kezdetűt:). el is szégyelltem magam rögtön és kedvesen elolvastam.
**vicces mindig amikor a gyerekorvosnál aggodalmaskodik a doki a beszéd miatt és a lelkünkre köti, hogy legalább napi negyed órát olvassunk a gyerekeknek. Mindig bőszen bólogatok, mert nincs kedvem elmesélni, hogy minket a gyerekeink könyvekkel üldöznek egész nap és nem negyed órát, hanem napi nyolc órát olvasok nekik...
PS.: És, csak hogy irigykedjetek, elmesélem, hogy Marci el akar küldeni New Yorkba egyedül pár napra. Egész Amerikából New York érdekel a legjobban, de sehogyse sikerült elmennünk együtt, babákkal meg iszonyat macera és rengeteg pénz lenne, úgyhogy elvileg egyedül megyek valamikor, együtt meg elmegyünk még New Orleans-ba, az csak nyolc óra kocsival, aztán viszlát Amerika. Mondjuk azt nem bánom, hogy a gyerekeimnek van amerikai útlevele, ki tudja mire lesz az még jó nekik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.