Gyorsan elmesélem kajanáciságom történetét.
Szóval az úgy volt, hogy régen, amíg nem voltak gyerekeim, soha nem ötlött fel bennem, hogy bio cuccokat vegyek, ez az őrült ezoterikusok asztala, nekem ehhez nincs közöm, gondoltam én. Aztán jöttek a gyerekek, én meg kezdtem kikupálódni kajákból, kezdtem meglátni a biocuccokat a boltokban, kezdtem olvasgatni a hagyományos élelmiszerek borzalmairól és az összetevőkről és mára odáig fajultam, hogy mindenről, ami nem bio, elkezdem borzadva elképzelni, ahogy valami vegyi üzemben kifejlesztik és ehhez még gyorsan a mindenféle rákokat is elképzelem, amiket az ilyen izék okoznak...így esett, hogy én még fokhagymából is igyekszem biót venni (Marci ezen mindig kiborul) - a gyerekeknek. Mert nekünk inkább az olcsóbb vackokat veszem, pedig nekünk se ártana sokáig életben maradni, hogy legyen, aki megveszi az egészséges kaját...
Ja, a kajanáciság egy csomó élelmiszert is érint természetesen: soha nem adnék a gyerekeimnek például virslit, sonkát, szalonnát, kolbászt - isten tudja mi van bennük és eleve baromi sósak. Iszonnyal tekintek minden cukros dologra (persze cukrot mindenbe jócskán tesznek ugyebár) és leginkább akkor vagyok boldog, ha sikerül nekem legyártanom minden kaját (persze ennyi idő a világon nincs sajnos), mert akkor pontosan tudom, hogy milyen szuper bio cuccokból vannak...és itt szeretnék gyorsan megemlékezni Marcika páratlanul bátor tettéről: tegnap paradicsomszószos húsgombócokat evett boldogan (a világ legegyszerűbb bio! húsgombócát hozom létre negyed óra alatt), ami azért nagy dolog, mert mostanában sötét felháborodás övezte a legtöbb kajaötletemet, nem beszélve a paradicsomszószról, amit eddig a világ minden kincséért se kóstolt volna meg. (Marcika különben iszonyú cuki mikor nem kér valamit, nem lehet rá haragudni - nagyon helytelen módon én nagyokat nevetek ilyenkor -: vagy becsukott szemmel ül pár percig, vagy elnéző mosollyal elfordítja a fejét és az van az arcára írva, hogy csak nem képzeled, hogy megeszem ezt a szart...)
Kis örömök, én mindig mondom...
PS.: Persze otthon majd nyilván le kell szoknom a biocuccokról (meg a sushiról, teszem hozzá elkeseredve), gondolom aranyárban kaphatók, ez olyan nagyon szomorú - Amerika, te csodás!
Szóval az úgy volt, hogy régen, amíg nem voltak gyerekeim, soha nem ötlött fel bennem, hogy bio cuccokat vegyek, ez az őrült ezoterikusok asztala, nekem ehhez nincs közöm, gondoltam én. Aztán jöttek a gyerekek, én meg kezdtem kikupálódni kajákból, kezdtem meglátni a biocuccokat a boltokban, kezdtem olvasgatni a hagyományos élelmiszerek borzalmairól és az összetevőkről és mára odáig fajultam, hogy mindenről, ami nem bio, elkezdem borzadva elképzelni, ahogy valami vegyi üzemben kifejlesztik és ehhez még gyorsan a mindenféle rákokat is elképzelem, amiket az ilyen izék okoznak...így esett, hogy én még fokhagymából is igyekszem biót venni (Marci ezen mindig kiborul) - a gyerekeknek. Mert nekünk inkább az olcsóbb vackokat veszem, pedig nekünk se ártana sokáig életben maradni, hogy legyen, aki megveszi az egészséges kaját...
Ja, a kajanáciság egy csomó élelmiszert is érint természetesen: soha nem adnék a gyerekeimnek például virslit, sonkát, szalonnát, kolbászt - isten tudja mi van bennük és eleve baromi sósak. Iszonnyal tekintek minden cukros dologra (persze cukrot mindenbe jócskán tesznek ugyebár) és leginkább akkor vagyok boldog, ha sikerül nekem legyártanom minden kaját (persze ennyi idő a világon nincs sajnos), mert akkor pontosan tudom, hogy milyen szuper bio cuccokból vannak...és itt szeretnék gyorsan megemlékezni Marcika páratlanul bátor tettéről: tegnap paradicsomszószos húsgombócokat evett boldogan (a világ legegyszerűbb bio! húsgombócát hozom létre negyed óra alatt), ami azért nagy dolog, mert mostanában sötét felháborodás övezte a legtöbb kajaötletemet, nem beszélve a paradicsomszószról, amit eddig a világ minden kincséért se kóstolt volna meg. (Marcika különben iszonyú cuki mikor nem kér valamit, nem lehet rá haragudni - nagyon helytelen módon én nagyokat nevetek ilyenkor -: vagy becsukott szemmel ül pár percig, vagy elnéző mosollyal elfordítja a fejét és az van az arcára írva, hogy csak nem képzeled, hogy megeszem ezt a szart...)
Kis örömök, én mindig mondom...
PS.: Persze otthon majd nyilván le kell szoknom a biocuccokról (meg a sushiról, teszem hozzá elkeseredve), gondolom aranyárban kaphatók, ez olyan nagyon szomorú - Amerika, te csodás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.