Iszonyú nagy szerencse, hogy egy csomó dolgot valami másra lehet kenni és mindig beszélhetünk elfojtásról, gyerekkori fájdalmakról, játszmákról, felnőttkori traumákról és csalódásokról, satöbbi, satöbbi.
Merhát micsoda világégés lenne az, ha az emberek úgy értelmeznék a szavakat, ahogyan azok elhangzanak? (Ez persze feltételezi, hogy az igazság hangzik el, ami ugye egy másik szép fikció.)
Mi lenne, ha nem magyaráznánk mindenféle titkos dolgot a kimondott szavak mögé, ha nem kezdenénk olvasni a sorok között? Hogy is?
Life as it is.
Ammeg nagyon kevés. Vagy inkább túl sok.
Mindenesetre tiszta.
Hümm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése