Wow, 3000 bejegyzés. Micsoda grafomán figura vagyok. Szeretem a blogomat, jó itt nyavalyogni.
Épp zuhog (tudjátok, itt hiába esik, csak még melegebb van tőle és bejönnek az emberevő csótányok, de imádom az esőt), meghalt a tévé, pedig még mindig csüngök a tárgyalás utórezgésein (tudom, ti már unjátok): az esküdtek kezdenek visszakozni, elég durva - kábé mintha azt mondanák, hogy bocs, tényleg ő a gyilkos, elnézést, elcsesztük...
Állítólag az amerikaiak kétharmada teljesen biztos benne, hogy a csaj a gyilkos és egyre nagyobb hiszti van emiatt.
Persze nem kéne folyton ezt néznem, mert majd megszakad a szívem a gyönyörű kislányért és amúgy is van min vekengenem, például mostanában rettenetesen hiányzik az apám és nagyon sokat gondolok rá, meg nézegetem a családi képeket, Léna az anyámra is hasonlít nagyon, tök jó, az anyám gyönyörű volt fiatalon*, majd egyszer megmutatom.
Olyan jó visszagondolni az apámra, ahogy nevet, ahogy örül a karácsonyi ajándékainak, ahogy meglepődik, hitetlenkedik, mérgelődik, ahogy él...az anyám halála után összesen egyszer láttam nevetni, mert ő igazából akkortól egy szellem volt: nem volt jelen, nem volt velünk, nem érdekelte senki és semmi és a végére már nem is tett úgy, mintha érdekelné.
Kiabáltam vele, könyörögtem, zsaroltam, kérleltem, sírva balhéztam, hogy menjen orvoshoz, de nem akart jobban lenni, nem akart semmit csinálni, nem akart élni.
És az anyám is rettenetesen hiányzik már megint, énnemtom, ezek sose múlnak el? Vagy túl nagy sokk volt, hogy három év leforgása alatt mindketten meghaltak? Még meg se tudtam gyászolni az egyikőjüket, már meghalt a másik. Közben az anyám testvére, a nagybátyám is meghalt, őt is nagyon szerettem, hihetetlen, olyan, mintha háború lett volna, sorra elveszítettem a családom jelentős részét.
Egyébként az élet változatlanul nehéz a babákkal: újabban csak elválasztva játszanak, mert ha összerakom őket, akkor Marcika vadul megmássza Lénát és rángatja a haját, Léna meg ordít mint a sakál, pokoli. Remélem ez hamarosan megváltozik, nem szeretnék olyan testvéreket, akiket nem lehet összeereszteni, minek akkor a testvér? Ja, amúgy vasárnap voltunk úszni, ők is pancsoltak úszógumival, isteni helyesek voltak.
*nagypapa szerint:
A tőlem származó költői művek
Között Zsuzsánna a legsikerültebb,
A legművészibb, bár - mi tagadás -
Nem tudatos mű; - spontán alkotás.
A szépen ívelt száj, sötét szemek,
A gömbölyű arc, a napsütötte homlok,
A csöppnyi láb, keménykötésű combok, -
Minden kis része egy-egy műremek.
S a részletek tökéletes aránya!
Dicsekvés, vagy sem, - ő is apja lánya!
Persze még
Nem láthatom tisztán jellemét.
Kicsinyke ő még, rövid költemény.
Egyéves lesz november elsején.
Épp zuhog (tudjátok, itt hiába esik, csak még melegebb van tőle és bejönnek az emberevő csótányok, de imádom az esőt), meghalt a tévé, pedig még mindig csüngök a tárgyalás utórezgésein (tudom, ti már unjátok): az esküdtek kezdenek visszakozni, elég durva - kábé mintha azt mondanák, hogy bocs, tényleg ő a gyilkos, elnézést, elcsesztük...
Állítólag az amerikaiak kétharmada teljesen biztos benne, hogy a csaj a gyilkos és egyre nagyobb hiszti van emiatt.
Persze nem kéne folyton ezt néznem, mert majd megszakad a szívem a gyönyörű kislányért és amúgy is van min vekengenem, például mostanában rettenetesen hiányzik az apám és nagyon sokat gondolok rá, meg nézegetem a családi képeket, Léna az anyámra is hasonlít nagyon, tök jó, az anyám gyönyörű volt fiatalon*, majd egyszer megmutatom.
Olyan jó visszagondolni az apámra, ahogy nevet, ahogy örül a karácsonyi ajándékainak, ahogy meglepődik, hitetlenkedik, mérgelődik, ahogy él...az anyám halála után összesen egyszer láttam nevetni, mert ő igazából akkortól egy szellem volt: nem volt jelen, nem volt velünk, nem érdekelte senki és semmi és a végére már nem is tett úgy, mintha érdekelné.
Kiabáltam vele, könyörögtem, zsaroltam, kérleltem, sírva balhéztam, hogy menjen orvoshoz, de nem akart jobban lenni, nem akart semmit csinálni, nem akart élni.
És az anyám is rettenetesen hiányzik már megint, énnemtom, ezek sose múlnak el? Vagy túl nagy sokk volt, hogy három év leforgása alatt mindketten meghaltak? Még meg se tudtam gyászolni az egyikőjüket, már meghalt a másik. Közben az anyám testvére, a nagybátyám is meghalt, őt is nagyon szerettem, hihetetlen, olyan, mintha háború lett volna, sorra elveszítettem a családom jelentős részét.
Egyébként az élet változatlanul nehéz a babákkal: újabban csak elválasztva játszanak, mert ha összerakom őket, akkor Marcika vadul megmássza Lénát és rángatja a haját, Léna meg ordít mint a sakál, pokoli. Remélem ez hamarosan megváltozik, nem szeretnék olyan testvéreket, akiket nem lehet összeereszteni, minek akkor a testvér? Ja, amúgy vasárnap voltunk úszni, ők is pancsoltak úszógumival, isteni helyesek voltak.
*nagypapa szerint:
A tőlem származó költői művek
Között Zsuzsánna a legsikerültebb,
A legművészibb, bár - mi tagadás -
Nem tudatos mű; - spontán alkotás.
A szépen ívelt száj, sötét szemek,
A gömbölyű arc, a napsütötte homlok,
A csöppnyi láb, keménykötésű combok, -
Minden kis része egy-egy műremek.
S a részletek tökéletes aránya!
Dicsekvés, vagy sem, - ő is apja lánya!
Persze még
Nem láthatom tisztán jellemét.
Kicsinyke ő még, rövid költemény.
Egyéves lesz november elsején.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.