szombat, július 30, 2011

Már megint AW

Kicsit olvasgattam a Velvetes kommenteket (a Facebookon) Amy Winehouse halálával kapcsolatban és elgondolkodtam: úgy figyeltem meg, hogy az AW iránti empátiát kötelezően megkövetelték egymástól a kommentelők, viszont furcsa módon senkiben sem merült fel, hogy vajon AW-ben mennyi empátia volt a saját anyjával, apjával, családjával és barátaival szemben?
Ha én szétiszom, szétlövöm, szétszívom magam és lelkesen hirdetem, hogy a büdös életben nem akarok kigyógyulni ebből, akkor néha, nagy ritkán nem kéne arra gondolnom (empatikusan), hogy ez vajon mit jelent az anyám és az egyéb szeretteim számára? Persze, tudom, gyerekkorában biztos zaklatták és bántalmazták a szülei. Esetleg elhanyagolták, nem szerették. Vagy nem, semmi ilyen nem történt és simán csak olyan körökben mozgott, ahol a sok pénzből, ami neki volt, könnyen eszméletét veszthette bármikor.
Azt hiszem azért keresünk folyton valami mentséget a függőknek, mert nem akarjuk elhinni, hogy valakit egy fikarcnyit sem érdekel senki saját magán kívül. Mindenkinek nehéz élete van, mindenki kínlódik valamitől, kevés a nem sérült ember, sokakat bántanak a szülei, mindenkit megpróbál az élet - és igen, nagyon sok a függő is; ugyanakkor nagyon sokan tiszta fejjel tartják magukat és küzdenek szépen, merhogy ettől (is) szép az élet, sej.

Nem, nincs önzőbb ember a szenvedélybetegnél...ja, de, bocsánat, van. Az öngyilkos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése