Egyébként egy csomót gondolkodom azon, hogy mi az, amiért rosszul érzem magam, hogy mi zavar a legjobban a gyerekezésben és rájöttem, hogy igazából nem az, hogy ketten vannak, hanem egyértelműen a kikapcsolódás és a segítség hiánya és ezért nagyon sokszor haragszom a világra - csak hát ettől még nem lesz segítségem meg szabadidőm, csak pocsékul fogom érezni magam.
Jelenlegi helyzetemben a legtöbb, amit tehetek, hogy minden ikreket várónak huszonötször elmondom, hogy az a legfontosabb, hogy legyen állandó segítsége és csináljon néha programot magának.
Persze nem vagyunk egyformák, simán lehet, hogy másnak meg se kottyan tíz év otthon öt gyerekkel tök egyedül - engem talán gyenge fából faragtak, hát istenem. Sosem értettem, mire fel ez a nagy keménykedés, meg a mindent ki kell bírni hisztéria. Nem jobb bevallani a gyengeségeinket és esetleg kezdeni velük valamit?
