Esős időben jó sokat alszanak a kismajmok, úgyhogy gyorsan mesélek a lakásról is.
A lakás tulajdonképpen egy házrész és ha jobban meggondolom, óriási, nincs is elég bútorunk hozzá, de nem baj, én szeretem a nagy teret.
Az amerikai lakások tipikusan olyanok, hogy a közös terek nagyon nagyok és a hálószobák kis lyukak, na ez is ilyesmi, mondjuk ritka üdítő színfoltként rengeteg a nagy ablak (itt amúgy a lapos, kis ablakos házak a divatosak, rémesen sötét a nagy részük. Az ablakok amúgy pocsék állapotban vannak, de itt ez nem nagy baj, mert folyton meleg van, bár a rosszul záródó ablak a légkondi miatt mindenképp pazarlás).
A konyha is óriási, ami nekem csodálatos, különösen a nyomi trieszti konyha után. Van aztán megint kandallónk, bár olyan kis gusztustalan, gázzal működik, pedig az igazi azért amikor fát kell dobálni a tűzbe.
Egy kis kertrészünk is van (ami kicsit lelombozó a rengeteg emberevő szúnyog miatt) és hát szerencsére/sajnos éppen a játszótérrel szemben lakunk, szó szerint két perc eljutni odáig.
Van aztán a közelben sok bolt és nem messze egy kis mozi (!!) is, Marci meg is ígérte nekem, hogy majd vigyáz a babákra, hogy elmehessek egyedül moziba (tudjátok - vagy nem -, én szeretek ilyeneket egyedül (is) csinálni). Marci különben nagyon jó fej, most, hogy észrevette, hogy kezdek megint elplattyanni, igyekszik mindig hazaérni a játszóterezésre (az iszonyú nagy segítség, ha ketten vagyunk, sokkal kevésbé érzem fáradtnak magam utána), hogy ne kelljen egyedül mennem, meg folyton kérdezget, hogy mit csináljon, hogy ne legyek rosszkedvű.
Szóval összességében jó az új lakás, bár kicsit rozoga, meg öreges itt-ott, viszont annyival kellemesebb, mint az ezer lakásos komplexben. Biztató, hogy még csak egy csótánnyal találkoztunk, mondjuk szerintem sajnos a klíma annyira kedvez nekik, hogy muszáj megszoknunk őket - az amerikai csótány egyébként kicsit kellemesebb látvány, mint az európai barátja (asszem German cockroach-nak hívják egyébként), bár egyes példányok hatalmasak és tudnak repülni is (!!! borzalmas). Különben van ennek a repülésnek romantikája: egyszer olvastuk valahol, hogy ezek a bizonyos csótányok életük végére kezdenek repülni, heh, lehet, hogy az öregeket (mármint az emberekre gondolok) is feldobná valami ilyen lehetőség...
Különben egy kicsit meg vagyok szeppenve, mert rájöttem, hogy már csak bő egy évet lakunk itt, utána...utána nem tudom mi lesz. Érdekes, hogy sokféle levelet kaptam, de az összesből talán egyvalaki biztatott, hogy menjünk haza, mindenki más lebeszél. Állati nehéz ügy ez és akármikor beszélni kezdünk róla, nem jutunk semmire.
